2010. május 24., hétfő

Bűn

www.macportal.hu

ÉN NEM TUDTAM

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét,
a bűnről szóló tanítást. Utána 
nevettem is - mily ostoba beszéd!
Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség
barlangja szívem. Azt hittem, mamája
ringatja úgy elalvó gyermekét,
ahogy dobogva álmait kínálja.

Most már tudom. E rebbenő igazság
nagy fényében az eredendő gazság
szívemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam
bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

                                          / József Attila /

Napok óta a bűn értelmezése körül forognak a gondolataim.
Miért olyan fontos kérdés ez a spirituális fejlődés során?Miért vagyok én ember létemből eredően eleve bűnös? És, ha az vagyok, folyamatosan tudatában kell-e lennem bűnös voltomnak?
Az egom, persze kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy ez igaz lenne.
Pedig, azt hiszem, lassan tisztul a kép.
Az eredendő bűn alatt az értendő, hogy a tökéletes isteni harmóniából  az ember szabad választása által kiszakította magát, és ezzel diszharmóniát hozott létre. A diszharmonikus rezgések egyre több mindent áthatottak, egymást gerjesztették, és eljutottunk oda, ahol most járunk. Körülvesz bennünket az átláthatatlan, sűrű homály, a kilátástalanság, az elszakítottság érzete, az agresszió, a félelem. Mivel már nem emlékszünk arra, hogy a magunk választása juttatott bennünket idáig, azt hisszük, mindez Isten büntetése. 
Wm. Paul Young: A viskó c. könyvében a Teremtő ezt mondja a számonkérésre:
"Nekem nem kell megbüntetnem az embereket a bűneikért. A bűn önmaga büntetése, ami belülről emészti az embert. Az én célom nem az, hogy büntessem az embert, hanem hogy megoldást adjak rá."