2010. október 12., kedd

Jelenidőben


 Úgy éreztem, föl vagyok készülve a változásokra, ám az általam érzékelt világ exponenciálisan változik. Fogalmam sincs, hogy csak én érzékelem-e így, de a mátrix megállíthatatlanul omlik. Közvetlen környezetemben hihetetlen dolgok történnek.
Akikről azt hittem, harmonikus, szerető családot alkotnak, azokról kiderül, hogy majdnem megölik egymást. Egy életerős családapa elmegy horgászni, és nem megy haza, csak a holttestét találják meg a vízben. Hosszú évek óta hurcolt fájdalmak buknak a felszínre, és tesznek szerencsétlenné addig erős embereket. Olyan emberek nyílnak meg előttem, akikről soha fel sem tételeztem volna, hogy megteszik, sőt ők maguk mondják, hogy ők sem tételezték föl magukról. Kérdések születnek, amik újfajta válaszokat igényelnek, és olyanok kérdezik, akik eddig sosem tették, csak elfogadták a kész válaszokat. A Föld megunván a bánásmódot és hálátlanságot, szembesít bennünket önnön nemtörődömségünkkel, és ezt már nem lehet nem észrevenni!
Nincs tovább önámítás, nincs tovább önzés, nagyon durván realizálódik minden tettünk következménye. Játszani lehet ugyan még a hagyományos szabályok szerint, de minden hamis lap arcul csapja azt, aki játszana vele.
A szembenézések idejét éljük.