2013. július 29., hétfő

Fogadni a változásokat

wallsforpc.com

Mostanság játszom a gondolattal, hogy csinálok egy számvetést arról, hogy miben változtam meg, mik változtak bennem az elmúlt évek alatt. Egyedül a lustaságom gátol ebben, pedig biztos érdekes lenne a végeredmény. Egy biztos: ha a tíz-húsz évvel ezelőtti önmagam látná a mostanit, hitetlenkedne.
Sok minden van, amit akkor még képtelen lettem volna elfogadni, mára viszont a napi tevékenységem részévé vált. Ilyen pl. az energiával való "munka". A rákapcsolódás a földi-égi energiára, tengellyé válni, részévé lenni, létre hozni a hármasságot: "Föld és Ég bennem összeér". Ez az egyszerű pár perces gyakorlat pillanatok alatt megteremti a meditatív állapotot, az összekapcsoltságot, a tudat kiürítést, a befogadásra készséget. Automatikusan megjelenik a hála, az öröm érzet, a könnyűség, derű, a szerelmetesség állapota.
Energiát áramoltatni igazán akkor lehet, amikor az ember érzi ezt a boldogságot. 
Amikor energiát adok valakinek, újabban felkészítem a fogadására. Megkérem, hogy gondoljon valamire, amikor nagyon boldog volt. Próbálja felidézni azt az érzést, amit akkor érzett.
Nagyon érdekes, hogy mennyire érezhető, hogy mikor sikerül, és mikor esik ki ebből az állapotból. Amikor visszamondom, hogy milyen volt a "vétel", akkor visszaigazolják, hogy tényleg úgy volt. Az érthetőség kedvéért mondok példákat: az elején hatalmas erővel megindul az áramlás, aztán mintha lehúznák a rolót. Igen, mert eszébe jutott egy boldog pillanat, de hirtelen eszébe jutott az is, hogy ez elmúlt, és mennyi fájdalom jött utána. Vagy: az elején nagyon lassan indul be, aztán hullámzik az intenzitás, többször elindul, és leáll. Kiderül, hogy nehezen tudta eldönteni, hogy mire is gondoljon, aztán több minden az eszébe jutott, de nem igazán tudott dönteni, és így benne maradni az érzésben.
Elgondolkodtató, hogy amikor megkérem az embereket, hogy idézzenek fel egy alkalmat, amikor nagyon boldognak érezték magukat, nehezen találnak ilyen emléket. Valószínűleg szomorút sokkal hamarabb találnának. Vajon miért így fókuszálunk? Nem lenne jobb váltani? A jóra figyelni, a nehézségekben pedig megkeresni, hogy mit kaptunk általuk, és letenni a fájdalmat, nem hurcolni tovább. Valami miatt szeretjük a keservünket, a kínjainkat, a sebek újra meg újra megpiszkálását.
A változások amiket most már napi szinten egyre drasztikusabban tapasztalunk magunk körül, rákényszerítenek minket, hogy átadjuk magunkat az átalakulásnak. Az ellenállás ellenállást szül, a gátak feltorlaszolják az áramlásban lévő erőket, amik aztán egyre pusztítóbbakká válnak. A változást megállítani nem lehet. Legyünk átengedők, elengedők. Legyünk befogadók, elfogadók, várjunk örömmel. Idézzük fel megélt örömeinket, ezzel idézzük meg az eljövő örömöket.
Sok félelem örvénylik körülöttünk, sok bizonytalanság. Rajtunk áll, hogy milyen lelkiállapotra hangoljuk magunkat. Ha a félelemnek nyitjuk meg magunkat, az áramlik rajtunk át, ha az örömnek, akkor azzal telítődünk fel. Aki nem hiszi járjon utána!

2013. július 21., vasárnap

Szívügyek

craigdriscoll.com

- Ez komoly? Azt mondod, hogy a szívügyeimnek köze van a derékfájásomhoz?
- Nagyon úgy néz ki. Bemértem a csakráidat, a szívcsakra volt a legrosszabb.
- Hm... Én meg voltam győződve róla, hogy az első két csakrámnál van probléma.
- Végül is a kettő nem zárja ki egymást. Ott sincs minden rendben, de a szívcsakra viszi a prímet.
- Hát, ez érdekes...
- Mi az érdekes?
- Az elmúlt két hetem arról szólt, hogy rájöttem, hogy megbukott az az alaptézisem, hogy olyan pasik, akik nekem tetszenének egyszerűen nincsenek is.
- Nocsak, nocsak!
- Annyira azért nem! Ne vigyorogj!
- És mióta is fáj a derekad?
- Úgy bő egy hete.
- Na, ugye...
- Ahogy most tűnődök, tényleg lehet benne valami! Mit is mondtál, mi a szimbolikus jelentése a deréknak?
- Tartás, alázat, áldozati szerep felvállalása, hasonlók...
- Aha. Hát, akár áldozatnak is érezhetem magam. Sőt, a szívfájdalom is stimmel. Olyan régi fájdalmak jöttek elő, amikről azt hittem, már régen lezártam és a megfelelő helyre tettem őket. Sajnáltam magam, ahogy már régen nem, és arra is rájöttem tépelődéseim során, hogy az egész életemet olyan alapra építettem, aminek az alapja egy olyan mély csalódás volt, amibe egy részem szó szerint belehalt.
- Akarsz beszélni róla?
- Valamikor szembe kellene már nézni vele, hát miért ne most? Fogalmazzuk akkor meg: hogy is néz ki az a szörny, akitől úgy félek, hogy egész idáig minden ajtót rázártam, és az egész berendezést az ajtó elé toltam.
- ??
- Mindig nagy szerelemről álmodoztam egész életemben. Ha körülnézek, látom, hogy ezzel nagyon nem vagyok egyedül. Ám nekem szerencsém volt, mert megadatott, hogy átéljem, olyannak, mint a filmeken látni, hogy addig szaladnak egymás felé, amíg nem találkoznak. Teljesen el voltunk varázsolódva, az ismerőseink simám lehülyéztek bennünket, de tudtuk, hogy csak irigykednek. Csoda volt, forgószél, sírások és nevetések, mérhetetlen boldogság és szenvedés minden egymás nélkül töltött perc. Fontosabb volt nekem mindennél és én is neki. Teljesen átadtam magam, soha senki nem érintett meg úgy, mint ő. Azt hiszem, ha az életemet kellett volna feláldoznom érte, gondolkodás nélkül megtettem volna. Szép volt, mint egy mesebeli herceg, érzékeny, figyelmes. Vannak férfiak, akik tudják, hogy egy nőnek mire van szüksége, akik figyelik minden rezdülését, akik úgy játszanak a lelke és teste finom húrjain, mint a mesterhegedűn a világhírű virtuóz. Adná az ég, hogy minden nő átélhetné ezt az érzést!
Aztán persze ennek is vége lett egyszer...
- Mitől lett vége?
- Sokat gondolkoztam, valószínűleg több oka is volt. A legdöntőbb az volt, hogy egy idő után nem csak engem szeretett ilyen hévvel...
Na, akkor meghaltam... Járkáltam, tettem a dolgom, a nap felkelt, meg lenyugodott, de mint a zombi: nem volt a lelkem sehol. A testem élt, iskolába jártam, vizsgáztam, dolgoztam, ahogy kell. Néhány hónap után próbálkoztam új kapcsolatokkal, de mind csak silány pótszer volt. Mivel nem akartam egyedül megöregedni, lejjebb adtam az igényemet. Már a kevesebb is elég volt, bár azt hiszem, most hogy végiggondolom, már én is kevesebbet adtam. Igen, jóval kevesebbet magamból...
Azt mondtam, hogy jó, nem kell az a nagy lángoló szerelem, elég, ha jól megértjük egymást, tudunk beszélgetni, hasonló az értékrendünk, vonzónak érezzük egymást, aztán kész. Majd szépen összecsiszolódunk. Legyen megbízható, számíthassak rá. De a hitem az örökre szétrepedezett...
- Még most is szereted? Az ilyen szerelem elmúlik egyáltalán, vagy vonszolod magaddal még mindig?
- A leghihetetlenebb az egészben az, hogy ez is el tud múlni. Pár éve összefutottunk valahol, és mintha egy sosem látott idegen lett volna. A szívem meg sem rezdült, pedig azt gondoltam mindig, hogy majd ki fog ugrani, ha egyszer meglátom, de nem... Semmi!!! Téboly! Én meg simán meghaltam volna egykor érte! Hányan megteszik szerelemből, pedig mennyire értelmetlen!
-Akkor értsem úgy, hogy ez az egy szerencsétlen szerelem az oka a derékfájásodnak?
- Azért ennél több kell legyen. Azon gondolkoztam, hogy minden kapcsolatomban másfajta módon csalódtam. Szép lassan becsuktam magamra az összes ajtót, és azt mondtam, hogy mindenkinek van valami baja, ami miatt nem kezdenék vele.
- Valami "baja" mindnyájunknak van.
- Persze, persze, tudom én, nem is azt akarom ezzel mondani, hogy én hibátlan lennék, de egyszerűen arra jöttem rá, hogy amikor tartozni akartam valakihez, akkor mindig leadtam magamból valamit, hogy "alkalmazkodjak hozzá". Meg akartam felelni neki, ezért úgy tettem, mintha megváltoztam volna, de az aki valóban vagyok attól még ott maradt, minél tovább tartottam elnyomva, annál nagyobb erővel tört volna elő, és ettől egyre szerencsétlenebbnek éreztem magam. Úgy döntöttem, hogy nem adok fel magamból többé semmit senki kedvéért. Azt akarom, hogy valaki vagy szeressen olyannak, amilyen vagyok, vagy sajnálom, de ennyi...
- Mit is mondtál az előbb a pasikról? Van valaki a láthatáron?
- Á, nem úgy mondtam! Csak hosszú évek óta most találkoztam olyan pasikkal, - nem is eggyel! -, akik úgy élnek, viselkednek, ahogy én egy férfit elképzelek. Pl.: tartása van, tudja mit akar, és azt meg is tudja csinálni. Intelligens, gondoskodó, figyelmes. Határozott, de nem erőszakos. Vagyis: vannak férfiak! Számomra már ez is nagy szó, mert eddig azt mondtam, hogy még csak nem is látok ilyet.
- Nem lehet, hogy csak védekezés a részedről, hogy nem találsz egy "normálisat" sem? Lehet, hogy csak a kifogásokat keresed, a hibákra fókuszálsz?
- Hát, persze, hogy lehet! Nagyon is. De dolgozom az ügyön! :)


2013. július 20., szombat

Mi is ez az élet?

www.keetonscustomart.com 
Ma találkoztam egy írással és nagyon örültem neki. Nagyon érthetően és érzékletesen írja le azt a rendszert, ahogy a világunk felépül. Azt mondják, minden tudás bennünk van, és csak újra emlékszünk rá olyankor, amikor "AHA!" élményünk támad valaminek a megértésekor. Sok-sok ilyen élmény után rakódott össze az a kép bennem, ami nagyon hasonlít az ebben az írásban rögzített tapasztalásokhoz. Izgalmas, elgondolkodtató, lelkesítő, fantasztikus! És most végre már itt állunk az ajtó előtt, ami erre a világra nyílik!

2013. július 16., kedd

Tiltakozni egy élet által

www.vereskriszta.com

Tiltakozó akciók, beszédek, plakátok, parlamenti felszólalások nem tudnak megérinteni annyi embert, mint egy emberi történet. Egy valós, létező, a szemük előtt megelevenedő történet.
Vannak áldozati életek. Olyan életek, amiket azért vállalnak fel lelkek, hogy tanítsanak vele, általa. A háborúkban sok minden megtörténik, amiknek nem lenne szabad megtörténni. Az iraki háborúban olyan fegyvereket próbáltak ki és alkalmaztak, amiknek a hatására nagyon sok torz csecsemő született. Egy ilyen áldozat lépett a nyilvánosság elé a nagy, a "legnagyobb" tehetségkutató műsorban. Valahol megvan a magyar verzió is, de most nincs időm keresgélni. Az ikerfiúkat születésük után egy dobozban az utcára tették, később örökbe fogadták őket. Emmanuel Kelly éneke nem vetekedhet az igazán jó énekesekével, de többet tett a háború ellen, mint bármilyen propaganda. Lennon általa szólt a most élőkhöz:

Képzeld el, hogy nincs mennyország
Könnyű, ha megpróbálod
Alattunk nincs pokol
Felettünk csak az ég
Képzeld el az embereket
Akik a máért élnek…

Képzeld el, hogy nincsenek országok
Nem nehéz
Nincs miért ölni vagy meghalni
És vallás sincs
Képzeld el az embereket
 Hogy békében élnek…

Mondhatod, hogy álmodozó vagyok
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem egy napon csatlakozol hozzánk
És a világ egységes lesz

Képzeld el, hogy nincs tulajdon
Nem tudom, el tudod képzelni?
Nincs szükség kapzsiságra vagy éhségre
Az emberek testvériségét
Képzeld el az embereket
Hogy megosztják az egész világot

Mondhatod, hogy álmodozó vagyok
De nem én vagyok az egyetlen
Remélem egy napon csatlakozol hozzánk
És a világ egységes lesz

2013. július 13., szombat

Filmajánló


Már csak a zenéért is érdemes végig nézni, de attól jóval többet kaptam, pedig az sem volt kutya! Sok kapcsolót megnyomott bennem. Köszönöm a tippet!

2013. július 2., kedd

TAIKI tábor Bodonyban


Beleszerettem. Már akkor, amikor levélhez mellékelt képen megláttam, és hálás vagyok, hogy nem okozott csalódást. A hely varázslatos, nyugalmat áraszt, és biztonságot, erőt, mint az anyák, vagy talán még inkább a bölccsé ért nagyanyák. Anyaöl, védő, befogadó, feltöltő, inspiráló. Úgy hívják: Bodony. Kis falu a Mátrában. Itt ismerkedtem a TAIKI-val a múlt hét végén.


Az a valódi tudás, ami működik, ami él. A többi csak üres héj, porhintés. Az egyszerű dolgok működnek. Épp azért, mert EGYszerűek, vagyis "rendszerazonosak". Ezek a gondolatok keltették fel az érdeklődésemet, mivel magam is hasonlóképpen érzem. Gyakran berzenkedek a szigorú szabályok szerinti szertartásoktól, rituáléktól. Minek az a sok hókusz-pókusz, olyan mint az udvarlás, vagy a lekenyerezése az "istenségnek", vagy "felsőbb erőnek". Nem tartom valószerűnek, hogy épp erre van szüksége, ha meg igen, akkor meglehetősen emberi tulajdonságokkal rendelkezik. A rituálék azoknak kellenek, akik nem tudnak közvetlenül kapcsolódni, csak pontról-pontra haladva tudnak utat kiépíteni. Amíg ez nem épül ki, persze szükség van rájuk.
A tudás valamikor mindenki sajátja volt. Belülről fakadó ösztönös tudás. Ahogy gyengült a kapcsolódás a felső, isteni világgal, úgy halványodott ez a tudás. Szűk csoportok őrizték, szerzetesek, kiválasztott harcosok, népcsoportok. A tudás darabokra hullott, olyanná vált, mint a fülbe suttogós játékban, ahol az eredeti szó szinte felismerhetetlenné válik, mire az utolsó kimondja. 
Aki képes kiépíteni az isteni kapcsolódást, rá tud csatlakozni arra az erőre, ami mindenhol körbevesz, áthat bennünket, csak nem is vagyunk tudatában.
Bárki képes kapcsolódni, bárki képes a "csodákat" létrehozni, csak annyi kell, hogy akarja, higgyen benne, tapasztalja meg és gyakorolja. Erről szólt a hétvégi tábor.
Megtanultuk létrehozni magunkban a hármasságot: föld-ég-én magam, aki által az egész létrejön
Érzékeltük, irányítottuk az energiákat, védelmet építettünk belőlük. A cirka ötven fős résztvevő közül szinte mindenki ráébredt arra, hogy képes látni az aurát. Irányított meditációkon élük meg régi életeinket, más létezők , állatok testében szereztünk megtapasztalásokat, felvettük, vagy megerősítettük saját szellemi segítőnkkel a kapcsolatot. A nyolc körcikk minden egysége egyaránt fontos, hogy képesek legyünk kialakítani és fenntartani a harmóniát, ezért minden területet fejleszteni kell egy időben. Úgymint: őstörténet, őskultúrák, egész-ség, gyógyítás, szellemtan, mágia, szertartás, különleges érzékenység, KI-áradás, véd-elem. Harcászkodtunk is: dobócsillagot, baltát, dárdát, kést dobáltunk célba. Jó alkalom volt ez arra, hogy felülírjam magamban azt a programot, hogy képtelen vagyok normálisan dobni. Kiderült, hogy ez is csak egy eldobni való hiedelem. :)
Megtanultunk vízereket, Hartmann vonalakat bemérni, vagy a pálcát segítségként használni válaszok megtalálásához. /Jó játék pl. kiválasztani a lefordított kártyalapok közül a piros királyt./
Sok utat nyitott ki előttünk Pap Miklós. Nem azt mondta, hogy ezek az egyedüli igaz utak, hanem azt mondta, hogy vannak ilyenek, menjetek, fedezzétek fel , mit találtok rajta, aztán, ha találtok valamit, szóljatok nekem is!