Akinek elege van már az esőből, /mint nekem/ annak küldöm szeretettel!
2010. február 27., szombat
2010. február 25., csütörtök
Aktuális
Hogy a Plútó, vagy az idők szele, avagy energiája, vagy csupán az ideérkezésünk előtti megállapodásunknak megfelelő ösztökélések az okozói annak, ami most velem és körülöttem történik,...nem tudom.
Mindenesetre így érzem magam.
Köszönet Mike Worrall-nek, és akit érdekel, ajánlom, nézze meg fantasztikus és elgondolkodtató képeit az alábbi oldalon:
2010. február 22., hétfő
Eső
Kikelet
Még a múlt héten, amikor mindent hó borított, utaztam a vonaton és láttam, hogy színesednek a fűzfák ágai. Vörösbe hajlanak a vékony vesszők, a szomorúfüzek pedig aranyos sárgába. Akkor hát, most következik az én időm! Indul a tavasz, gyűlnek az energiák. Egyenlőre még szinte semmi nem látszik, de már érezhető a levegőben, és az első napsütéses nap majd meghozza a csodát. Milyen érdekes, hogy ez a külső készülődés most szinkronban van a nagy belső átalakulásommal is. Érzem, amint odabent toporog a bennem készülődő csoda. Jó lesz majd látni, ha létrejön. Olyan ez az egész, mint a várandósság volt. Érlelem a csodát.
Amikor képet kerestem a bejegyzéshez, rátaláltam Bottyán Katalin varázslatos képeire, és egyéb munkáira. Köszönöm, hogy használhatom őket, és mindenkit biztatok, hogy fedezze fel az Ő csodáit is!
2010. február 16., kedd
ballaszt
Sok szó esik mostanában a lélektársról. A szellemi tanítások szerint mindaz, ami nem szerves részünk, most lehámlik rólunk. El kell engednünk mindent, ami visszahúz, élősködik, gátol minket abban, hogy valóban azok legyünk, AKIK VAGYUNK.
Legyen az munkahely, környezet, baráti kör, házastárs. A ballaszt súlyok ideje lejárt. Jó, ha van egy éles késünk és egy határozott kezünk, ami megteszi, ami a dolga, és átvágja a köteleket. Ha maradunk, újra járjuk az ezerszer bejárt utakat, begyűjtjük a régi fájdalmakat, még mélyebb sebeket hasítva magunkon. Miért nehéz mégis átvágni a köteleket, amik a magasba emelkedést gátolják?
A lélektársak ideje jön. Visszatalál hozzánk, aki belőlünk rég kószálni indult, hogy megismerje önmagát. Begyűjtötte a tapasztalatokat, de a hiány, amit belül érez, nem szűnt meg. Ami valaha egy volt, őrzi az egység tudását. A valaha volt részek egyesülnek. Csak az ismerhet minket, aki valaha egy volt velünk.
2010. február 8., hétfő
Sokdimenzió
Van már két évtizede is, hogy az addig elzárt tudás, az ezotéria, beszivároghatott, elérhetővé vált. /Most gondolkodhatunk azon, hogy ami elzárt volt ki, vagy kik által volt elzárt, és ki/kik által lett hozzáférhető, és miért? De most ezt a verziót hagyjuk./ Anno, találkoztam egy Hernádi Gyula által írt könyvvel, ami tartalmazott egy érdekes tesztet: ki voltál előző életedben és ki leszel a következőben? Bonyolult számítások által kiderült rólam, hogy előző életemben citromfa voltam a xx. sz. elején, a következőben pedig 24 dimenziós lény leszek. /Vagy valami olyasmi./ Nos, ez engem eléggé szíven ütött. Egyébként, meg kell mondanom, roppant mód vonzódom az szecesszióhoz, és mindenhez, ami a xx. sz. 10-es, 20-as éveihez tartozik. Szinte látom magam, amint egy Kristálypalota-szerű helyen én, mint citromfa, egy fadézsában feszítek, roppant büszkén, kiválasztottságom és fontosságom tudatában. Ám a nagy törést számomra, a sokdimenzióslény-ség állapota okozta. Máig emlékszem az akkor rajtam átcikázó fájdalomra: akkor én már soha nem lehetek szerelmes? Furcsa is ez... Mondjuk élhetek az Örök Feltételnélküli Szeretet állapotában, amikor állandóan érezni fogom azt az eufóriát, amit ez jelent, és valóban semmi Földi jóval nem versenyezhet, másfelől tudom, mit jelent egy dualitásban testetöltő szerelem, ami esendő, sebezhető, elveszíthető, és amelyiknek a megléte,vagy hiánya olyan fájdalmas és felemelő, hogy nem hasonlítható semmihez, talán csak a hegymászók, vagy extrémsportot űzők adrenalinfüggőségéhez /amit egyébként, eddig úgy gondoltam, hogy nem értek/. Azt hiszem ezért jöttünk újra és újra vissza, hogy ráébredjünk arra, hogy minden, amit létrehozunk, legyen az személyes kapcsolat, művészeti alkotás, gazdasági teljesítmény, szerelem, család, anyagi biztonság, társadalmi elismerés, siker, látszólagos boldogság, attól olyan értékes, mert elveszíthető, mert valójában csak illúzió, hogy valaha is a miénk volt. Tudjuk, hogy ez erőpróba, virtus, és itt kedvünkre játszhatunk!
2010. február 7., vasárnap
mesterré válni
Van egy ügyességi játék. Fából készült kis hasábok vannak egymásra rakva, és egyesével ki kell húzni a darabokat úgy, hogy a torony ne dőljön le. Az idő és a játék előrehaladtával a helyzet egyre labilisabb, majd kritikussá válik, és egy következő próbálkozás alkalmával végül összedől. Hát én ezt játszottam. Tudtam, hogy be fog következni, mégis riadtan állok a romok között. Elsétálok a kerítésig, és próbálom kívülről figyelni, hogy végül is én csináltam, és valójában nem számít! Helyet adok ezzel az újnak, egy sokkal szebb és jobb játékot játszom majd. Liftezek két "valóság" között, mind a kettő igaznak tűnik. Most itt a lehetőség tesztelni, hol is tartok a mesterré válásban. Azt hiszem rálépek a gázpedálra, akkor is, ha most még úgy tudom, hogy az út végén ott a folyó, amin most éppen nincs híd. Legalább is úgy tudom. Bízom benne, hogy felbukkan a tábla az utolsó kanyar után: AZ ÚJ HÍD 200m-RE JOBBRA!
2010. február 5., péntek
kívánságlista
Vannak fórumok, amiket nap, mint nap meglátogatok. Az Espavo.hu sokáig az egyik kedvencem volt, sok információhoz hozzásegítettek a fórumozók. Aztán olyanok is jöttek a fórumra, akiknek az volt a fontos, hogy másokkal kötözködjenek. Az ellenvélemény nem baj, sőt! Segít továbbgondolni a dolgokat. Nos, ez nem arról szólt. A helyzet durvult, végül a fórum szünetet rendelt el. Nem régen újraindult a párbeszéd. Most örömmel látok egy olyan új indítványt ami végre mindenkiből a jót hozza elő /legalábbis ezidáig/:
Mit kíván a Magyar Nemzet?
http://espavo.hu/kozosseg/forum-tema/6303
Talán így többre érnénk: arra figyeljünk, ami összeköt, ne arra, ami szétválaszt!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)