2010. szeptember 30., csütörtök

Felépítmény

Vecsei lászló Ezékiel: Szerkezet

Folyamatosan áltatjuk magunkat, az esetek túlnyomó részében sikerrel. Nem csak az álmodozók, hanem a kőkemény realisták is. Fölépített hiedelemrendszerünkben kapaszkodótól kapaszkodóig lavírozunk. Azt hisszük, az alap, amire építkeztünk állandó.
Semmi sem állandó.
Minden változásban van, ahol a mennyiségi egyszerre átcsap minőségibe. Akkor az alap eltűnik, vele együtt a saját felépítményünk is darabokra hullik.
Nyitottá és befogadóvá kell válni, hogy a többi valóság ne érjen bennünket váratlanul.

Photo Mila Zinkova

2010. szeptember 29., szerda

Mihály





XIII. Leó pápa (1810-1903, 1878-tól pápa) éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884. október 13-án. Már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Ott megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike az alább következő imádság Szent Mihály támogatásáért a sátán elleni harcban.
Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen.
Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy ördögien gonosz hangot hallott, amint ezt mondta: – El tudom pusztítani Egyházadat! Jóságos hang válaszolt. A pápa úgy érezte, az Úr beszél a sátánnal. Hasonlóan a Jób könyvében zajló párbeszédhez (Jób 1,6-12; 2,1-7), a sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat, az Úr pedig hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb része fölött, hogy Egyházát próbára tegye.
Forrás: Wikipédia

2010. szeptember 20., hétfő

Tanítás

gooddeedaday.wordpress.com/2010/05/07/day-577-open-door-policy/

A tanítások azt mondták: kopogtatni fognak az ajtódon, és a segítségedet kérik, válaszokat várnak a kérdéseikre, és te majd tudsz nekik segíteni, mert már végigmentél ezen az úton. Sok minden egyebet is mondtak még, és igazuk volt. Akkor csak olvastam, és éreztem, hogy igen, ez a dolgom, ezt kell csinálnom, de tele voltam kétséggel, bizonytalansággal. Most jönnek, és kopogtatnak az ajtómon, és már nem is csodálkozom, csak minél hamarabb próbálom kibontani őket, hogy hol járnak, és milyen segítségre van szükségük.
IGAZSÁGOKkal nem szolgálhatok. Azt mindenkinek magának kell megtalálnia. Elmondhatom, hogy nincsenek egyedül, hogy ami most éppen velük történik az rendben van. 
REND-ben VAN.
Hogy amit veszteségként élnek meg, nem más, mint hogy mindaz, ami már nem szolgál minket, leválik rólunk. 
Egyre többen ébrednek. Két éve még negyedévente egy-két ébredővel találkoztam. Mostanában akár naponta többel is. Közülük sokan - mint ahogy annak idején én sem - nem tudják, hogy ami történik bennük, velük, egy folyamat része. Egy örömteli, boldogságos történés, még akkor is, ha sok fájdalommal és látszólagos veszteséggel jár. Majd egyszer rádöbbennek, hogy mindez nem számít, hogy mindegy.
Hogy MIND EGY.

2010. szeptember 16., csütörtök

Csigamentalitás

http://borzsonybaratai.atw.hu/allati.html

Ma a szomszéd városban  hivatalos ügyet kellett intéznem, és mivel nem volt kedvem hosszú ideig buszra várni, úgy döntöttem, biciklizni fogok. Jó döntés volt. Igaz, hogy bennem van a min. 30 km, de még csak el sem fáradtam nagyon. Szépen kiépített bicikliutunk van. Igaz, néhány méterre tőle fut a közút, de nem volt folyamatos a forgalom, így időnként zavartalanul élvezhettem a csendet, és azt a végtelen nyugalmat, amit csak természetközelben élhet át az ember. Tulajdonképpen nem is gondolkoztam, vagyis nem kergették a fejemben a gondolatok egymást, - mint ez gyakran megesik -, csak gondolattalanul tekertem, és néztem, amit az út elém hozott. Az egymás kergető citromlepkéket, a lustán vadászgató, lassú szárnycsapású ragadozómadarakat, a rendben sorakozó szénabálákat, a jellegzetes, kesernyés rothadásszagot árasztó tölgyerdőcskében kopogó harkályt. Leginkább egy csiga fogott meg, aki elindult keresztül a közúton, mit sem törődve azzal, hogy majd átjut-e, és hogyan? Belegondoltam, hogy végül is meg van az esélye, hogy átjut. Ám ahhoz hogy átjusson az kell, hogy elinduljon. Mi ez, ha nem az ősbizalom?
Van, ami van, úgy van jól...

2010. szeptember 12., vasárnap

Ugrás

Jump For free, Posted by: kumarsky

Van az úgy, hogy az ember megreked egy élethelyzetben. Érzi, hogy valami nincs rendben, nincs a helyén, rosszul érzi magát a bőrében, mégis folyamatosan elhallgattatja a belsejéből fakadó késztetéseket a kilépésre, változásra. Számtalan magyarázatot talál ki annak megmagyarázására, hogy miért nem változtat. Legtöbbször a körülményekre fogja, meg másokra, hozzá közel vagy távol állókra, hogy ki, vagy mi tartja vissza. 
Azt hiszem valójában csupán az ismeretlentől fél. Egy helyzet lehet bármilyen rossz, de már ismerős, lehet úgy-ahogy kezelni. A fájdalmak megszokottak, rutinszerűen a szőnyeg alá söpörhetőek. Gyakran komoly krízisek, betegségek kellenek ahhoz, rákényszerüljön az önmagával való szembenézésre. Akkor föltárul egy szakadék, mert az út, amelyen idáig jutott, itt véget ér. Ideig óráig toporoghat a szakadék peremén, tekingethet visszafelé, hogy hol rontotta el, még vissza is indulhat, de egy idő után nyilvánvalóvá válik: nincs más lehetősége, csak az ugrás. Elrugaszkodni a legnehezebb... 
A következő pillanatban már egy új élethelyzetben találja magát, és kiderül, hogy az élet megy tovább.
Meg kell tanulni úgy szemlélni a sorsunkat, mintha fölötte lebegnénk.


2010. szeptember 4., szombat

Az önismeret útja

http://www.selfishprogramming.com/2009/12/

Kosztich Éva üzeni a Tündérkertből

2010. 09. 01.
Oly sok kósza hírrel foglalkoztok mostanság, melyről nem tudjátok, hogy igaz e vagy sem, de eltömitek elméteket értelmetlen gondolatokkal, hogy ne kelljen szembenéznetek az egyetlen kihívással, önmagatokkal.  
Bár számtalanszor elhangzott számtalan médium által, hogy nincs más út, mint az egyén fejlődése, hogy kiérjetek végre a KÁOSZ útvesztőiből, mégsem akarjátok igazán érteni a létezésetek miértjét, az életetek ilyentén voltának értelmét. A földi sík kézzelfogható válaszaira van szükségetek ahhoz, hogy mindennapi történeteiteket átlássátok, és olyan döntéseket tudjatok hozni, mely kivezet benneteket a kátyúból, amibe unos untalan beleragadtok. Nagyon sok technika jutott a kezetekbe, melynek a lényegét, ha megértitek, könnyedén megérthetnétek a körülöttetek folyó játszmákat. Az ember a megtapasztaláson keresztül tanul.  De a megtapasztalás lezajlódhat a megértés szintjén is, és lezajlódhat hosszú időn keresztül folyó történés révén is. Az emberi agy sok mindent félreért és félremagyaráz, csakhogy mentse a menthetőt, vagyis ne kelljen szembenéznie önmagának mélyebb, megoldásra és feltárásra váró rétegeivel.
A hozzátok érkező  energiák, melyek ezen időszakban ritkán látott változtató erőt hordanak, csak azokat tudják segíteni, akik hajlandóak megérinteni önnön lényük mélyebb rétegeit. Sokan használják mágiára az újonnan felfedezett energiákat, és saját maguk erejét fitogtatva nagyon sok kárt tesznek Föld Anyában, és ember társaikban. Föld Anya energia rendszere is átalakulóban van, s már nem tűri el az őt ért állandó zaklatást.
Ezen az idősikon, ahol leíródik ez az üzenet, sok régi tudás van elrejtve.
Az elrejtés egyrészről  a hatalmaskodó ember önérdekét szolgáló pusztítás elöl lett elrejtve, másrészről a Tudást volt hivatott oltalmazni. Most elő kell, hogy jöjjön az őrzött tudás egy része, mert az emberiség sorsfordító időket él meg.  A Föld Anya testében élő lények hajlandóak hozzá segíteni az emberek egy részét, hogy az általuk őrzött technológiák, technikák felszínre kerüljenek. Ezek a technikák csak arra megjelöltek kezében fognak működni, mint egy kizárva ezzel, hogy újabb pusztítás induljon el az emberek között. Minden ember önmagáról állit ki hiteles bizonyítványt gondolataival és életével. Nincs más megmérettetés. Mindenkinek ahhoz mérten kell számot adnia életével, hogy mit is hozott magával, milyen adottságokkal rendelkezik, és azokat hogyan használja.
Felelősség, Figyelem, Tudatosság saját életén belül, és más létezők felé. Ez lenne a jelenleg elérhető legmagasabb szint.
Aki nem tudja mit tesz, már nincs védett állapotban. Régebbi időkben a tanulási folyamat védte és tanította az emberi lényt, hogy fel tudja mérni tettei súlyát. Volt lehetősége számtalan ismétlésre, új lehetőségek kipróbálására,  hogy a megtapasztalása a lehető legerősebb legyen. A változások idején nincs erre lehetőség. Az élet folyása, a test jelzései minden információt megadtak.  A test energetikai rendszerének átalakulása folyamatos, a lélek és a test viszonyának alakulása mindig a test bíróképességének figyelembe vételével történik, a szellem bekötődése pedig ezeknek a hozamodványa.  Erős lélekkel bíró, viszonylag tiszta test képes befogadni a szellemiséget, amely a következő tudatszintre emeli az emberi lényt. Ha a lélek erős, akkor képes a test mérgezéseit, torzulásait kontrollálni, kijavítani.
A test torzulásai legfőképpen abból adódnak, ha valaki nem éli meg önmaga életét, amire született, ha nem ismeri fel adottságait, és nem használja őket. Ekkor hatnak a mérgek, előtörnek a betegségek, beszűkülnek a lehetőségek, csak a félelem uralja a test-lélek viszonyát.
A rákos betegségek figyelmeztetnek, ha valaki a múltba visszakötve él, és nem hajlandó önmaga tehetsége révén jövőt álmodni magának és abban alkotni saját örömére. Vagyis nem ismeri önmagát.
A szív és érbetegségek a szabadság téves értelmezésének, az érzelmek megtagadásának a következményei.
Tüdő és légzőszervi betegségek mind arra figyelmeztetnek, ha nem meri önmagát megmutatni a világban, ha megvonja magától az életet, és másoktól annak lehetőségét, hogy meríthessenek adottságaiból és erejéből.
Nagyon sok emberi test küzd ezekkel a betegségekkel, vakon keringve a jövőtelen, sötét létezésben
nem látva meg a napsugarat, mely minden ember szívében ébresztegeti a magot, mely életet hajthatna.
Nézzetek szembe önmagatokkal. Hibáitokkal és erényeitekkel. A hibáitok mind erényetekké válhatnak, ha megértitek figyelmeztető voltukat.

2010. szeptember 3., péntek

Én vagyok a felelős!

 Paula J. Becker: IF:RAIN

Tegnap, bóklászásom közepette belebotlottam egy riportba, amelyet Jakab Istvánnal vettek fel. Meglepett, hogy szinte ugyanazokat a dolgokat hallottam vissza tőle, amikről már egy ideje én is beszélek a vendégeimnek. Megszokott dolog a mi hazánkban, hogy ha két ember / vagy több / összejön, rendszerint panaszkodnak az egészségre, a politikusokra, a gazdasági nehézségekre, és minden egyébre is. Minden esetben más a hibás. Mások csinálják rosszul, mások nem oldják meg, mások a felelősek. Mégis: ki bízta meg őket, ki adta a lehetőséget arra, hogy helyettünk ők csinálják a dolgokat úgy, ahogy akarják, vagy tudják? Ki az, aki tűri, hogy a végletekig kizsákmányolják? Ki az, aki végignézte, hogyan fosztanak ki egy egész népet, hogy osztoznak kevesen azon, ami mindnyájunké? Ki hagyta, hogy butítsanak, erkölcstelenítsenek, manipuláljanak bennünket? Tévedés ne essék, mindez pártpolitika semleges!
Mi mindnyájan, egyenként felelősek vagyunk azért, hogy hogyan élünk. A mi személyes döntésünkön múlik, mit eszünk, iszunk, választunk, tűrünk. Mi vagyunk felelősek érte, ha a környezetünk szemetes, igénytelen. Mi választjuk meg, hogy figyelünk-e egymásra, a közvetlen környezetünkre, vagy éltető Földünkre. A mi kötelességünk felnevelni a következő generációt. Mit hagyunk örökül számukra? Milyen példát mutatunk? Elég csak végiggondolni, hogy az elmúlt két évtized alatt milyen elképesztő módon erősödött az agresszió, az intolerancia, mennyi mocsok ömlik a médiából. Folyamatosan félelemben, szorongásban, bizonytalanságban élünk, minden híradás ezt erősíti meg bennünk.
Hová lett az emberi tartás? Az adott szó szentsége? A becsületesség ereje? Miért hagyjuk, hogy minden alapvető emberi érték eltűnjön a süllyesztőben, maga után hagyva egy élhetetlen világot?
Mutogatni lehet másokra, magunkon kell elkezdeni. Nem fogadom el, hogy akkor majd hülyének fognak tartani. "Az én vezérem bensőmből vezérel" - mondta József Attila. Ha lesz, aki elkezdi, olyan is lesz, aki folytatja. Nincsen olyan "egy fecske", amelyik után ne jönne a többi!
FVQ, a „Felelősségvállalásunk mértéke” mozgalom