2013. augusztus 2., péntek

Ezt nyertem!

Dozvald János alkotása

Azért azt nem mindenki mondhatja el magáról, hogy mandalát csinálnak belőle, pláne nem tökfej mandalát! :) Ehhez azért tenni is kellett valamit!
Azzal kezdődött, hogy kedves blogbarátom feltett egy találós kérdést, és én híres konyhatündér lévén, megfejtettem! Íme a DÍJ, amit János furmányosan kiötölt, Rá annyira jellemző módon. Istenem, ha belegondolok, hogy most egy opus lettem! :)
Köszi! :)

2013. augusztus 1., csütörtök

Kapunyitó

genuardis.net

Én vagyok.
Fény vagyok.
Fényből jöttem, itt vagyok
világot álmodni,
új világot hozni.

Világnak
Világa
szívemnek egy szikrája.
Fénysugár vetődik,
hálóba szövődik.

Lelkeink
fényszála
szövődik a világba .
Új minta születik,
világunk öltözik.

Minden szál
összefut,
fényrobbanás nyit kaput.
Mi vagyunk!
Fény vagyunk!
Új világunk kapuja kitárva!
 

2013. július 29., hétfő

Fogadni a változásokat

wallsforpc.com

Mostanság játszom a gondolattal, hogy csinálok egy számvetést arról, hogy miben változtam meg, mik változtak bennem az elmúlt évek alatt. Egyedül a lustaságom gátol ebben, pedig biztos érdekes lenne a végeredmény. Egy biztos: ha a tíz-húsz évvel ezelőtti önmagam látná a mostanit, hitetlenkedne.
Sok minden van, amit akkor még képtelen lettem volna elfogadni, mára viszont a napi tevékenységem részévé vált. Ilyen pl. az energiával való "munka". A rákapcsolódás a földi-égi energiára, tengellyé válni, részévé lenni, létre hozni a hármasságot: "Föld és Ég bennem összeér". Ez az egyszerű pár perces gyakorlat pillanatok alatt megteremti a meditatív állapotot, az összekapcsoltságot, a tudat kiürítést, a befogadásra készséget. Automatikusan megjelenik a hála, az öröm érzet, a könnyűség, derű, a szerelmetesség állapota.
Energiát áramoltatni igazán akkor lehet, amikor az ember érzi ezt a boldogságot. 
Amikor energiát adok valakinek, újabban felkészítem a fogadására. Megkérem, hogy gondoljon valamire, amikor nagyon boldog volt. Próbálja felidézni azt az érzést, amit akkor érzett.
Nagyon érdekes, hogy mennyire érezhető, hogy mikor sikerül, és mikor esik ki ebből az állapotból. Amikor visszamondom, hogy milyen volt a "vétel", akkor visszaigazolják, hogy tényleg úgy volt. Az érthetőség kedvéért mondok példákat: az elején hatalmas erővel megindul az áramlás, aztán mintha lehúznák a rolót. Igen, mert eszébe jutott egy boldog pillanat, de hirtelen eszébe jutott az is, hogy ez elmúlt, és mennyi fájdalom jött utána. Vagy: az elején nagyon lassan indul be, aztán hullámzik az intenzitás, többször elindul, és leáll. Kiderül, hogy nehezen tudta eldönteni, hogy mire is gondoljon, aztán több minden az eszébe jutott, de nem igazán tudott dönteni, és így benne maradni az érzésben.
Elgondolkodtató, hogy amikor megkérem az embereket, hogy idézzenek fel egy alkalmat, amikor nagyon boldognak érezték magukat, nehezen találnak ilyen emléket. Valószínűleg szomorút sokkal hamarabb találnának. Vajon miért így fókuszálunk? Nem lenne jobb váltani? A jóra figyelni, a nehézségekben pedig megkeresni, hogy mit kaptunk általuk, és letenni a fájdalmat, nem hurcolni tovább. Valami miatt szeretjük a keservünket, a kínjainkat, a sebek újra meg újra megpiszkálását.
A változások amiket most már napi szinten egyre drasztikusabban tapasztalunk magunk körül, rákényszerítenek minket, hogy átadjuk magunkat az átalakulásnak. Az ellenállás ellenállást szül, a gátak feltorlaszolják az áramlásban lévő erőket, amik aztán egyre pusztítóbbakká válnak. A változást megállítani nem lehet. Legyünk átengedők, elengedők. Legyünk befogadók, elfogadók, várjunk örömmel. Idézzük fel megélt örömeinket, ezzel idézzük meg az eljövő örömöket.
Sok félelem örvénylik körülöttünk, sok bizonytalanság. Rajtunk áll, hogy milyen lelkiállapotra hangoljuk magunkat. Ha a félelemnek nyitjuk meg magunkat, az áramlik rajtunk át, ha az örömnek, akkor azzal telítődünk fel. Aki nem hiszi járjon utána!

2013. július 21., vasárnap

Szívügyek

craigdriscoll.com

- Ez komoly? Azt mondod, hogy a szívügyeimnek köze van a derékfájásomhoz?
- Nagyon úgy néz ki. Bemértem a csakráidat, a szívcsakra volt a legrosszabb.
- Hm... Én meg voltam győződve róla, hogy az első két csakrámnál van probléma.
- Végül is a kettő nem zárja ki egymást. Ott sincs minden rendben, de a szívcsakra viszi a prímet.
- Hát, ez érdekes...
- Mi az érdekes?
- Az elmúlt két hetem arról szólt, hogy rájöttem, hogy megbukott az az alaptézisem, hogy olyan pasik, akik nekem tetszenének egyszerűen nincsenek is.
- Nocsak, nocsak!
- Annyira azért nem! Ne vigyorogj!
- És mióta is fáj a derekad?
- Úgy bő egy hete.
- Na, ugye...
- Ahogy most tűnődök, tényleg lehet benne valami! Mit is mondtál, mi a szimbolikus jelentése a deréknak?
- Tartás, alázat, áldozati szerep felvállalása, hasonlók...
- Aha. Hát, akár áldozatnak is érezhetem magam. Sőt, a szívfájdalom is stimmel. Olyan régi fájdalmak jöttek elő, amikről azt hittem, már régen lezártam és a megfelelő helyre tettem őket. Sajnáltam magam, ahogy már régen nem, és arra is rájöttem tépelődéseim során, hogy az egész életemet olyan alapra építettem, aminek az alapja egy olyan mély csalódás volt, amibe egy részem szó szerint belehalt.
- Akarsz beszélni róla?
- Valamikor szembe kellene már nézni vele, hát miért ne most? Fogalmazzuk akkor meg: hogy is néz ki az a szörny, akitől úgy félek, hogy egész idáig minden ajtót rázártam, és az egész berendezést az ajtó elé toltam.
- ??
- Mindig nagy szerelemről álmodoztam egész életemben. Ha körülnézek, látom, hogy ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Ám nekem szerencsém volt, mert megadatott, hogy átéljem, olyannak, mint a filmeken látni, hogy addig szaladnak egymás felé, amíg nem találkoznak. Teljesen el voltunk varázsolódva, az ismerőseink simám lehülyéztek bennünket, de tudtuk, hogy csak irigykednek. Csoda volt, forgószél, sírások és nevetések, mérhetetlen boldogság és szenvedés minden egymás nélkül töltött perc. Fontosabb volt nekem mindennél és én is neki. Teljesen átadtam magam, soha senki nem érintett meg úgy, mint ő. Azt hiszem, ha az életemet kellett volna feláldoznom érte, gondolkodás nélkül megtettem volna. Szép volt, mint egy mesebeli herceg, érzékeny, figyelmes. Vannak férfiak, akik tudják, hogy egy nőnek mire van szüksége, akik figyelik minden rezdülését, akik úgy játszanak a lelke és teste finom húrjain, mint a mesterhegedűn a világhírű virtuóz. Adná az ég, hogy minden nő átélhetné ezt az érzést!
Aztán persze ennek is vége lett egyszer...
- Mitől lett vége?
- Sokat gondolkoztam, valószínűleg több oka is volt. A legdöntőbb az volt, hogy egy idő után nem csak engem szeretett ilyen hévvel...
Na, akkor meghaltam... Járkáltam, tettem a dolgom, a nap felkelt, meg lenyugodott, de mint a zombi: nem volt a lelkem sehol. A testem élt, iskolába jártam, vizsgáztam, dolgoztam, ahogy kell. Néhány hónap után próbálkoztam új kapcsolatokkal, de mind csak silány pótszer volt. Mivel nem akartam egyedül megöregedni, lejjebb adtam az igényemet. Már a kevesebb is elég volt, bár azt hiszem, most hogy végiggondolom, már én is kevesebbet adtam. Igen, jóval kevesebbet magamból...
Azt mondtam, hogy jó, nem kell az a nagy lángoló szerelem, elég, ha jól megértjük egymást, tudunk beszélgetni, hasonló az értékrendünk, vonzónak érezzük egymást, aztán kész. Majd szépen összecsiszolódunk. Legyen megbízható, számíthassak rá. De a hitem az örökre szétrepedezett...
- Még most is szereted? Az ilyen szerelem elmúlik egyáltalán, vagy vonszolod magaddal még mindig?
- A leghihetetlenebb az egészben az, hogy ez is el tud múlni. Pár éve összefutottunk valahol, és mintha egy sosem látott idegen lett volna. A szívem meg sem rezdült, pedig azt gondoltam mindig, hogy majd ki fog ugrani, ha egyszer meglátom, de nem... Semmi!!! Téboly! Én meg simán meghaltam volna egykor érte! Hányan megteszik szerelemből, pedig mennyire értelmetlen!
-Akkor értsem úgy, hogy ez az egy szerencsétlen szerelem az oka a derékfájásodnak?
- Azért ennél több kell legyen. Azon gondolkoztam, hogy minden kapcsolatomban másfajta módon csalódtam. Szép lassan becsuktam magamra az összes ajtót, és azt mondtam, hogy mindenkinek van valami baja, ami miatt nem kezdenék vele.
- Valami "baja" mindnyájunknak van.
- Persze, persze, tudom én, nem is azt akarom ezzel mondani, hogy én hibátlan lennék, de egyszerűen arra jöttem rá, hogy amikor tartozni akartam valakihez, akkor mindig leadtam magamból valamit, hogy "alkalmazkodjak hozzá". Meg akartam felelni neki, ezért úgy tettem, mintha megváltoztam volna, de az aki valóban vagyok attól még ott maradt, minél tovább tartottam elnyomva, annál nagyobb erővel tört volna elő, és ettől egyre szerencsétlenebbnek éreztem magam. Úgy döntöttem, hogy nem adok fel magamból többé semmit senki kedvéért. Azt akarom, hogy valaki vagy szeressen olyannak, amilyen vagyok, vagy sajnálom, de ennyi...
- Mit is mondtál az előbb a pasikról? Van valaki a láthatáron?
- Á, nem úgy mondtam! Csak hosszú évek óta most találkoztam olyan pasikkal, - nem is eggyel! -, akik úgy élnek, viselkednek, ahogy én egy férfit elképzelek. Pl.: tartása van, tudja mit akar, és azt meg is tudja csinálni. Intelligens, gondoskodó, figyelmes. Határozott, de nem erőszakos. Vagyis: vannak férfiak! Számomra már ez is nagy szó, mert eddig azt mondtam, hogy még csak nem is látok ilyet.
- Nem lehet, hogy csak védekezés a részedről, hogy nem találsz egy "normálisat" sem? Lehet, hogy csak a kifogásokat keresed, a hibákra fókuszálsz?
- Hát, persze, hogy lehet! Nagyon is. De dolgozom az ügyön! :)


2013. július 20., szombat

Mi is ez az élet?

www.keetonscustomart.com 
Ma találkoztam egy írással és nagyon örültem neki. Nagyon érthetően és érzékletesen írja le azt a rendszert, ahogy a világunk felépül. Azt mondják, minden tudás bennünk van, és csak újra emlékszünk rá olyankor, amikor "AHA!" élményünk támad valaminek a megértésekor. Sok-sok ilyen élmény után rakódott össze az a kép bennem, ami nagyon hasonlít az ebben az írásban rögzített tapasztalásokhoz. Izgalmas, elgondolkodtató, lelkesítő, fantasztikus! És most végre már itt állunk az ajtó előtt, ami erre a világra nyílik!

2013. július 16., kedd

Tiltakozni egy élet által

www.vereskriszta.com

Tiltakozó akciók, beszédek, plakátok, parlamenti felszólalások nem tudnak megérinteni annyi embert, mint egy emberi történet. Egy valós, létező, a szemük előtt megelevenedő történet.
Vannak áldozati életek. Olyan életek, amiket azért vállalnak fel lelkek, hogy tanítsanak vele, általa. A háborúkban sok minden megtörténik, amiknek nem lenne szabad megtörténni. Az iraki háborúban olyan fegyvereket próbáltak ki és alkalmaztak, amiknek a hatására nagyon sok torz csecsemő született. Egy ilyen áldozat lépett a nyilvánosság elé a nagy, a "legnagyobb" tehetségkutató műsorban. Valahol megvan a magyar verzió is, de most nincs időm keresgélni. Az ikerfiúkat születésük után egy dobozban az utcára tették, később örökbe fogadták őket. Emmanuel Kelly éneke nem vetekedhet az igazán jó énekesekével, de többet tett a háború ellen, mint bármilyen propaganda. Lennon általa szólt a most élőkhöz:

Képzeld el, hogy nincs mennyország
Könnyű, ha megpróbálod
Alattunk nincs pokol
Felettünk csak az ég
Képzeld el az embereket
Akik a máért élnek…

Képzeld el, hogy nincsenek országok
Nem nehéz
Nincs miért ölni vagy meghalni
És vallás sincs
Képzeld el az embereket
 Hogy békében élnek…

Mondhatod, hogy álmodozó vagyok
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem egy napon csatlakozol hozzánk
És a világ egységes lesz

Képzeld el, hogy nincs tulajdon
Nem tudom, el tudod képzelni?
Nincs szükség kapzsiságra vagy éhségre
Az emberek testvériségét
Képzeld el az embereket
Hogy megosztják az egész világot

Mondhatod, hogy álmodozó vagyok
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem egy napon csatlakozol hozzánk
És a világ egységes lesz

2013. július 13., szombat

Filmajánló


Már csak a zenéért is érdemes végig nézni, de attól jóval többet kaptam, pedig az sem volt kutya! Sok kapcsolót megnyomott bennem. Köszönöm a tippet!

2013. július 2., kedd

TAIKI tábor Bodonyban


Beleszerettem. Már akkor, amikor levélhez mellékelt képen megláttam, és hálás vagyok, hogy nem okozott csalódást. A hely varázslatos, nyugalmat áraszt, és biztonságot, erőt, mint az anyák, vagy talán még inkább a bölccsé ért nagyanyák. Anyaöl, védő, befogadó, feltöltő, inspiráló. Úgy hívják: Bodony. Kis falu a Mátrában. Itt ismerkedtem a TAIKI-val a múlt hét végén.


Az a valódi tudás, ami működik, ami él. A többi csak üres héj, porhintés. Az egyszerű dolgok működnek. Épp azért, mert EGYszerűek, vagyis "rendszerazonosak". Ezek a gondolatok keltették fel az érdeklődésemet, mivel magam is hasonlóképpen érzem. Gyakran berzenkedek a szigorú szabályok szerinti szertartásoktól, rituáléktól. Minek az a sok hókusz-pókusz, olyan mint az udvarlás, vagy a lekenyerezése az "istenségnek", vagy "felsőbb erőnek". Nem tartom valószerűnek, hogy épp erre van szüksége, ha meg igen, akkor meglehetősen emberi tulajdonságokkal rendelkezik. A rituálék azoknak kellenek, akik nem tudnak közvetlenül kapcsolódni, csak pontról-pontra haladva tudnak utat kiépíteni. Amíg ez nem épül ki, persze szükség van rájuk.
A tudás valamikor mindenki sajátja volt. Belülről fakadó ösztönös tudás. Ahogy gyengült a kapcsolódás a felső, isteni világgal, úgy halványodott ez a tudás. Szűk csoportok őrizték, szerzetesek, kiválasztott harcosok, népcsoportok. A tudás darabokra hullott, olyanná vált, mint a fülbe suttogós játékban, ahol az eredeti szó szinte felismerhetetlenné válik, mire az utolsó kimondja. 
Aki képes kiépíteni az isteni kapcsolódást, rá tud csatlakozni arra az erőre, ami mindenhol körbevesz, áthat bennünket, csak nem is vagyunk tudatában.
Bárki képes kapcsolódni, bárki képes a "csodákat" létrehozni, csak annyi kell, hogy akarja, higgyen benne, tapasztalja meg és gyakorolja. Erről szólt a hétvégi tábor.
Megtanultuk létrehozni magunkban a hármasságot: föld-ég-én magam, aki által az egész létrejön
Érzékeltük, irányítottuk az energiákat, védelmet építettünk belőlük. A cirka ötven fős résztvevő közül szinte mindenki ráébredt arra, hogy képes látni az aurát. Irányított meditációkon élük meg régi életeinket, más létezők , állatok testében szereztünk megtapasztalásokat, felvettük, vagy megerősítettük saját szellemi segítőnkkel a kapcsolatot. A nyolc körcikk minden egysége egyaránt fontos, hogy képesek legyünk kialakítani és fenntartani a harmóniát, ezért minden területet fejleszteni kell egy időben. Úgymint: őstörténet, őskultúrák, egész-ség, gyógyítás, szellemtan, mágia, szertartás, különleges érzékenység, KI-áradás, véd-elem. Harcászkodtunk is: dobócsillagot, baltát, dárdát, kést dobáltunk célba. Jó alkalom volt ez arra, hogy felülírjam magamban azt a programot, hogy képtelen vagyok normálisan dobni. Kiderült, hogy ez is csak egy eldobni való hiedelem. :)
Megtanultunk vízereket, Hartmann vonalakat bemérni, vagy a pálcát segítségként használni válaszok megtalálásához. /Jó játék pl. kiválasztani a lefordított kártyalapok közül a piros királyt./
Sok utat nyitott ki előttünk Pap Miklós. Nem azt mondta, hogy ezek az egyedüli igaz utak, hanem azt mondta, hogy vannak ilyenek, menjetek, fedezzétek fel , mit találtok rajta, aztán, ha találtok valamit, szóljatok nekem is!

2013. június 22., szombat

Talpasmuhar meditáció


Mindenre meg kell érni. Még a kapálásra is.
Nem emlékszem, hogy valaha is élveztem volna a kapálást. Megcsináltam muszájból, de hogy élvezzem? Na, ez változott meg. Lehet, hogy az is okozza, hogy Anyukám beidomított, jó kapáját megörököltem, ezáltal ráébredtem sokadszorra, hogy mennyire fontos, hogy jó legyen a szerszám, mert csak azzal lehet jól dolgozni.
Lehet, hogy az is hozzájárult, hogy kísérletezni kezdtem kapálás közben azzal, hogy ha teljesen ráhangolódok arra, amit csinálok, akkor nem kell küzdenem, csak hagynom, hogy a megvalósulás szándéka valósítsa meg önmagát. Nekem csak figyelni kell, jelen lenni. Végül is, én fogom azt a kapát, rajtam keresztül valósul meg :). Na jó, tudom, ez bonyolultul hangzik, pedig a végletekig egyszerű. Akit érdekel erről  több, itt utána olvashat, ha több is érdekli PDF anyagot is küldhetek.
Itt van ez a talpasmuhar, ahogy nagyanyám nevezte. /illusztráció fenn, kicsit lilítva :)/
Bojtos gyökérzetű, amit ha nem vágunk ki időben, annyira megerősödik a gyökere, hogy kezelhetetlenné válik. Persze mondhatná a gyakorlott földművelő, hogy na ja, de hát melyik gyom nem?
Közben rájöttem, hogy a gyomok is különféle életstratégiát alkalmaznak. Jó, tudom, ezeket az iskolában már tanították, de mennyire más tapasztalás útján felismerni, mint meghallgatni, vagy elismételni a mások által elmondottat, leírtat!
Már régen rájöttem, hogy nekem bejön a földdel, növényekkel való foglalkozás, mint a meditáció egy formája. Sokkal nehezebbnek érzem rákényszeríteni az elmémet, hogy gyertyalángot figyeljen kitartóan, vagy a test bizonyos pontjaira fókuszáljon egy bizonyos sorrendben egymás után. Nincs semmi értelme. Olyan mesterséges. Azért találták ki ezeket a módszereket, hogy lekössék az elmét. Mennyivel több értelme van úgy lekötni az elmét, hogy az ember közben valami értelmeset is csinál, mondjuk kapál, fon, vagy sző, vagy ételt készít, vagy sorolhatnám.
Szóval, ahogy kapálgattam, eltűnődtem ezen a talpasmuharon. Ha nem elég éles a kapa, az ember csak kiforgatja a földből gyökerestől, megnyugodván, hogy elvégeztetett. De nem! Mert a gyökereivel addig kapálózik, míg a földhöz közel lévők újra megkapaszkodnak, és bár lehet, hogy nem annyira erősen, de új létre segítik a növényt. Ha csak lesarabolom a talaj feletti részt, a gyökér új sarjat növeszt. Egyetlen módon ölhetem meg: Közvetlenül a gyöktörzs fölött vágom ketté, azaz elválasztom a gyökeret és a felszín feletti növényt. Ezzel  megszűnik a gyökér tápláló szerepe, és megszűnik a növény táplálása. Ha a gyökérből, és a föld feletti részből valamennyi egyben marad, a növény kész az életét újrakezdeni.
Így értettem meg azt is, hogy miért fontos egy népnek a valódi történelme, a gyökerei. Azok táplálják. Miért haszontalan a "hagyományőrzés", ha nincs mögötte valódi történelmi ismeret, valódi tudás. Ha nincs tápláló erő, akkor a legjobb esetben is csak vegetálás van, nincs lehetőség életre. A föld feletti, a látható rész elenyészik.
Persze vannak más stratégiával túlélő növények is. Ott van például a folyófű. Olyan mélyre tekeredik le a gyökereivel, hogy hiába vágod ki, mindig újra, meg újra kinő. Egy tőből sok ágat növeszt, betakarja a talajt, megóvja a kiszáradástól. Ha ki akarod tisztítani a területet, elég megkeresni a tövét, és máris nagy területet megtisztítottál.
Vagy ott van a tarack. Láthatatlanul a föld alatt beszövi a talajt, csak itt-ott bukkan fel először. Mire feleszmélsz, már mindent ő ural, és mindent felemészt.

2013. június 5., szerda

KÉTség

www.almanac.com

Kétféle érzetem van: egyrészt olyan, mintha állóvízben pangnánk, másrészt olyan, mintha folyamatosan kavargó áradat sodorna magával. Ám ez az áradat nem valahonnan valahová visz, hanem körbejár. Megmagyarázni sem tudom. Talán attól függ, hogy melyikre figyelek? Vagy talán jobb hasonlat lenne egy hurrikán? Akkor érzem a mozdulatlanságot, mikor a közepében / a középpontomban / vagyok?
Körülöttem mindent áthat a káosz, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, a félelem attól ami jöhet, és attól, hogy csak rosszabb jöhet, hogy már hinni sem mernek az emberek abban, hogy jót is hozhat bármilyen változás. Foggal körömmel kapaszkodnak a megszokott bejáratott útvonalaikhoz, mert azt érzik komfortosnak még akkor is, hogyha szenvedésekkel van kiverve. Érzem a mozdíthatatlanságot, és érzem magamban a türelmetlenséget emiatt a mozdíthatatlanság miatt, és a tehetetlenségem miatt, mert úgy érzem kevés vagyok, hogy felrázzam az alvókat.
Mindig is azt éreztem, hogy mindenki egyenlő. Minden ember. Mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. Nem azt mondom, hogy mindenki egyforma, hogy egy tudatszinten létezik. Nem állítom, hogy mindenki ugyanarra képes, ugyanaz a dolga az emberi közösségben. De nem hiszem, hogy egyesek kizsákmányolhatják a ketteseket. Gondolkoztam rajta, hogy ezt vajon a szocializmusban megélt gyermek és ifjúkorom oltotta-e belém, de azt érzem, hogy ez attól korábbi: mindig is így gondoltam. Ezt hoztam magammal. Mindig is "szociálisan érzékeny" voltam.
Most két lény van bennem jelen. /na, jó van több is, de most csak erről beszélek :)/: az egyik a harcos, aki szeretné felhívni a figyelmet a sok igazságtalanságra, hazugságra, kizsákmányolásra, jogtalanságra, stb., és végre tenni valamit! Akár úgy, mint ahogy most a török testvéreink teszik, mint ahogy mi is tettük már néhányszor, és a "világ" tudomást sem vett róla!
A másik tudja, hogy mindenkinek saját útja van, amelyiken végig kell mennie, és azt tiszteletben kell tartani, nem szabad beavatkozni a szabad akaratába.
Hol van a határ?
A legtöbb, amit tehetek, hogy magamat emelem minél magasabbra a tökéletesség felé. Saját magunknak kell etalonná válni, utat mutatni, amely követésre méltó.
A szabad akarat mellé mindenki megkapja azt is, hogy felelősséggel tartozik a döntéseiért.

2013. június 1., szombat

Mit nem is ír a hogyishívják?

Bosphorus / June 1 / 15:00

 Egy kicsit kapcsolódik az előző bejegyzéshez a mostani.
Második napja hatalmas megmozdulások vannak Ankarában. Ma reggel, mikor rákerestem, semmi hír nem volt sehol. Ma már itt-ott mintegy mellékesen mondogatják, hogy fák kivágása ellen tüntettek, meg az "alkohollázadás". Na ez mind porhintés. Ennyit a médiáról, meg arról, hogy "ez igaz, mert bemondta a TV is"! Az Igazság, meg az Ő bemutatása, hát az a nem mindegy! Itt egy török oldal linkje. Érdemes belenézni, mi is történik arrafelé:

2013. május 26., vasárnap

Nézek ki a fejemből

Illustration: John Holcroft for the Guardian

A múlt héten megjelent nálunk egy hölgy az önkormányzattól (immár második alkalommal, mert elsőre nem talált itthon), hogy kitöltsön és aláírasson velem egy papírt, mely által jogosult leszek ingyenesen hozzájutni egy dekóderhez. A dekóder arra kell(ene), hogy tudjam fogni a TV azon csatornáit, amelyeket eddig analóg módon lehetett. Mondtam neki, hogy kb. négy éve nem nézek TV-t. Nem értette. De majd jó lesz, ha mégis több időm lesz, vagy valami... Mondom: nincs TV-m. Egyáltalán? Egyáltalán. Nem baj, ha rossz, másnak is mondták, hogy később is rákötik majd, ha megjavíttatta. Rossz TV-m sincs. És venni sem akarok. Hitetlenkedett egy darabig, majd némi tűnődés után egy rublikába bevéste, hogy "Nincs TV-je."
Azóta azon tűnődöm, hogy honnan tudja, hogy szükségem lehet dekóderre? Biztosan úgy tudták kideríteni, hogy nem vagyok regisztrálva semelyik digitális szolgáltatóhoz sem. Hmmm?... De hogy ez ennyire fontos lehet, nem gondoltam volna! Hogy "EZEKNEK" ennyire fontos, hogy minden egyes állampolgárnak tudják mosni az agyát, azért ez még engem is ledöbbentett. Meg az is, hogy a nagy szem tényleg mindent lát.

2013. május 22., szerda

Teremtésem története


Ezt a képet Alsóörsön készítettem május első hétvégéjén, a Nagy Szalán. Az, ahogy oda eljutottam, tökéletesen példázza, hogyan működnek a teremtéseink, más szóval a társteremtések, vagy ha úgy tetszik a "segíts magadon, Isten is megsegít".
Ott kezdem, hogy amikor erről az országos tanácskozásról tudomást szereztem, azonnal jött az érzés, hogy ott akarok lenni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, jöttek a kifogások, hogy ez miért lehetetlen. Pl.: nem hagyhatom itt egyedül idős anyukámat. A helyzet csak bonyolódott azzal, hogy megjelent az az ember, akivel még tavaly megbeszéltünk javításokat a verandán és a konyhában. Amikor kiderült, hogy a túl sok javítás miatt hívni kell a festőt is, már tudtam, hogy az útiköltségre valót ők viszik el. Eldöntöttem magamban, hogy nem görcsölök. Ha ott kell lennem, ott leszek!
Ám időközben anyukám rugalmasan állt az utazási szándékomhoz, igyekezett megoldásokat keresni velem együtt. Abban maradtunk, ha hagynak a mesterek némi pénzt a háznál, elmegyek. Ekkor jelentette be a nagylányom, hogy a nyáron esküvő lesz. Innentől a lelkiismeret furdalás is beállt ellendrukkernek, hiszen akkor minden fillérre szükség van.
Amikor kifizettük a mestereket, maradt annyi pénz, hogy szűkösen, de kifutotta a tervezett kiadásokat, a lelkiismeretemet meg igyekeztem félretolni. Addigra elfogytak a meghirdetett férőhelyek, csak saját sátorral érkezőknek volt hely. Nem baj, majd alszom a lányoméknál, az csak egy óra vonatút /mint később megtudtam, de innen nézve közelinek tűnt! :) /. Közben Veszprémben lakó keresztlányom is biztatott, hogy talán náluk is alhatok, vagy eljuttatnak számomra sátort, és mindent ami ilyenkor kell, mert könnyen lehet, hogy ők épp dolgoznak, mivel kamionosok. Akkor már tudtam, hogy megyek. Időközben jött az infó, hogy egy közelben élő önzetlen ember szívesen elfuvaroz valakit, aki a szalára igyekszik, mivel ő úgyis megy, hely pedig van a kocsijában. Sikerült kapcsolatba lépnünk, de kiderült, hogy Ő egy nappal korábban megy, mert segít a szervezésben. Nem baj! Gyorsan átszerveztem a maradék időmet /2 nap/. Ekkor telefonált a keresztlányom, hogy arra döntöttek, hogy belefér a költségvetésükbe, hogy nekem fizető vendég szobát foglalnak Alsóörsön, mert a sátor nem tenne jót a derekamnak. Hát, egészen meghatódtam, de beleegyeztem. Elvégre gyakorolni kell az elfogadást is, mint visszanézve kiderül ez az egész kaland erről is szólt. Elfogadtam a szomszédasszonyom felajánlását, hogy ráfigyel anyukámra, gondoskodik róla, míg  egyedül lesz.Elfogadtam a kisebbik lányom áldozatát, hogy rengeteg feladata, munkája ellenére hazautazik, hogy Mamával legyen. Elfogadtam Tibor önzetlenségét, amikor előre kikötötte, hogy nem kell hozzájárulni az útiköltséghez. Sőt, a hálózsákját és a plédjét is elfogadtam, mert mikor odaértünk, kiderült, hogy vannak visszamondott szálláshelyek, és egy extra /nagy tér, ágy, matrac, elszeparálható alvóhely/ 6 személyes sátorban ott alhatok. Mivel azonnal felajánlottam a szolgálataimat a szervezőknek, ezért magam is szervezővé avanzsáltam. Ez azzal járt, hogy az ott töltött időben "szolgálatban" voltam. Tettem mindig amire éppen szükség volt, szervezés, beléptetés, dekorálás, vendégkísérés, hasonlók. Nagyon kevés előadást tudtam megnézni, de amelyekre leginkább kíváncsi voltam, azokat igen. Mindent meg lehetett oldani. Csodás emberekkel dolgozhattam együtt. Nehéz ezt megfogalmazni, de ismeretlenül is ismerősök voltunk. Együtt dolgoztunk, egy csapat voltunk, folyamatosan emelve, segítve egymást. Senki nem nyavalygott, senki nem volt türelmetlen, elégedetlen. Mindenki a középpontjában volt. Nem volt szüksége külső megerősítésekre, kicsikart figyelemre, a másikra viszont figyelt, és segített, ha kellett. A jelen lévő ezer emberről is csak jókat mondhatok. Semmi konfliktus, semmi atrocitás, viszont mosoly, köszönés, beszélgetés, vendéglátás, türelem egymás iránt, igen!
Mivel "dolgoztam", a szállásért és az ételért nem kellett fizetni. Mindenkitől csak kaptam. Amikor elköszöntem folyamatosan sírhatnékom volt. Hálás voltam személy szerint mindenkinek, és a Gondviselésnek, hogy kézen fogott, és megmutatta, hogy csak el kell indulni, nem biztos, hogy látod a következő lépést, de tudd, hogy ott lesz a lábad alatt a talaj.
Vezettetve vagy.
Aki kíváncsi, hogy mi volt Alsóörsön 2013. 05. 3.-4.-5.-én megnézheti ezen a linken az összefoglalókat, és az előadások egy részét.

2013. május 20., hétfő

Tipródások



Valami átváltott bennem. Egyszerre csak azt kezdtem érezni, hogy ugyanazokat a köröket rovom, az ezerszer leírtak futnak ki újra meg újra a billentyűk alól. Először csak a blog külsején akartam változtatni, aztán már teljesen újat akartam indítani, mert azt éreztem, hogy hiába változtatok a külső megjelenésen, attól még  a tartalom nem változik, márpedig nekem a tartalommal volt problémám. Végül a tipródásaimnak lett az eredménye a több hetes kihagyás, és a mostani letisztultabb külső, ami Zitának hála, megszületett.
Nem csak a blogozásban akadtam el, de nem éreztem késztetést még a hőn szeretett egem fotózásához sem. Csak úgy voltam. Lebegtem, vagy úsztam a napok sodrásában, ahogy tetszik. Az idő valóban illuzórikussá vált számomra. Időnként rádöbbenek, hogy elteltek napok, hetek szinte úgy, hogy tudomást sem vettem róluk, a történésekre csak érintőlegesen emlékszem. Azért ez elég riasztó tud lenni: a "valóság" talaja mintha nem is lenne, nem hogy két lábbal álljak rajta!
Közben azért kőkemény munkával töltött hetek ezek, lévén hogy részleges lakás tatarozás-festés után vagyok, ami egybeesett a hirtelen beköszöntő tavasz berobbanásával, amikor gyorsított filmes tempóban nőtt és virágzott minden, és a veteményezésre alig maradt idő. Két pakolás-takarítás közt nyírtam a füvet, vetettem a magokat, ültettem a krumplit, és a pénzkereső tevékenységemet is végeznem kellett.
Lehet, hogy ez is hozzájárult, hogy nem volt "kedvem" blogozni, ki tudja? :)
A tapasztalataim azonban azt mondatják velem, hogy ezek  befordulós, bezáródós időszakok valaminek a beépülését jelzik. Mondhatnám azt is, hogy szintváltás, de nem biztos, hogy itt "magassági" /értsd: magasabban fejlett / szintet kell érteni, inkább azt, hogy integrálni kell a megértések egy újabb kirakós-összerakós darabját. Hogy ez valójában micsoda is, az csak később derül ki, akkor, amikor végre sikerül megérteni olyan dolgokat, amik eddig nem álltak össze a fejemben. Ezekben a bezáródós időszakokban általában türelmetlen vagyok magammal és másokkal is. / eléggé el nem ítélhető módon! / Még mindig nehezen viselem, bár tudom, hogy nem véletlenül van ez így, hogy valami miatt olyankor takarék üzemmódra kell kapcsolnom. Ez a fizikai tevékenységre nem vonatkozik, hál'Istennek, sőt, ilyenkor ez az egyetlen, amivel ki tudom engedni a gőzt. Lassan vége az apálynak, jön a következő hullám. Addig meg tanulok a lassan smargdzöldből sárgássá halványuló búzamező hullámzásából, ahogy fújja a szél. Épp olyan, mint a tenger.

2013. április 4., csütörtök

Mustármag


Barangoltam egy kicsit a blogok világában, és sok helyen éreztem, a megfáradást, kilátástalanságot, rossz kedvet, félelmet a jövőtől. Valóban nyomasztó idők járnak. Tavaszt várunk mindhiába, új élet sarjadását, meg hasonlókat, de az eget mintha ólomból öntötték volna egy darabban fölénk, a fény alig szivárog át. Úgy látszik, mintha sosem lenne vége, minden egyre reménytelenebb, az időjárás meg csak leképezi / bele a nyakunkba / az érzelmeinket. Találtam egy blogbejegyzést, ami nem annyira bibliai, mint amilyennek látszik, viszont sok kapaszkodónak alkalmas gondolatot közöl:

2013. március 30., szombat

Feltámadás 2013


Ma hajnalra érdekes álmom volt.
Mintha egy még pici lány, - úgy egy éves forma - egy gyermeket szült volna. Ezt úgy fogadtuk, mintha természetes lenne, mint amikor tele lesz a pelus, és ez a dolgok rendje. Láttam a lába közt a "csomagot", alányúltam, majd izgatottan azt mondtam:
"Hiszen ez már megszületett! Csak nem hallom sírni!"
Gyorsan elkezdtem kibontani a gyerek rugdalózóját, de közben éreztem, hogy az "újszülött" mocorog és nyöszörög. A kapcsok nem akartak engedni, alig tudtam széttépni őket, ezzel felébredtem.
Áldott feltámadást mindenkinek!

2013. március 28., csütörtök

Gyógyítás és gyógyulás


Nagyon örültem a  Marianna  előző bejegyzéshez tett hozzászólásának, mert nagyon fontos amit kérdez:
"Már rég óta meglévő kérdőjel bennem, hogy annak ellenére, hogy manapság lépten - nyomon gyógyítókkal találkozom, meg mindenféle csodaszerekkel, ami gyógyulást hoz, és mégis, mindennek ellenére alig látni egészséges embereket, mindenhol betegségről hallani. Az utolsó mondatod lehet a magyarázata? A szellemi, lelki tisztaság és alázat hiányzik a gyógyítókból" 
A testünk úgy van megalkotva, hogy öngyógyításra van programozva. Amennyiben harmóniában vagyunk magunkkal és a környezettel, a testünk rendeltetésszerűen működik. Számunkra ez természetes, észre sem vesszük, mivel ez a normális. Ez a rend. Amikor megbetegszünk, akkor ez a rend felborul, a harmóniában zavar támad. A betegség jelzőlámpa, hogy figyelmeztessen bennünket arra, hogy valami nincs rendben. Vagy belül, a lelkünkben hordozunk megoldatlan gubancokat, vagy kívülről ér bennünket károsító hatás, amelynek a folyamatos, hosszú időn át tartó megléte károsítja a testet. A balesetek sem véletlenül történnek, azoknak is megvan a maguk jelzésszerű üzenete.
Amikor betegek leszünk, általában a tünetek gyors eltüntetésével kezdjük, majd ha sikerül, igyekszünk gyorsan elfelejteni az egészet. Pedig ezzel csak annyit teszünk, mintha a kocsiban kikapcsolnánk pl. a tank kiürülésére figyelmeztető lámpát, és mint aki jól végezte a dolgát, megnyugodva nyomnánk tovább a gázt. A tankban levő üzemanyag ettől nem lett több, csak mi nem veszünk róla tudomást.
Jó esetben az ember igyekszik a végére járni, hogy vajon mi okozta a betegségét? Szerencsére az, hogy hol jelentkezik a zavar, sok információt ad, mert egyes szervek zavara utal a betegség lelki hátterére. Ha sikerül ráébredni, hogy mi lehet az ok, el lehet kezdeni a gyógyítást, gyógyulást. 
Most jön a legfontosabb:
Egyetlen gyógyító sem képes meggyógyulni a beteg helyett!
Amit a gyógyító tehet, hogy SEGÍT a testet visszarendezni az eredeti harmonikus állapotába. Hogy maradjunk az üzemanyagtankos hasonlatnál, feltölti üzemanyaggal, betolja az autót, de onnantól mi vezetünk tovább.
Szívesen kiadjuk saját erőnket a kezünkből azt mondván: "gyógyíts meg!", de nekünk magunknak kell meggyógyulni. Gyakran van olyan panasz, hogy valaki végigcsinál egy kúrát, jobban is érzi magát, aztán egy idő múlva újra jelentkeznek a panaszok, és kiábrándultan kijelenti, hogy fabatkát sem ér az egész hókusz-pókusz. Persze, hogy nem, hiszen az életmódján, a hozzáállásán, a gondolkodásmódján, rossz beidegződésein mit sem változtatott, ugyanúgy él, mint ahogy akkor, amikor kialakult a betegsége. Mitől gyógyulna meg? Így csak újratermeli a problémát. Olyan is van, amikor az eredeti betegség helyett újat produkálunk, aminek látszólag semmi köze az előzőhöz, pedig DE!
Vállalnunk kell a saját felelősségünket a testünk állapotáért. Ami pedig a gyógyítók tisztaságát illeti, bizony azzal sincs minden rendben. Végül is ők is egyszerű halandók, akik a saját tapasztalási útjukat járják, és mint ilyenek, gyarlók. Nagyon sok csodálatos gyógyító, segítő él köztünk. Választani közülük mindenkinek a saját joga és felelőssége. Ám nem szabad elfelejteni, hogy én tudok meggyógyulni, a gyógyító csak segít nekem ebben.

2013. március 27., szerda

Energia gyógyászat

psdgraphics.com

 Nem tudom honnan van bennem a távolságtartásra sarkalló vágy, ha gyógyítási módszerekről van szó. A holtbiztos tippek mindig gyanúsak. Annak ellenére így van ez, hogy magam is használom a talpmasszázst, lélekmasszázst /holistic pulsing/, és ámulok - még mindig! - az általuk elért eredményeken. Nem tudom honnan van bennem, hogy én nem vagyok gyógyító, bár az életem folyamatosan arrafelé taszigál. Lehet, hogy egyszer valamelyik életemben csináltam valami nagy gikszert és bennem maradt az iszonyat? Lehet, hogy azt hittem, mindenható vagyok, aztán szembesültem vele, hogy csak ártottam, vagy épp annak ártottam, aki a szívemnek legkedvesebb volt? Ki tudja? Ezek csak morfondírozások, de tény, hogy komoly fenntartásaim vannak a "csodamódszerekkel" kapcsolatban. Különösen, ha azok mindenre és könnyedén alkalmazhatóak, és főként, ha a játszi könnyű módszer megtanulása vagyonokat emészt fel.
Mivel mostanság az energia gyógyítással kezdtem ismerkedni, újra napirendre került a téma.
Ha nem régi, kedves ismerőseim ajánlják, biztosan nem mozdultam volna rá a  prána gyógyítás módszerének megismerésére sem. Jó volt, hogy rámozdultam, mert megtanultam érzékelni az aurát, a csakrák helyét, kiterjedését, energiatest tisztítást, energetizálást, ön és távgyógyítás alapjait, stb. Nem utolsó sorban pedig megalakult egy kis csapat, akik egymást segítve együtt maradnak a továbbiakban is. Csodás anyagot kaptunk, aminek a mélységeiről csak sejtéseim vannak.
Ami pedig újra nyilvánvaló lett számomra az az, hogy vannak módszerek, technikák, amik tanulhatóak. A módszerek valóban működnek. A legfontosabb mégis az, hogy a körülöttünk folyamatosan jelenlévő, áradó, létünket fenntartó energiát hogyan és milyen szándékkal használjuk.
A gyógyító minden esetben csak közvetítő, csatorna. Az ő szellemi, lelki tisztasága, alázata, segítő szándéka az, ami kulcsfontosságú. Ezeket nem lehet gyorstalpaló tanfolyamokon elsajátítani, semennyi pénzért.

2013. március 12., kedd

Amikor belép a fény



Találtam egy nagyon izgalmas írást, egy hipnotikus transzban érzékelt tapasztalat leírását. A teljes angol nyelvű anyag megtalálható itt: http://www.stankovuniversallaw.com/2013/03/people-beginning-dream-pat-supernova-march/ 
Mivel az én angol tudásom enyhén szólva hézagos, segítséget kértem Zsuzsi keresztlányomtól, aki szintén blogger /ez itt a reklám helye: http://roadwalkers.blogspot.hu/ / és roppant elfoglalt, lévén, hogy most éppen férjével négykezesben kamionosként dolgozik, egyébként angol tanár, és szakképzett fényképész, meg még ki tudja mi minden. Ezúton is köszönet!

E: Olyan, mint amikor felkapcsolsz egy kapcsolót és világos lesz. Egy hihetetlen kék fényt látok! Olyan lágy! Látom a kék színt, és amikor felkapcsolódik a kapcsoló, a fény kiterjed. Olyn gyönyörű! Az egész univerzumon keresztül… (ez itt nem tiszta) …talán: egyetlen elméből jön, vagy egyetlen elmévé áll őssze.
M: Most történik, vagy a jövőben?

E: A jövőben. És meg is fog történni! Folyton egy írás (scripture=irat, szentírás, ilyesmi) jár a fejemben: „…egy szem csillogásában” és ez olyan csodálatos! (Teljes csodálattal és áhítattal)
M: Van valamilyen földi idő amikor ez be fog következni?

E: Hamarosan…most…úgy érzem, most…mintha most lenne. Olvad… nem tűnik távolinak.

M: Ez az „Ébredés”, ami közeledik?
 
E: Igen! Minden elme összeáll eggyé egy másodperc töredéke alatt! Olyan bizarr!

M: 12-21-12 naptári napon fog ez megtörténni?

E: 2013 március.

M: Amikor azt mondod, MINDEN elme… Minden ember ugyanazt fogja érzékelni, vagy lesznek egyének, akik nem vesznek észre semmit?


E: Olyan vad! (Extrém vizuális és érzéki letöltéseket él át) Mindenki tudni fog róla. Nem mindenki fog vele törődni.

M: Összefügg ez azzal, amit úgy nevezünk, hogy Krisztus második eljövetele?
E: Igen. Ó, szent sz*r! (…óriási energia-és érzelemhullámot tapasztal) Bárcsak Te is éreznéd, amit én!
M: Írd le, mit élsz át!
E: (Levegő után kapkod.) Ó, te jó ég! (Kapkod) Ó, te jó ég, te jó ég! Nem tudom leírni! Olyan, mint egy letöltés, amikor bizseregsz kívülről, de igazából meg belülről! Ó, te jó Isten! A fény elképesztő!
M: Fényt érzel, vagy valami mást?
E: Igen, ez a fény! Olyan, mint… mint… Soha nem láttam még semmi ehhez foghatót! Meg kell őrülni!
M: Tehát „Krisztus második eljövetele” igazából a „Krisztus-tudat” visszatérése a bolygóra?
E: Már eddig is épült-épülgetett. De most… most az elmék mind egyesülnek! Mint egyetlen pillanat az időben, amire mindig is vártunk… Az elméink egyesülnek!
M: Mi lesz az eredménye ennek az egyesülésnek? Mit fog ez okozni vagy teremteni?
E: Tisztaság (tisztán látás). Ó, Jézus! Olyan, mint felébredni egy álomból. Ilyen szavak jutnak eszembe, hogy az ILLÚZIÓK megszűnnek! Atyaég! Hát ez nagyon durva!
M: Ez nagyon izgalmas!
E: Mindenkire hatással van, de vannak, akik még az illúzióban ragadnak, és vannak, akik nem. Mintha két csoport ember lenne.
M: Lehet valahogy definiálni azokat, akik az illúzióban ragadtak? Van valami oka, amiért úgy döntöttek, hogy az illúzióban maradnak? Amiért ezt a valóságot megteremtették maguknak?
E: Félelem.
M: Ez az ÚJtól való félelem? Mitől való félelem?
E: A Tudástól való félelem.
M: Mi az, amit nem akarnak tudni?
E: Hogy MINDEZ illúzió.
M: Ezek azok az emberek, akik ragaszkodnak a külnön-lét, a hierarchiák és a hatalmi viszonyok illúzióihoz?
E: Ez magához az illúzióhoz való ragaszkodás! (csodálkozva)… azt hiszik, hogy részei annak, amit látnak. Mint egy hologram! Nagyon durva! Nem látják a fényt; nem tudnak kapcsolódni, mert azt hiszik, hogy ők maguk az illúzió. Azt hiszik, hogy azok, akiknek hiszik magukat… de nem is igazán erről van szó. Mintha azt hinném, hogy egy majom, vagyok, tehát majomként jelenek meg. Ó, Jézusom!!!
M: Azok, akik megtapasztalják a fényt és a megvilágosodást, ők miben hisznek/mit hisznek? Mi teszi számukra lehetővé, hogy ők lássák a fényt, és részt vegyenek és átalakuljanak?
E: Hisznek. Ez túl bizarr. Hiszik, hogy ők nem fontosak. Mint amikor egy csapat hal együtt úszik, vagy egy csapat madár együtt repül. Egy egységet alkotnak, és közben mind egyén is. Egyének, de egyik sem fontosabb, mint a másik!.. Itt jön egy újabb hullám!
M: Csak bevillant valami, amit mindig hallottam, de soha nem értettem igazán. Ezt jelentené, hogy  „A szelídek öröklik a földet.” ?
E: Igen!!
Ó, Istenem!!! (újabb energiahullámok pulzálnak át rajta) Ó, Istenem! Bárcsak te is éreznéd! Mint egy hullámvasút! …túl gyönyörű! Olyan alázatosnak érzem magam. (zokog)
M: Szóval azok, akik nem érzékelik mindezt, túlságosan ragaszkodnak az ego-hoz? A fontosságukhoz az anyagi világban? Akik az anyagi világgal definiálják magukat? Az autójukkal, a lakosztályukkal, a bankszámlájukkal?
 E: Igen, igen! De lehetnek szegény emberek is, akik fontosnak hiszik magukat. Nem csak a gazdagok, bárki. Bárki, aki túl fontosnak érzi magát. Ez egy gondolkodásmód.
M: Szóval mindenki, aki azt hiszi, fontosabb embertársainál?
E: Igen!
M: Aha! Ez nagyon erőteljes, nagyon lényegi!
M: Mit kell még megosztanunk az emberiségrgel, az átlagemberrel, aki ezt esetleg olvassa, erről az eseményről?
E: Ez olyan fura… „ismerd meg magad, és megismered a szomszédod.” Ha valóban ismered magad, ismered a szomszédodat is. De ha félsz magadtól, és nem ismered magad, hogyan ismerhetnéd a szomszédod? Hogyan képzelhetnéd magad a szomszédod helyébe, ha még magadat sem ismered? Minden egyén fontos! Mind fontos, de egyik sem fontosabb a másiknál. Így vagyunk részei az egésznek.
M: Mikor fog ez megtörténni?
E: 2013 márciusa. Egy nagyon fontos hónap!
M: Ez érdekes, mert ez mintha összefüggne a Hopi próféciával, hogy ekkoriban nyílik meg egy ajtó a negyedik világból, ahol most vagyunk, az ötödik világba. Ez az ajtó az ötödik világba -  ez az úgy nevezett ötödik dimenzióba nyílik?
E: Igen… ó, itt jön egy újabb hullám!
A hullámok, amiket érzékelt, igazolták az abszolút igazságot!