2013. május 26., vasárnap

Nézek ki a fejemből

Illustration: John Holcroft for the Guardian

A múlt héten megjelent nálunk egy hölgy az önkormányzattól (immár második alkalommal, mert elsőre nem talált itthon), hogy kitöltsön és aláírasson velem egy papírt, mely által jogosult leszek ingyenesen hozzájutni egy dekóderhez. A dekóder arra kell(ene), hogy tudjam fogni a TV azon csatornáit, amelyeket eddig analóg módon lehetett. Mondtam neki, hogy kb. négy éve nem nézek TV-t. Nem értette. De majd jó lesz, ha mégis több időm lesz, vagy valami... Mondom: nincs TV-m. Egyáltalán? Egyáltalán. Nem baj, ha rossz, másnak is mondták, hogy később is rákötik majd, ha megjavíttatta. Rossz TV-m sincs. És venni sem akarok. Hitetlenkedett egy darabig, majd némi tűnődés után egy rublikába bevéste, hogy "Nincs TV-je."
Azóta azon tűnődöm, hogy honnan tudja, hogy szükségem lehet dekóderre? Biztosan úgy tudták kideríteni, hogy nem vagyok regisztrálva semelyik digitális szolgáltatóhoz sem. Hmmm?... De hogy ez ennyire fontos lehet, nem gondoltam volna! Hogy "EZEKNEK" ennyire fontos, hogy minden egyes állampolgárnak tudják mosni az agyát, azért ez még engem is ledöbbentett. Meg az is, hogy a nagy szem tényleg mindent lát.

2013. május 22., szerda

Teremtésem története


Ezt a képet Alsóörsön készítettem május első hétvégéjén, a Nagy Szalán. Az, ahogy oda eljutottam, tökéletesen példázza, hogyan működnek a teremtéseink, más szóval a társteremtések, vagy ha úgy tetszik a "segíts magadon, Isten is megsegít".
Ott kezdem, hogy amikor erről az országos tanácskozásról tudomást szereztem, azonnal jött az érzés, hogy ott akarok lenni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, jöttek a kifogások, hogy ez miért lehetetlen. Pl.: nem hagyhatom itt egyedül idős anyukámat. A helyzet csak bonyolódott azzal, hogy megjelent az az ember, akivel még tavaly megbeszéltünk javításokat a verandán és a konyhában. Amikor kiderült, hogy a túl sok javítás miatt hívni kell a festőt is, már tudtam, hogy az útiköltségre valót ők viszik el. Eldöntöttem magamban, hogy nem görcsölök. Ha ott kell lennem, ott leszek!
Ám időközben anyukám rugalmasan állt az utazási szándékomhoz, igyekezett megoldásokat keresni velem együtt. Abban maradtunk, ha hagynak a mesterek némi pénzt a háznál, elmegyek. Ekkor jelentette be a nagylányom, hogy a nyáron esküvő lesz. Innentől a lelkiismeret furdalás is beállt ellendrukkernek, hiszen akkor minden fillérre szükség van.
Amikor kifizettük a mestereket, maradt annyi pénz, hogy szűkösen, de kifutotta a tervezett kiadásokat, a lelkiismeretemet meg igyekeztem félretolni. Addigra elfogytak a meghirdetett férőhelyek, csak saját sátorral érkezőknek volt hely. Nem baj, majd alszom a lányoméknál, az csak egy óra vonatút /mint később megtudtam, de innen nézve közelinek tűnt! :) /. Közben Veszprémben lakó keresztlányom is biztatott, hogy talán náluk is alhatok, vagy eljuttatnak számomra sátort, és mindent ami ilyenkor kell, mert könnyen lehet, hogy ők épp dolgoznak, mivel kamionosok. Akkor már tudtam, hogy megyek. Időközben jött az infó, hogy egy közelben élő önzetlen ember szívesen elfuvaroz valakit, aki a szalára igyekszik, mivel ő úgyis megy, hely pedig van a kocsijában. Sikerült kapcsolatba lépnünk, de kiderült, hogy Ő egy nappal korábban megy, mert segít a szervezésben. Nem baj! Gyorsan átszerveztem a maradék időmet /2 nap/. Ekkor telefonált a keresztlányom, hogy arra döntöttek, hogy belefér a költségvetésükbe, hogy nekem fizető vendég szobát foglalnak Alsóörsön, mert a sátor nem tenne jót a derekamnak. Hát, egészen meghatódtam, de beleegyeztem. Elvégre gyakorolni kell az elfogadást is, mint visszanézve kiderül ez az egész kaland erről is szólt. Elfogadtam a szomszédasszonyom felajánlását, hogy ráfigyel anyukámra, gondoskodik róla, míg  egyedül lesz.Elfogadtam a kisebbik lányom áldozatát, hogy rengeteg feladata, munkája ellenére hazautazik, hogy Mamával legyen. Elfogadtam Tibor önzetlenségét, amikor előre kikötötte, hogy nem kell hozzájárulni az útiköltséghez. Sőt, a hálózsákját és a plédjét is elfogadtam, mert mikor odaértünk, kiderült, hogy vannak visszamondott szálláshelyek, és egy extra /nagy tér, ágy, matrac, elszeparálható alvóhely/ 6 személyes sátorban ott alhatok. Mivel azonnal felajánlottam a szolgálataimat a szervezőknek, ezért magam is szervezővé avanzsáltam. Ez azzal járt, hogy az ott töltött időben "szolgálatban" voltam. Tettem mindig amire éppen szükség volt, szervezés, beléptetés, dekorálás, vendégkísérés, hasonlók. Nagyon kevés előadást tudtam megnézni, de amelyekre leginkább kíváncsi voltam, azokat igen. Mindent meg lehetett oldani. Csodás emberekkel dolgozhattam együtt. Nehéz ezt megfogalmazni, de ismeretlenül is ismerősök voltunk. Együtt dolgoztunk, egy csapat voltunk, folyamatosan emelve, segítve egymást. Senki nem nyavalygott, senki nem volt türelmetlen, elégedetlen. Mindenki a középpontjában volt. Nem volt szüksége külső megerősítésekre, kicsikart figyelemre, a másikra viszont figyelt, és segített, ha kellett. A jelen lévő ezer emberről is csak jókat mondhatok. Semmi konfliktus, semmi atrocitás, viszont mosoly, köszönés, beszélgetés, vendéglátás, türelem egymás iránt, igen!
Mivel "dolgoztam", a szállásért és az ételért nem kellett fizetni. Mindenkitől csak kaptam. Amikor elköszöntem folyamatosan sírhatnékom volt. Hálás voltam személy szerint mindenkinek, és a Gondviselésnek, hogy kézen fogott, és megmutatta, hogy csak el kell indulni, nem biztos, hogy látod a következő lépést, de tudd, hogy ott lesz a lábad alatt a talaj.
Vezettetve vagy.
Aki kíváncsi, hogy mi volt Alsóörsön 2013. 05. 3.-4.-5.-én megnézheti ezen a linken az összefoglalókat, és az előadások egy részét.

2013. május 20., hétfő

Tipródások



Valami átváltott bennem. Egyszerre csak azt kezdtem érezni, hogy ugyanazokat a köröket rovom, az ezerszer leírtak futnak ki újra meg újra a billentyűk alól. Először csak a blog külsején akartam változtatni, aztán már teljesen újat akartam indítani, mert azt éreztem, hogy hiába változtatok a külső megjelenésen, attól még  a tartalom nem változik, márpedig nekem a tartalommal volt problémám. Végül a tipródásaimnak lett az eredménye a több hetes kihagyás, és a mostani letisztultabb külső, ami Zitának hála, megszületett.
Nem csak a blogozásban akadtam el, de nem éreztem késztetést még a hőn szeretett egem fotózásához sem. Csak úgy voltam. Lebegtem, vagy úsztam a napok sodrásában, ahogy tetszik. Az idő valóban illuzórikussá vált számomra. Időnként rádöbbenek, hogy elteltek napok, hetek szinte úgy, hogy tudomást sem vettem róluk, a történésekre csak érintőlegesen emlékszem. Azért ez elég riasztó tud lenni: a "valóság" talaja mintha nem is lenne, nem hogy két lábbal álljak rajta!
Közben azért kőkemény munkával töltött hetek ezek, lévén hogy részleges lakás tatarozás-festés után vagyok, ami egybeesett a hirtelen beköszöntő tavasz berobbanásával, amikor gyorsított filmes tempóban nőtt és virágzott minden, és a veteményezésre alig maradt idő. Két pakolás-takarítás közt nyírtam a füvet, vetettem a magokat, ültettem a krumplit, és a pénzkereső tevékenységemet is végeznem kellett.
Lehet, hogy ez is hozzájárult, hogy nem volt "kedvem" blogozni, ki tudja? :)
A tapasztalataim azonban azt mondatják velem, hogy ezek  befordulós, bezáródós időszakok valaminek a beépülését jelzik. Mondhatnám azt is, hogy szintváltás, de nem biztos, hogy itt "magassági" /értsd: magasabban fejlett / szintet kell érteni, inkább azt, hogy integrálni kell a megértések egy újabb kirakós-összerakós darabját. Hogy ez valójában micsoda is, az csak később derül ki, akkor, amikor végre sikerül megérteni olyan dolgokat, amik eddig nem álltak össze a fejemben. Ezekben a bezáródós időszakokban általában türelmetlen vagyok magammal és másokkal is. / eléggé el nem ítélhető módon! / Még mindig nehezen viselem, bár tudom, hogy nem véletlenül van ez így, hogy valami miatt olyankor takarék üzemmódra kell kapcsolnom. Ez a fizikai tevékenységre nem vonatkozik, hál'Istennek, sőt, ilyenkor ez az egyetlen, amivel ki tudom engedni a gőzt. Lassan vége az apálynak, jön a következő hullám. Addig meg tanulok a lassan smargdzöldből sárgássá halványuló búzamező hullámzásából, ahogy fújja a szél. Épp olyan, mint a tenger.