2010. október 30., szombat

Átváltozás

From: schmancy.blogspot.com

Hallgatom az embereket, és azt tapasztalom, hogy sokan vergődnek saját maguk által állított kelepcében. Én is így vergődtem hosszú évekig. Olvastam én sok helyen, hogy ki kell lépni, meg kell változtatni a hozzáállásunkat a dolgokhoz, de a megvalósítás reménytelennek tűnt. Mégis: hogyan?
Azt hiszem a kulcs önmagunkban rejlik. Pontosabban, önmagunk megismerésében. Meg kell figyelni magunkat, hogy mikor mit teszünk. Mit mondunk egy szituációban, hogyan reagálunk helyzetekre, milyen beszédfordulatokat használunk, stb.
Pl.: hogyan értékeljük magunkat? Milyen jelzőkkel illetjük magunkat beszélgetés közben? Egyáltalán: elfogadjuk-e magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, vagy folyamatosan küzdünk valamilyen szerintünk nem megfelelő tulajdonságunkkal, vagy adottságunkkal?
Hogyan várhatnánk el másoktól, hogy tiszteljenek, szeressenek minket, ha ezt mi, saját magunk nem tudjuk megadni saját magunknak?
Amikor elfogadom, és benne élek egy szituációban, akkor hallgatólagosan elismerem, hogy én azt a bánásmódot érdemlem. Az elszenvedett sérelmeimet magammal hurcolom, és folyamatosan sugárzom a körülöttem lévő emberekre. A boldogtalanság hatványozódik.
Meg kell tanulnunk megismerni és elfogadni magunkat. Tovább megyek: meg kell tanulni szeretni magunkat! Olyannak, amilyenek vagyunk! Csakis önmagunk elfogadása és szeretete által tudjuk elfogadni és szeretni azt a másik tökéletlen - ám mégis önmagában tökéletes, egyedi, egyszeri, megismételhetetlen - embert.
Amikor megismerem önmagam, megismerem a határaimat, a képességeimet, az erőmet és a gyengeségeimet is.
ÖnTudatossá válok.
Kezembe veszem a hatalmamat.
Amikor magamat megismerem, megismerem a többi embert is. Felismerem bennük a magam hibáit, nehézségeit. Az ő szemükön át is látom a világot. Megtanulok nem ítélkezni, és megtanulom megbocsájtani a hibákat.
Le tudok tenni magammal hurcolt terheket, ki tudok lépni a mókuskerékből, mert felismerem, hogy egy csomó nem létező kívánalomnak akartam eddig megfelelni.
Olyan ez a pillanat, mintha az addig páncélként ránk záruló bábhüvely fölhasadna, és végre kimászhatnánk, hogy gyűrött pillangószárnyunkat kivasaltassuk a napsugarakkal.

2010. október 28., csütörtök

ÉvszakVáltás

Vajda János fotója

Ma reggel, mikor a nap már kezdte felolvasztani a hirtelen hidegben megfagyott növényeket, a park hársfáiról úgy hullottak a levelek, mint télen a hó hull. Folyamatosan pilinkéztek a súrló napfényben, egyre vastagabb levélszőnyeget alkotva. Megálltam, hogy gyönyörködjek. Eszembe jutott a vers, amit tizenhat évesen írtam egy hasonló reggel után. Akkor köd is volt, átsejlett rajta a felkelő nap, és az előző este még lombos fák csupaszon álltak, alattuk vastagon beborítottak mindent a  lehullott levelek.
"A fák olyan hirtelen szabadultak meg 
haldokló, sápadt-beteg leveleiktől
hogy kopaszságuk fel sem tűnt,
csak a levélszőnyeg borította utak simultak megadóan,
nesztelen lépteink vigyázóiként
magányosságunk csöndes, megriadt árnyaihoz."

Most egészen más hangulat járt át. Azt gondoltam, hogy most megpihennek a fák, a föld, és tavasszal már egy más világban ébrednek. Egy szebb, reménytelibb világban.
És ez így van.

2010. október 19., kedd

Majdnem mágikus, misztikus utazás

Foto by RAm MoRRison

Engedtem a rábeszélésnek, és "kimozdultam egy kicsit, hogy emberek közt legyek". /Értsd: más emberek közt./
Vonatoztam. A magyar vasutak állapota messze a lehangoló után van. Legalábbis a Tiszától /Dunától?/ keletre, /vagy nyugatra is?/. Lepukkantság, kosz, életveszélyesen megromlott pályaszakaszok, késések. Diákként évekig sokat vonatoztam, de a helyzet azóta csak romlott. Mindig olvasnivalóval felszerelkezve indulok útnak, de már nem is csodálkoztam, hogy sem oda, sem vissza nem volt módom olvasni. Odafelé egy hölgy szegődött mellém, rögtön a felszállásnál, és rövid időn belül kikötöttünk a "világvége" témájánál, amit nem én /!/ kezdtem. Ő kérdezett. Én mondtam, hogy beszélhetek róla, de szóljon, hogy mikor hagyjam abba, mert nem akarom terhelni. Nem szólt. Átszállásunk után is csak egy aludni szándékozó fiatalember vádló tekintete akadályozott meg bennünket abban, hogy végig erről beszéljünk. Gondolom, valami átokfélét is küldhetett, ami a visszaúton ért utol. Épp belemerültem volna a könyvembe, mikor a velem szemben helyet foglaló idős hölgy és fia kedvesen és mosolygósan bevont egy beszélgetésbe, ami szintén rekord idő alatt a "világvégénél" kötött ki. Hallgattam az ő változatukat. Érdekes volt. Belegondoltam, hogy bár ugyanarról beszélünk, mégis mennyire más értelmezésben. Igyekeztek meggyőzni a saját igazukról, mondtam, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar, meg egyébként sem nagyon ellenkeztem, így a végén szépen mosolygósan váltunk el. Belegondoltam, hogy az, amit én magamban igazságként felépítettem, mások számára mennyire érthetetlen és riasztó lehet.
Az "emberek között lenni" meg egy fesztiválon kellett volna, de nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a tömeg egyáltalán nem vonz, utálom, ha mindig mindenkit kerülgetni kell, nem élvezem a műsorként tálalt kínálatot, az időjárás sem kényeztetett, az evés és ivás meg megbosszulta magát. :)

2010. október 14., csütörtök

Női energiák

http://www.designsbywillow.com/site/20-Images.html

Gondoltam, írni kellene már a beáramló női energiákról, neki fogtam hát képet keresni, aztán találtam valamit, ami nem igazán szerepelt az eredeti tervemben, de megmutatja milyen lesz a vásárlás a jövőben. Belőlem is kibukott a nő, még akkor is, ha nem vagyok egy pláza-cica. Egy ilyen vásárlást, kipróbálnék! :) 
Lehet, hogy rám így hatnak a beáramló női energiák? :)

2010. október 12., kedd

Jelenidőben


 Úgy éreztem, föl vagyok készülve a változásokra, ám az általam érzékelt világ exponenciálisan változik. Fogalmam sincs, hogy csak én érzékelem-e így, de a mátrix megállíthatatlanul omlik. Közvetlen környezetemben hihetetlen dolgok történnek.
Akikről azt hittem, harmonikus, szerető családot alkotnak, azokról kiderül, hogy majdnem megölik egymást. Egy életerős családapa elmegy horgászni, és nem megy haza, csak a holttestét találják meg a vízben. Hosszú évek óta hurcolt fájdalmak buknak a felszínre, és tesznek szerencsétlenné addig erős embereket. Olyan emberek nyílnak meg előttem, akikről soha fel sem tételeztem volna, hogy megteszik, sőt ők maguk mondják, hogy ők sem tételezték föl magukról. Kérdések születnek, amik újfajta válaszokat igényelnek, és olyanok kérdezik, akik eddig sosem tették, csak elfogadták a kész válaszokat. A Föld megunván a bánásmódot és hálátlanságot, szembesít bennünket önnön nemtörődömségünkkel, és ezt már nem lehet nem észrevenni!
Nincs tovább önámítás, nincs tovább önzés, nagyon durván realizálódik minden tettünk következménye. Játszani lehet ugyan még a hagyományos szabályok szerint, de minden hamis lap arcul csapja azt, aki játszana vele.
A szembenézések idejét éljük.

2010. október 1., péntek

Zene

Mina Y. Ivanova

Általános iskola felsőben kiválasztották a jó hangúakat, és attól kezdve egy héten kétszer énekkarra kellett járni. Ez azt jelentette, hogy  +2 óránk volt hetente, tanítás után. Középiskolában dettó. Volt hogy utáltam. Mentem volna már haza a suliból. Ám időnként csodák jöttek létre. A szólampróbák után összeénekeltük a művet, és ha összejött, valami IGAZI történt. Valami, ami eggyé kovácsolt bennünket, ami csak úgy jöhetett létre, hogy mindannyian egy cél érdekében, közös akarattal, fegyelmezetten, egymásra, és a RENDre figyeltünk: megszületett a HARMÓNIA.
Sok élményt köszönhetek az éneklésnek és a zenének. Talán a legnagyobb közülük az volt, amikor egy városi rendezvényen legalább kétszáz fős kórussal énekelhettem együtt Kodály Zoltán kórusművét, amit Bezsenyi Dániel: Magyarokhoz c. versére írt. Most is fel tudom idézni a borzongást amit akkor éreztem, amikor a folyamatosan bekapcsolódó kórusok sodró lendülete, egyre erősödő energiája magával ragadott. Fantasztikus volt! Felemelő! Felejthetetlen...
A You Tube-on egy nem túl jó minőségű változatot találtam:
http://www.youtube.com/watch?v=pC0s-VyRMYI

BERZSENYI DÁNIEL

A MAGYAROKHOZ

Forr a világ bús tengere, ó magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
     S a föld lakóit vérbe mártott
          Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,
A balti partot s Ádria öbleit
     Vér festi, s a Cordillerákat
          S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,
A Dardanellák bércei dörgenek,
     A népek érckorláti dőlnek,
          S a zabolák s kötelek szakadnak.

Te Títusoddal hajdani őseid
Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk
     A bölcs tanács s kormány figyelmén
          Állni-tudó legyen a habok közt.

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!
Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély,
     Nem félek. A kürt harsogását,
          A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem
Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.
     Ez tette Rómát föld urává,
          Ez Marathont s Budavárt hiressé.
[1807]
Inspirálóm: Vajda János volt. A Zene Világnapjára készített összeállítását / is / ajánlom minden zeneszeretőnek!
És ha már torta, akkor hab is kell a tetejére: a King's Singers a zene kedvéért még magyarul is megtanult!