2011. október 22., szombat

Állat

http://clarkshomestead.webs.com/myrabbits.htm
Valamikor sok évvel ezelőtt történt, hogy egy anyanyúl elpusztult néhány nappal azután, hogy 7 kisnyula kinyitotta a szemét a világra. Mit lehet tenni? Mivel tél volt, bevittem őket a konyhába, készítettem nekik egy dobozt, egyik felében konzervkupakban tejjel, a másikban bélelt meleg alvóhellyel. A kupakból való ivás művészetét mind a hét ártatlannal külön-külön meg kellett tanítani. Mikor kellően éhesek voltak, meg is tanulták. Addig mindannyiunknak sokat kellett küzdeni. Sok idő, türelem, és gondoskodás szükségeltetett. Mivel össze-vissza fickándoztak, minduntalan beleugráltak a tejbe, amit aztán tovább tapicskoltak, végül minden tiszta nyirkos lett. Külön "hálószobára" volt szükség. Hoztam két új dobozt, vágtam rajtuk ajtót, és egymás mellé-alá szerkesztettem őket. Aztán kiderült, hogy ami bemegy, az ki is jön, hát új probléma jött elő. Ugye a két funkció egy helyen?... Hát... Még egy doboz, és WC is lett. Három összenyitott doboz: háló, étkező és WC. Van aki elhiszi, hogy az "állatok" rendeltetés szerint használták a helyiségeket? Pedig így volt! Kétnaponta kellett új dobozokat hozni és újra csinálni a házukat, de felnőttek akkorára, hogy már ki lehetett vinni őket a rideg téli körülmények közé.
Mindez Dozvald János írása kapcsán jutott az eszembe. 
Mivé válik az ember? Mitől vált ilyenné? Hogy lehet, hogy a néhány napos állat, ha módja van rá képes nem ott piszkítani, ahol eszik és alszik? Mi kell ahhoz, hogy már mindegy legyen? 
Volt egy vietnami malacunk. Sok volt, de ő volt az első, különleges "kutyastátusz" illette meg, a kutyánkkal egyszerre került a házhoz, együtt nőttek fel. Szabadon járt-kelt az udvaron, együtt aludt a kutyával a kazánházban. Soha nem volt büdös. Hihetetlenül tiszta volt. 
Ha egy állat korlátozva van, be van zárva egy ólba, fóleg, ha nem takarítják naponta, megszokja, hogy teljesen mindegy, hova piszkol.Mi a helyzet az emberrel?