2011. március 2., szerda

Nagy lépés

http://akratic-behavior.blogspot.com/
 Nincs mese, folyamatosan szembesülni kell a választásaim következményeivel. Egész jól tudok üldögélni a babérjaimon, gyűjtögetni az információkat, amivel ugye "építem magam", és időnként elégedetten megveregetem a vállamat az "elért eredmények" okán. Aztán ijedten nézek ki a kuckóm ajtaján, mikor bekopogtat a következő Döntési Lehetőség, aki szeretné látni és láttatni velem, hogy valóban részemmé vált-e a megtanult anyag, vagy csak a szám jár?
Azt tanultam az utóbbi időben, hogy azt kell csinálnom, amit valóban szeretek és úgy hiszem tudok is, amiben örömömet lelem, amiben fejlődök és kiteljesedek és úgy vélem, hogy mások segítségére is lehetek. Ez mind gyönyörű, csak egyenlőre/még mindig nem tudok belőle megélni. Ezzel szemben választhatom azt, hogy betanított szalagmunkára mehetek minimálbérért két műszakban, az ezzel járó "biztonsággal" csatoltan.
Meg merem-e élni azt, amiben hiszek? Mennyire hiszek benne? Mennyire önbecsapás azt hinni, hogy szükség van arra, amit én tudok?
Tudom, hogy olyan, hogy "biztonság" nincs. Tudom, hogy minden álom akkor tud csak megvalósulni, ha megtesszük felé az első lépéseket. Miért hiszem azt még mindig, hogy nem rajtam múlik minden? Miért olyan nehéz ezt elengedni?