2012. június 27., szerda

Vezetés

Pictures from Brueghel: The Parable of the Blind


Nyüzsög a világ, mint felbolydult méhkas. Na, jó, csak az a világ, amelyikre én figyelek.
- Csak közbevetőleg: észrevettétek már, hogy annyi világ él egymás mellett, ahány ember? Gyakran egymástól teljes mértékben elszeparálva, és még csak véletlenül sincsenek közös pontok? Lehet, hogy ez csak az én egyedi problémám, de néha, ha "idegen világba" tévedek, elcsodálkozom azon, hogy hát ez hogy lehet, hogy emberek így élnek és gondolkoznak? Persze tudom, - amikor látom a kikerelkedő tekinteteket, hogy én is váltok ki hasonló reakciót szegény gyanútlanokból, amikor előadom a saját verziómat -, hogy az én világom is periférrikus, hogy finoman fogalmazzak. Na, erről eszembe jut, hogy tegnap kitöltöttem egy pszichológiai tesztet, ami 72 pontos volt, és az lett a végeredménye, hogy én a lakosság 1%-hoz tartozom, és leginkább az idealista kategóriába vagyok begyömöszölhető. Ez számomra részint hízelgő, mivel az egóm mindig is szerette az ilyen helyzeteket, részint megint komoly gondolkodásokra késztetne, ha még mindig annyira érdekelne, hogy ki mit gondol rólam. A helyzet az, hogy számomra csak az probléma, ami az enyém, a többi meg a másé. -
A nyüzsgésre visszatérve: azt veszem észre, hogy a világ változásaira élénken reagálók között elindult egy vita, hogy a felemelkedés útja egyéni, vagy csoportos? Van aki azt gondolja, hogy a személyes út megjárása mindenkinek egyéni megéléseken, megtapasztalásokon keresztül történhet, senki senki helyett nem tud "megváltódni". Van aki azt mondja, hogy nem lehet segítség és irányítás nélkül hagyni a "tömegeket", akik a változás beindulásával majd csak néznek, mint Rozi a moziban.
Azt hiszem az alapkérdés akkörül forog, hogy a magammal foglalkozás az egós cselekedet-e, vagy valami más? A másik fő kérdés, hogy miért van az, hogy olyan népszerű a "vak vezet világtalant" szituáció?
Amikor rányílt a szemem az addig nem látott dolgokra, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megmutassam lehetőleg minél több embernek, mert ezt mindenkinek látni és tudni kell! Idővel lecsihadtam. Mindenki csak annyit képes felfogni a világból, amennyinek a felfogására megérett. Ez a tétel rám épp annyira vonatkozik, mint mindenki másra.

2012. június 26., kedd

"Találd meg a saját hangod!"

gizmodiva.com

Amikor rámjön a takaríthatnék, akkor az nem úgy jön, mint más normálisoknál, hogy heti, ne adj Isten napi rendszerességgel, meg pláne nem rendszerességgel, hanem úgy ellenállhatatlan módon,. Igaz, hogy szemezek a problémával már jó ideje, de nekem az kell, hogy jöjjön ez az IZÉ, amikor muszáj...
Szóval ma jött, és olyanokat csináltam, mint gazirtás, / majdnem ember magasságú /, több éve/évtizede/?/ elfekvő ládák, abban lassan enyésző ez-azok felszámolása, rendszerezése, majd egy nagyon lepusztult, hulló vakolatú salétromos fal meszelése. 
Nálam ez nem jelent mást, minthogy "ami kint, az bent is", / vagy fordítva /, magyarul: szintlépés van.
Még érthetőbben: szelektálni kell, átnézni a még mindig megoldatlanul hurcolt csomagjaimat, amik már nem szolgálnak engem, viszont megnehezítik, - ha nem lehetetlenné teszik! - a továbblépést.
Amikor az ember lánya le akar pakolni, az azt jelenti, hogy átlépett egy újabb tudatossági fokra, megértett valamit/valamiket, megfelelő távolságból képes rálátni saját magára, és újabb betokozódott szenvedéseket nyit fel, hogy vagy tisztuljon a kelevény, vagy kerüljön a napvilágra és legyen látható, hogy nincs már ott semmi.
Jó érzés látni, hogy nem telt hiába az idő, egy területen rend lett, azt meg most tegyük még félre, hogy vannak máshová hordott megoldatlanságok. Na, de tudjuk, hogy maga a Teremtő sem akart minden egy nap alatt...
Most már csak annak kell a végére járnom, hogy mi a szösz az, ami halaszthatatlan rendezésért sikítozok bennem? Na, jó, sejtem...
A másik, amit érdemes megosztanom, az egy film, amit "véletlenül" tegnap kiválasztottam a kínálatból:
Hétköznapi mennyország címmel. / Szokás szerint nem a legjobb fordítás. /
Szívesen értekeznék a sokrétű jelentéstartalomról, de nem akarom lelőni a poént. Én a bejegyzés címéül választottam most azt a mondatot, amit a film legfontosabb üzenetének éreztem.

2012. június 18., hétfő

A show vége


Vajon mi történne, ha a világon mindenütt egy időben megszakítanák az épp aktuális gyengeelméjű vetélkedőt, valóságshow-t, rémísztgetős hírműsort, thrillert, stb. és egy közismert ember a kamerába mondahá, hogy bocsi, emberek, mi nagyon átvertünk benneteket? Hazudtunk, amikor rabszolgaként dolgoztattunk benneteket, amikor az összes pénzeteket kicsaltuk a zsebetekből, amikor háborúba kergettünk egymás ellen titeket, amikor megfosztottunk benneteket a szabadon gondolkodás képességétől, amikor mérgeztünk titeket étellel, itallal, drogokkal, és még ezer más módon. Hazudtuk a világot, ami körülvesz benneteket, és hazugság volt amit a történelmetekről tanítottak veletek. Minden amit tudtok a világról, az annyi, amennyit mi akartunk, hogy tudjatok, ti CSAK abban vagytok felelőssek, hogy elhittétek.
Vajon az emberek hogy reagálnának?
Mi történne, ha az eddigi világuk egy szempillantás alatt tünne el a süllyesztőben?
Vajon mindenki örülne, ha kikiáltanák a szabadságot?
Vajon hányan tudják vállalni tetteikért a felelősséget, legyenek akármelyik oldalon?

2012. június 13., szerda

Hajnali ébredés


Erre a rózsaszín derengésre ébredtem. Kellett harcolnom magammal, hogy kimásszak az ágyból megnézni, nem csak igéret rejlik-e a fények mögött? A szokott helyen ez a látvány fogadott:







2012. június 11., hétfő

Fontos gondolatok

jeindia.hu

Kozsdi Tamás a Facebook-on nagyon fontos gondolatokra irányítja a figyelmet. Bemásolom az egész szöveget, mert minden felelősen gondolkozó embernek figyelnie kell azokra a csapdákra, amik újabban sajnos nagyon aktuálisak lettek. Jó lenne végre tanulni is a múlt hibáiból, nem pedig megint a régi csapásokon haladni... 
CSAPDÁINK ELKERÜLÉSE VÉGETT
Joó Tibor: A magyar nemzeteszme 1939. (Bevezetés kulcs mondatainak kivonata, Kozsdi Tamás által)

„A nemzet emberi közösség. Az emberi szellem szervezi az ösztönös együttélés természeti állapotából hosszú fejlődés folyamán. Ami éppen nemzetté teszi, az egy fogalom, mit a nemzet mibenlétéről fogadott el a közösség, s mi életét mint eszmény és cél irányítja. E fogalom történeti képződmény, tehát változáson, fejlődésen megy keresztül. 
Egy közösséget az tesz nemzetté, hogy annak tartja magát, eszmét állít maga elé, s azt követi, nem pedig merőben természeti ösztönöket és anyagias szükségleteket. Az eszme nem változik. Örök és egyetemes érvénnyel uralkodik a valóság felett. Ezt az emberi szellem csak nehezen, küzdelmek és tévedések árán közelítheti meg. 

A nemzet fogalma vs. nacionalizmus: A nacionalizmus ahhoz az eszméhez való ragaszkodást jelenti, hogy a nemzet tagjai közös származásúak, egynyelvűek, egy hazában és államban élnek, közös a kultúrájuk és sorsuk, így ők a nemzet tagjai. A nemzet mivoltát ilyen külső tárgyi vonásokban látják. A közös származást szívesen szigorítják egészen a faji azonosságig, de a faj biológiai fogalom. Nemzetet és fajt azonosítani tudományos értelemben (antropológia, természettudományok) képtelenség. A nemzetnek közös származásra, fajra alapítása – immár számtalanszor bebizonyosodott – képtelenségekre vezet. A vérszerinti származás és a faj a természet világába tartozik, a nemzetiség pedig szellem! (!!! - KT) 

Ugyanilyen nehézségek vannak a nyelv és a nemzet viszonyában is. A közös nyelv közösségformáló ereje azon a gyakorlati tényen alapszik, hogy a közösség létrejöttéhez és fenntartásához meg kell érteniük egymást. A nemzetet azonban az létesíti, ami a megértés folyamán kialakul: a közös szellem. (!!! - KT) Ezt pedig nemcsak a nyelv közvetíti. Nemzeti nyelvvé egy nyelv csak akkor válik, mikor már kialakult a nemzetiség, és az éppen azt a nyelvet választotta kifejező eszközül. Nem a nyelv teremt nemzetiséget; a nemzetiség egyik kifejeződése a nemzet lényegének. Ezernyi példa bizonyítja, hogy a nemzetiség nincsen a későbbi nemzetivé vált nyelvhez kötve, hanem idegen nyelven is megnyilatkozhat. Pl.: a középkorban a nemzetiség mindenütt a latin nyelven bontakozott ki, vagy például Anglia „legangolabb” törvényei francia nyelven maradtak fenn, de lásd például Rákóczi Ferenc latin vagy francia emlékiratait a magyar szellemről. 
Tehát a nyelv maga éppen oly kevéssé az a misztikus hatalom, mely a nemzetet létesíti, mint ahogy nem az a vér, a származás sem. Ha így volna, akkor az anyanyelv már magában véve a nemzet tagjává tenne bárkit… 

A nemzetiség alapjai sokkal mélyebben nyugszanak, mint materiális-biológiai vagy a nyelvközösség véletlen körülményeiben, s egy nemzet tagjává emelkedni sokkal komolyabb és bonyolultabb folyamat, mintsem hogy azt születés vagy nyelv ingyen, ajándékképpen hozhatná! 

S nem ilyen varázshatalom az állam sem. Csak a legtúlzóbb racionalizmussal állíthatja valaki, hogy az állampolgárság bárkit is automatikusan a nemzet tagjává tesz, s elvesztése kizárja a nemzetéből. Az állam intézményszerű alakulat, törvényeken, parancson és erőhatalmon alapul; a nemzet merőben érzelmi közösség, a hozzátartozás és iránta való hűség nem külső szabályok betartásában nyilvánul meg. Nemzetek ellehetnek állam nélkül is. Ha a nemzetet és államot azonosítjuk, kizárjuk az Erdélyben vagy Amerikában élő magyarokat nemzetünk köréből. A nemzeti egység szintúgy nem esik egybe az állami egységgel, mint az egyházi sem. 

A legmegtévesztőbb a közös kultúra és a sorsközösség elve. Hogy közösnek és nemzetileg sajátosnak érezzünk egy kultúrát és sorsot, ahhoz is a nemzet megléte kell. Viszont nagy kulturális különbségek sem szüntetik meg a nemzeti összetartozást. 
Mint a nemzeti nyelv, úgy a nemzeti műveltség is képződmény, alkotása a már élő nemzetnek, s benne az az egyetlenegy elem a nemzetileg lényeges, amiből (!!! – KT) az kihajtott, és ezen egyetlen elemnek a birtoka avat valakit egy nemzet tagjává; nélküle hasztalan egész nemzeti kultúrája.

A nemzet lényege sem az államiságban, sem a származásban, sem a nyelvben, sem a földrajzi hazában, még a kultúra egészében és a puszta sorsközösségben sem gyökerezik, ezek csak másodlagos képződmények magához a nemzethez képest. A nemzet elvileg valamennyiük nélkül meglehet.
Amikor már kezd felderülni a vallásháborúk harcainak kimerülésével a népek békéje, mikor ismét kínálkozna az alkalom bizonyos rend megteremtésére, s felsejlik a szellemi egység (!!! KT) kilátása: akkor megint fellángol az esztelen emberi düh, okot lel az elkülönülésre és szembefordulásra, s a nemzetiség nevében – mint korábban Isten nevében – dúlják szét a béke lehetőségeit, elvakultsággal fordítva átokká a teremtés nagy áldását, az emberiség gazdag sokszínűségét. S mindez egy helytelen fogalom kedvéért s nevében. 
E nacionalizmus szerint a nemzet egy közös hazában, közös államban élő, közös származású, közös nyelvet beszélő, közös történeti múlttal és műveltséggel bíró embercsoport. Ilyen közösség a valóságban nincsen.

Kapaszkodások


"Mindenki szorítja a félelmét..." énekelte nem is olyan rég Zselenszky gróf, és milyen igaza volt!
Félelemre vagyunk kondícionálva.
Erről a témáról már a Félelem"játék" bejegyzésemben egyszer értekeztünk, most újra eltűnődtem azon, hogy mennyire át-meg átszövi mindennapjainkat a félelem. Ha valaki veszi a fáradtságot és megpróbálja egy napig figyelni magát, hogy hányszor szalad végig az agytekervényein, hogy fél valamitől, hát szerintem meglepődik. Félünk, hogy elalszunk, ezért ébresztőt készítünk elő magunknak, amitől már a kezdés is kellemetlen lesz. Én a magam részéről utálok mindenféle csörgésre-csipogásra stb. ébredést. / Inkább felébredek magamtól. :) /
Félünk, hogy nem nézünk ki jól, mikor a tükörben meglátjuk magunkat, félünk az öregedéstől, a fogaink romlásától, a hajunk túlzott hullásától, attól, hogy nem ér össze a nadrágunk, már megint híztunk...stb
Félünk akkor, ha eszünk, mert vajon mi van az ételben? / tartósító, vegyszer, koleszterimszint növelő, zsír, cukor, kálium....stb. / Félünk, ha nem eszünk, mert lesik a vércukorszint, tönkremegy a gyomrunk, gyengül a teljesítőképességünk ...stb.
Félünk, hogy nem jön a busz, dugóba kerülünk, baleset ér, nem érünk időben a munkahelyre, megázunk, megfázunk, ránk tüsszent valaki és elkapunk valami betegséget ...stb
Félünk, hogy meg tudunk-e felelni a feladatainknak, főnökünknek, kijövünk-e a kollégákkal, leépítésektől, munkanélküliségtől... stb.
Vég nélkül lehetne folytatni.
Miért van mégis, hogy annyira ragaszkodunk ehhez a félelemmel teli életvitelünkhöz? Miért olyan nehéz rávenni valakit, hogy próbálja máshogy nézni és élni az életét? Miért hiszik azt olyan sokan, hogy ez az élet normális, nincs mit tenni, így kell elfogadni ahogy van és küszködni benne utolsó leheletig?
Hallgatom a panaszokat és ha próbálom megvilágítani, hogy ki kéne lépni a bűvös körből, ami fogva tartja az illetőt, úgy megrémül, hogy azonnal bezárul. Megszűnne az ismerős világa, amelyikben már olyan tud tájékozódni. Akkor is értetlenül néznek, ha megkérdezem, hogy mi a jó nekik ebben a helyzetben? Hát semmi! Akkor miért nem változtat rajta?
Ugyanez a helyzet a világ mostani állásával. Egyre nyilvánvalóbban érzi mindenki, hogy "valami van", "valaminek történnie kell", "ez így tovább nem mehet". De akkor miért nem tesz érte? Kitől várja a csodát? Miért tűri nap mint nap, hogy a feje felett, ráadásul rá hivatkozva azt tegyenek a világgal, amit csak akarnak?
Mert fél! 
Mert erre kondícionálták!
Mert mindenki szorítja a félelmét...

2012. június 3., vasárnap

Vénusz energiája


by Botticelli
..."Amíg létezni fog az ember, mint élőlényfajta, az a kérdés is fenn fog állni, hogy miért olyan a világ, amilyen. Itt a Földön Ti azt hiszitek, hogy minden atomokból áll, amelyek nem másak, mint pozitív és negatív töltésű energia. De mi alkotja a dolgok alakbeli sokféleségét, és mi tartja egyben az alakokat?
Erre a válasz a szellemben rejlik. Az ember a fizikai síkon saját világát a gondolatok hatalma által hozza létre. A világ azért lett megteremtve, hogy kivetítődjék a kollektív emberi gondolat. Például egy fa kinézetéről létező szellemi elképzeléseket generációról generációra továbbadják egymásnak az emberek, és ez a gondolati elvárás megakadályozza, hogy a fák megváltozzanak. Ha az ember arról alkotott szellemi elképzelése változik meg, hogy hogyan kell kinéznie egy fának, akkor az képes megváltozni.
Ha valaki azt mondja, hogy "ez lehetetlen", ő egy korlátolt szellemi tartásból beszél. Minden lehetséges, de az ember tudatlanságból önmagát korlátozza. Így egy korlátolt világa lesz, amelyik továbbra is korlátozza a gondolatait és a világot. Az ember világa addig sosem változhat meg, amíg meg nem változtatja a gondolatait. "...
Junius 5-6-án a Vénusz átvonul a Nap előtt, vagyis megnyilkvánul a "Napbaöltözött Asszony", a nőiség, a szépség, a harmónia, a művészetek, a szeretet, elfogadás energiája. Ez alkalomból újra világmeditáció lesz, amelyről bővebben itt lehet olvasni:
Miközben olvasgattam, a SPIRITUÁLIS UFOKUTATÁS blogon elém került az az írás, amelyből a fenti idézet származik:
Mondhatni, érdekes egybeesés, hogy épp most jött be a képbe. Amint olvasni kezdtem, megint mozgolódni kezdett bennem a kisördög, hogy túl sok minden vág egybe ahhoz, hogy ezeket a dolgokat, amiket ez a hölgy leírt, "csak úgy" valaki kitalálja. Ha igen, akkor jólképzett, bölcs ember. A youtube-on is rákerestem, valóban úgy néz ki, mint bárki közülünk.
Lehet, hogy őseink sokkal többet tudtak még a ránk ható energiákról, mint mi? Így hozták létre a megszemélyesített energiaminőségeket, az Isteneiket, akiknek hódoltak, és akiknek a segítségét kérték.
Az idézet pedig az aktualitása miatt került ide. A világról alkotott elképzeléseink azok, amik a világ jelenlegi állapotát okozzák. Csak mi mind együtt vagyunk képesek ezen változtatni, felülírni, újjáalkotni.

2012. június 1., péntek