2012. május 23., szerda

Képalkotás

oktel.hu

"Képzeld el!" - mondjuk gyakran, megfeledkezve a szavak mélyén megbújó jelentésről.
Mi is ez a "KÉPzelés", vagy "vizualizálás"  (ahogy manapság divatos nevezni ), és főként: mire jó? 
A minapi csoportos meditáció alatt minden résztvevőnek ugyanazt kellett elképzelni: megtisztul a Föld minden negatív entitástól (létezőtől), negatív energiától, a félelemtől, háborúktól, önzéstől stb. A minden szempontból megtisztult Földünket képzeltük el olyannak, amilyennek látni szeretnénk. Hogy mindez hiábavalóság?
Nagyon is nem az!
Belénk van nevelve, hogy ne álmodozzunk, ne képzelődjünk, mert az semmire se való, meddő időpocsékolás. Pedig gondoljuk csak végig: hogyan jönnek létre a műalkotások, a találmányok, az épületeink és minden amit az ember alkot!
Kezdetben vala a gondolat. A gondolat, ami nem kézzelfogható, nem anyagi, mégis létezik, mert befészkeli magát az agyunkba és nem hagy nyugodni. Honnan jön ez a gondolat? Hogy lett? Így akaszkodtak véletlenül össze az agyunkban levő kémiai alkotóelemek? De hagyjuk is ezt a részét a dolognak, bár ez is megér egy misét. Talán majd addig is eljutunk egyszer. Szóval: foglakoztat minket egy megvalósulni igyekvő gondolat, annyira foglalkoztat, hogy vágy keletkezik bennünk, ellenálhatatlan vágy, hogy megalkossuk, formába öntsük.  Egyre több részlet áll össze, aztán lassan "lejön az anyagba", vázlatok, rajzok szóbeli tervezgetések formájában. Aztán megszületik a kész új mű, ami eddig sehol sem volt. A semmiből ajtó lesz /Attila ;-) / vagy épület, repülőgép, festmény, vagy a gondolat kristályosított változata: vers. Minden, amit mi emberek teremtünk, ezt az utat járja be. A képzeletünkben megjelenő KÉP formát kap a valóságunkban. 
Íme a teremtő képzelet, a legnagyobb teremtő erőnk, amiről lebeszélnek bennünket!
Egy gondolatból annál nagyobb valószínűséggel lesz kézzelfogható valóság, minél nagyobb a létrejöttét akaró, segítő erő, a vágy, a szándék. Minél többen akarnak valamit, annál nagyobb ez az erő. A szándékok összeadódnak! Mi egyes emberek olyanok vagyunk, mint egy-egy falevél, a fa lombkoronája mégis egyetlen szerves egységként szolgálja a fát, egyedül, önmagában értelmetlen a léte.
Mondhatjuk persze, hogy ebben a mostani eltozult világunkban úgysem megyünk semmire azzal a maroknyi emberrel, akik hókuszpókuszolnak. Azt is mondják, hogy egy fecske nem csinál nyarat, mégis: "nincsen az az egy fecske, amelyik után ne jönne a többi" - Berecz Sztyopkát idézve-. :)