2013. június 22., szombat

Talpasmuhar meditáció


Mindenre meg kell érni. Még a kapálásra is.
Nem emlékszem, hogy valaha is élveztem volna a kapálást. Megcsináltam muszájból, de hogy élvezzem? Na, ez változott meg. Lehet, hogy az is okozza, hogy Anyukám beidomított, jó kapáját megörököltem, ezáltal ráébredtem sokadszorra, hogy mennyire fontos, hogy jó legyen a szerszám, mert csak azzal lehet jól dolgozni.
Lehet, hogy az is hozzájárult, hogy kísérletezni kezdtem kapálás közben azzal, hogy ha teljesen ráhangolódok arra, amit csinálok, akkor nem kell küzdenem, csak hagynom, hogy a megvalósulás szándéka valósítsa meg önmagát. Nekem csak figyelni kell, jelen lenni. Végül is, én fogom azt a kapát, rajtam keresztül valósul meg :). Na jó, tudom, ez bonyolultul hangzik, pedig a végletekig egyszerű. Akit érdekel erről  több, itt utána olvashat, ha több is érdekli PDF anyagot is küldhetek.
Itt van ez a talpasmuhar, ahogy nagyanyám nevezte. /illusztráció fenn, kicsit lilítva :)/
Bojtos gyökérzetű, amit ha nem vágunk ki időben, annyira megerősödik a gyökere, hogy kezelhetetlenné válik. Persze mondhatná a gyakorlott földművelő, hogy na ja, de hát melyik gyom nem?
Közben rájöttem, hogy a gyomok is különféle életstratégiát alkalmaznak. Jó, tudom, ezeket az iskolában már tanították, de mennyire más tapasztalás útján felismerni, mint meghallgatni, vagy elismételni a mások által elmondottat, leírtat!
Már régen rájöttem, hogy nekem bejön a földdel, növényekkel való foglalkozás, mint a meditáció egy formája. Sokkal nehezebbnek érzem rákényszeríteni az elmémet, hogy gyertyalángot figyeljen kitartóan, vagy a test bizonyos pontjaira fókuszáljon egy bizonyos sorrendben egymás után. Nincs semmi értelme. Olyan mesterséges. Azért találták ki ezeket a módszereket, hogy lekössék az elmét. Mennyivel több értelme van úgy lekötni az elmét, hogy az ember közben valami értelmeset is csinál, mondjuk kapál, fon, vagy sző, vagy ételt készít, vagy sorolhatnám.
Szóval, ahogy kapálgattam, eltűnődtem ezen a talpasmuharon. Ha nem elég éles a kapa, az ember csak kiforgatja a földből gyökerestől, megnyugodván, hogy elvégeztetett. De nem! Mert a gyökereivel addig kapálózik, míg a földhöz közel lévők újra megkapaszkodnak, és bár lehet, hogy nem annyira erősen, de új létre segítik a növényt. Ha csak lesarabolom a talaj feletti részt, a gyökér új sarjat növeszt. Egyetlen módon ölhetem meg: Közvetlenül a gyöktörzs fölött vágom ketté, azaz elválasztom a gyökeret és a felszín feletti növényt. Ezzel  megszűnik a gyökér tápláló szerepe, és megszűnik a növény táplálása. Ha a gyökérből, és a föld feletti részből valamennyi egyben marad, a növény kész az életét újrakezdeni.
Így értettem meg azt is, hogy miért fontos egy népnek a valódi történelme, a gyökerei. Azok táplálják. Miért haszontalan a "hagyományőrzés", ha nincs mögötte valódi történelmi ismeret, valódi tudás. Ha nincs tápláló erő, akkor a legjobb esetben is csak vegetálás van, nincs lehetőség életre. A föld feletti, a látható rész elenyészik.
Persze vannak más stratégiával túlélő növények is. Ott van például a folyófű. Olyan mélyre tekeredik le a gyökereivel, hogy hiába vágod ki, mindig újra, meg újra kinő. Egy tőből sok ágat növeszt, betakarja a talajt, megóvja a kiszáradástól. Ha ki akarod tisztítani a területet, elég megkeresni a tövét, és máris nagy területet megtisztítottál.
Vagy ott van a tarack. Láthatatlanul a föld alatt beszövi a talajt, csak itt-ott bukkan fel először. Mire feleszmélsz, már mindent ő ural, és mindent felemészt.