2010. január 22., péntek

Városok ll.

Ezt a képet "véletlenül" találtam és most azért tettem fel, mert egy meditáció után szikrázó fehér-ezüst lapított piramis- formákat láttam a horizonton magasodni. Tudtam, hogy nem az Egyiptomi piramisok, hanem valami más, amit "látok". Most, hogy ezt megtaláltam, úgy érzem, akár ezek is lehetnének. /Bár nem lapítottak. :-)/


http://hg.hu/cikk/epiteszet/5767-format-olt-a-jovo

Városok



 Van egy városom. Álmodom vele már egy ideje. Ismerem, tudom, hogy ez az álombeli város, ami a mi valóságunkban nem létezik. Van benne metró, villamos, vasútállomás. Áruházak, templomok, kávéházak, kollégiumok, különféle magánházak, üzletek, telkek, és minden egyéb, ami van egy városban. Tudom, hogy mikor merre járok benne, és, hogy már sokszor jártam itt.
Már régóta rájöttem, hogy nekem az utazások a folyamatot jelentik, valamit, aminek még nem értem a végére. A kollégiumok, iskolák szembesítenek a megtanulandó feladatokkal. Időnként kirándulni megyek, társas utazásra. Akkor nehézségekre számíthatok, különösen, ha hegyet is mászunk. Gyakran áradó folyón kell átkelnem álmomban. Van hogy átmegyek, van, hogy nem vállalom. Az áruházak bevételt jelentenek, legjobb, ha piacon járok, kirakodóvásáron. Van egy tavam is, olyasmi, mint a Balaton, vagy időnként, mint a tenger.Nem igazán jó előjel, betegség is lehet. Uszoda, fürdő, szintén enyhébb betegség.Ha csak egy épületet látok, akkor az leginkább én magam vagyok, érdemes megfigyelni, hogy melyik része az, amiről szól a történet. A tető a fej, a falak a "tartóváz" a gerinc, vagy a csontok, a pince meg a rejtett mélyen bennem lévő dolgok. És még sorolhatnám. Az álmok sokat elárulnak és sokat segítenek, hogy megismerjük magunkat. nem hiszek benne, hogy az álmok mindekinek ugyanazt jelenik. Ezt is meg kell tanulni, odafigyeléssel, türelemmel, mert egyedi a kódolás.

Váltás


Az elmúlt napok várakozással teltek. Pontosabban a folyamatos mostban, ha lenne olyan magyar igeidő. Az a furcsa, hogy folyamatosan úgy érzem, hogy valami alakul, közeleg. Talán leginkább a futó indulás előtti, vagy a színész fellépés előtti állapotához lehet hasonló, azzal a különbséggel, hogy én még a kezdés idejét sem ismerem. Beszélgettem egy hasonló beállítottságú ismerősömmel, aki azt mondta, hogy  úgy szeretné, hogy valaki megmondaná már végre, hogy mi is az, amit neki csinálnia kell! Én úgy hiszem, ezt hiába várjuk. Mi alakítjuk az időt, a helyszínt, a körülményeket. Nem én, hanem MI! Mindnyájan együtt. Amit tehetünk, az annyi, hogy figyelünk, és készen állunk. Ez elég agyrémnek tűnik, ha belegondolok, mégis ezt érzem.