2012. október 3., szerda

Azonos hullámhossz

mozaweb.hu

Hetek óta csak figyelek.
Próbálom elfogulatlanul megítélni, hogy mi történik a világban, a világgal körülöttem.
Gyakran lelkiismeret furdalásom is van, mert a hozzám legközelebb állók problémája is teljes figyelmet kíván, és én mégis a "világ" dolgain tipródom. Furcsa, kettészakadt állapot ez. Hogy lehet másodlagos az, ami a legfontosabb?
Ha rákényszerítem magam, hogy megpróbáljam megfogalmazni a választ, akkor azt kell mondanom, hogy mind szuverén önálló létezők vagyunk az életterünkben, amit választottunk. Azért jöttünk ide, hogy megtapasztaljuk, és a tapasztaltak alapján megtanuljuk amit tudni, megérteni szeretnénk. Vállalt feladataink vannak, élvezetesek, fájdalmasak, dicsőségesek, szégyenletesek vegyesen... Meg kell élnünk azt, amiért idejöttünk, mindenkinek a magáét személy szerint, EGYEDÜL!
Egyedül, hogy ráébredhessünk, hogy mind ugyanonnan, ugyanazért, ugyanoda tartunk!
Az én fixa ideám momentán az, hogy:
vajon tényleg a "végidőket" éljük? Vajon tényleg "felemelkedés" van? Vagy lehet, hogy megint csak egy gigantikus átverés részesei vagyunk? Hova tart a világunk? Mi az, ami történik körülöttünk? Mi az, ami biztos iránytű ebben a zűrzavarban? Mikor tiszták a megérzéseim, és mikor hagyom befolyásolni magam?
Mi van, ha a tér, amit magam köré építek csak számomra létezik?
Ez hülye kérdés volt, mert EZ VAN:
A VILÁGOT CSAK ÉN LÁTOM ILYENNEK, MINDENKI A SAJÁT VILÁGÁT LÁTJA MAGA KÖRÜL.
Amit jelenleg érzek, az a következő:
a világunk a szétválás korszakában van.
Ha igaz, hogy a hasonló a hasonlót vonzza, a hasonlóra rezonál, akkor lényegében kettészakad az emberiség. Azokra, akiknek megfelel ez az életmód, és azokra, akik máshogy akarnak élni.
Valójában nincs értelme dramatizálni, elég József Attilával szinkronban kijelenteni:
"Én túllépek e mai kocsmán..."
Hiszem, hogy mindazok, akik a félelmet, háborút, nehézséget, összeomlást erőltetik a világra, azok meg is kapják azt a lehető legrövidebb időn belül. A világuk beomlik, mint egy önmagába hulló fekete lyuk.
Hiszem, hogy azok, akik érzik a változások fuvallatát az utcákon, a hullámzást az élet vizén, akik fellélegeznek a frissítő esők után, akik hallják a csillagok énekét, akik megálmodják az álmaikat és már most úgy élnek, ahogy majd mindig is szeretnének, nos ők azok, akik a jövendő világunkat építik!