2010. május 1., szombat

Anyák napjára

 George P. Hatsatouris: Anya és gyermeke

Az anya legfontosabb tulajdonsága, hogy van. Természetes a léte, mint a levegőé, olyan, mint az egészség, aminek csak akkor ismerjük meg valódi értékét, ha elveszítjük. Akkor az egészből elvész egy darab, egy darab magunkból is, ami addig a legtermészetesebb részünk volt.
Addig viszont nem is figyelünk úgy rá, ahogy kellene. Elfelejtjük teljesíteni azokat a kéréseit, amik csak neki fontosak. Idegesít bennünket örökös, fölösleges aggódásával, vagy azzal, hogy szerinte a dolgokat hogyan legjobb megcsinálni. Csak fél füllel hallgatunk oda a  sokszor hallott történeteire, vagy arra, hogy kevés, megmaradt kortársával mi történt. Magától értetődő, hogy ő megérti, ha nem érünk rá, hogy a barátainkat jobban kényeztetjük, vagy hogy kérdezés nélkül hozzávisszük a gyerekünket, ha beteg, és nekünk dolgunk van. Hozzá lehet menni fájdalmunkkal, gondunkkal, örömünkkel. Becsüljünk meg ezért mindent percet, amit Vele tölthetünk
Örökre legyen áldott!

Bábel


Mondják, azelőtt az emberiség egy nyelven beszélt. Még azelőtt, pedig nem is volt szükség szavakra, mert az egyik ember csak ráhangolódott a másikra, s már érezte, látta, tudta, hogy a másik mit gondol. Mondják, hogy a magukat Igazaknak nevező ausztrál őslakosok, most is képesek erre, vagyis, ez azt jelenti, hogy az EMBER, képes a gondolatátvitelre. Azt is mondják, hogy afelé haladunk, hogy ez a képességünk újra aktivizálódik. Az nagyon jó lenne, mert akkor nem lennének félreértésekből adódó fájdalmak. Én csak örültem, hogy végre jó kedved van. Most nekem is fáj, hogy úgy érzed fájdalmat okoztam. Szeretném feloldani mindkettőnk fájdalmát.

in memoriam



Ült a fotelben, olyan állapotban, ami nem illett hozzá. Kiszolgáltatott volt és félt. Persze igyekezett titkolni, de mikor megfogtam a kezét, nem húzta el. Mindig erősnek láttam, bölcsnek, megbízhatónak. Benne még megvoltak azok az alapvető emberi értékek, -amiknek mostanában már nagyot esett az ázsiója-, mint becsület, tisztesség, emberi tartás. Nem volt könnyű élete, bár ezt  egy külső szemlélő talán másként gondolta volna. Nagyon sokat tanultam tőle. Nem annyira szavakkal, hanem az életével, a helytállásával az elengedő szeretetével tanított. Vitatkoztunk is. Szeretett velem vitatkozni, mulattatta, azt hiszem.
Akkor nap, ott a fotelben azt mondta: - Nem hittem, hogy ilyen gyorsan eljön... 
Pedig sokat kellett várni a mentőre, ami úgy vitte el itthonról, hogy többet Ő már nem jött haza. Utána még volt vagy négy hónap, különböző kórházakban.
Imádta az akác illatát, mindig volt otthon akácfánk. Koranyári estéken, amikor az egész falut átitatta az édes akácillat, kihívott bennünket csillagokat nézni. 
Ma tíz éve, reggel jött a távirat a kórházból, hogy meghalt az apám.
Aznap reggelre virágoztak ki az akácfák.