2011. március 26., szombat

Tavaszi látkép

 
John Nolan: Spring Daffodils

Ez már tényleg a tavasz! Az aszfaltot kivasalt békatetemek pöttyözik, és bársonyos ibolyaillatú böjti szelekkel megküzdve kerekezek az ibolyamezőkké változott útszélek és árokpartok között. A tulipánlevelek annyira sietnek nőni, hogy igyekezetükben elfelejtenek gondoskodni a kellő szilárdságról, és részegen dülöngélnek össze-vissza. A kertekben emberek és méhek sürgölődnek, mintha csak óráik lennének a napsütéses időt kihasználni, és valóban, szinte csak lopkodjuk az időt arra, hogy gyomláljunk és vessünk. A tél jó, ha tíz napfényes napot adott fukar kézével, esőt és havat viszont annál többet. Nálunk, ahol a föld tömör és nehéz, nagy vizes rögök, és zöldülő vízzel teli árkok és lapályok uralkodnak. Ha majd nagy nehezen sikerül elvetni a magot, lehet, hogy a gyenge növényt már a gyilkosan erős napsütés ítéli korai halálra. Vagy a rapszodikus fagy.
Végül is a sors útjai kifürkészhetetlenek, ahogy az okosok szokták mondani.
Mégsem cserélnék a beteg nagyvárossal, ahol a sivár kedvetlenség és a koszos-szemetes igénytelenség oldalog a sokszorfeltúrt toldott-foldott szűk, autókkal telezsúfolt, élettelen utcákon.
A harmincnál több gólyafészek lakói is érkeznek folyamatosan. Általában először csak a pár egyik tagja érkezik. Megtartja a kárfelmérést, aztán hozzálát, hogy kissé lakályossá tegye, mire párja megérkezik.
Ha tehetném, leülnék, és megfigyelném, hogy nyílnak ki a jácintok, és a számomra nagyon kedves nárciszok, mert olyan gyorsan teszik, hogy talán már szabadszemmel is látható!