2014. augusztus 24., vasárnap

A tudás fája



Az elmúlt hónapok látszólagos bénultsága, sok mindent hordott magában. Szeretném azt hinni, hogy olyan volt, mint a várandósság hónapjai, de lehet, hogy ez megint csak hiú ábránd.
Nem is fontos.
 Amire jutottam az nagy vonalakban annyi, hogy úgy érzem elfogytak a kitaposott utak, a csapások nagy része nem más, mint próbálkozás, vagyis jelenleg úgy látom, senki sem tudja a tutit.
A minap olvastam egy hozzászólást, amiben egy kereső majdnem felelősségre vonja a már szerinte előbbre tartókat, hogy miért nem fogják meg a kezüket, és vezetik tovább azokat, akik tanácstalanul keresgélnek. Hát alig tudtam megállni, hogy ne mondjam neki azt, hogy őrízkedjen mindenkitől, aki azt hirdeti, hogy tudja az utat. Senkit sem szabad megfosztani a felismerések megtapasztalásától :)
Szóval sok mindent összeolvastam, meghallgattam, begyűjtöttem, aztán rájöttem, hogy ott vagyok, ahol a part szakad, vagy ahol véget érnek az utak, és ahol senki sem okosabb a másiknál. Na, jó, vannak okosak, és még okosabbak, és bölcsek is, de a bölcsek leginkább onnan ismerszenek meg, hogy hallgatnak, mert tudják, hogy amit ők tudnak, azt nem lehet elmagyarázni, mert odáig fel kell nőni, és aki fel tud nőni odáig, annak már nincs szüksége szavakra.
Hát így jutottam el a tudás fájáig, ami nem más, mint összegzése az eddigi megértéseimnek, és az is lehet, hogy nem több, mint amit eddig is tudtam. :)
Szóval adott a teremtés pontja, a "kezdetben vala az ige" = kiáradás = hang = rezgés, amelynek célja az volt, hgogy a teremtő megnyilvánítsa önmagát, kiáradjon és ezáltal minden lehető módon megtapasztalja önmagát.
A fenti kép egy fraktál, ami fának látszik, és az is, mivel minden fa, és egyben minden egyéb létező is hasonló módon nyilvánul meg: egy bizonyos algoritmus alapján. /Istenem, hogy örülne szegény matek tanárom, ha ezt megérhette volna! :)/ Az egész jelenlegi létezésünk így működik, hogy kiárad egy energia egy bizonyos módon, amíg nem találkozik önmaga határaival, onnan a kölcsönhatások miatt megváltozik, mássá, többé válik, majd irányt vált, és tovább árad. Ez már így is túl zavaros nem is ragoznám. Aki ezügyben tisztábban szeretne látni, ajánlom a http://esemenyhorizont.uw.hu/ oldal videóit.
A lényeg az, hogy szintek vannak, amiket vizualitás kedvéért nevezzünk a faágak elágazásainak.
Minden létező tekintheti magát egy faág csúcsán levő falevélnek, olyannak, aki a folyton növekvő, kiáradó megtapasztalás legmesszebbre eljutó része.
Mint ilyen, az Egy /fa/ része, de önálló feladatokkal, képességekkel bíró létező, akinek tapasztalásai szolgálják az őt létrehozót, éltetőt, fenntartót. Csak önmagát érzékeli, a őt érő hatásokat, nincs közvetlen ismerete a fa nagyobb ágairól, vagy a törzsről, a gyökerekről. A tudatszintje csak önmaga határáig terjed. Az őt tartó-növesztő ágacska már tudatában van az összes általa növesztett levélkének-virágnak, hiszen rajta keresztül léteznek. Ő magasabb tudatossági szinten létezik. Az ágacska egy erősebb, öregebb, többet megélt, nagyob tapasztalással bíró, több ágacskát is növesztő ág része, és így tovább, az egész fáig!
A tudatszint emelkedés hasonló módon történik. Amikor már nem csak önmagam létezését vagyok képes érzékelni, hanem az érzékelésem kiterjed más létezőre is, akkor megindultam a tudatszint emelkedés útján. Ha képes vagyok érezni mások érzelmeit, gondolatait, hallgatok a megérzéseimre, ráhangolódok a körülöttem lévő akár növényi, akár állati, akár emberi létezőkre, akkor már elkezdtem járni is ezen az úton.
Olyan ez, mint egy visszaút. Visszaút a kifelétől a befeléig, a kiáradásból a visszahúzódásig, a kilégzéstől a belélekzésig. /Milyen finoman árnyal a nyelv!/
Ahogy haladok "visszafelé", egyre nagyobb tapasztalással teli egységekbe jutok, egyre több ismeret felett rendelkezhetek, egyre nagyobb tudatosságom lesz. /Így válik érthetőbbé, hogy "nektek pedig még a fejetek hajszálai is számon vannak tartva"./
Egyszuszra talán elég is ennyi, mondanám, hogy folyt. köv., de ki tudja?...