2012. június 27., szerda

Vezetés

Pictures from Brueghel: The Parable of the Blind


Nyüzsög a világ, mint felbolydult méhkas. Na, jó, csak az a világ, amelyikre én figyelek.
- Csak közbevetőleg: észrevettétek már, hogy annyi világ él egymás mellett, ahány ember? Gyakran egymástól teljes mértékben elszeparálva, és még csak véletlenül sincsenek közös pontok? Lehet, hogy ez csak az én egyedi problémám, de néha, ha "idegen világba" tévedek, elcsodálkozom azon, hogy hát ez hogy lehet, hogy emberek így élnek és gondolkoznak? Persze tudom, - amikor látom a kikerelkedő tekinteteket, hogy én is váltok ki hasonló reakciót szegény gyanútlanokból, amikor előadom a saját verziómat -, hogy az én világom is periférrikus, hogy finoman fogalmazzak. Na, erről eszembe jut, hogy tegnap kitöltöttem egy pszichológiai tesztet, ami 72 pontos volt, és az lett a végeredménye, hogy én a lakosság 1%-hoz tartozom, és leginkább az idealista kategóriába vagyok begyömöszölhető. Ez számomra részint hízelgő, mivel az egóm mindig is szerette az ilyen helyzeteket, részint megint komoly gondolkodásokra késztetne, ha még mindig annyira érdekelne, hogy ki mit gondol rólam. A helyzet az, hogy számomra csak az probléma, ami az enyém, a többi meg a másé. -
A nyüzsgésre visszatérve: azt veszem észre, hogy a világ változásaira élénken reagálók között elindult egy vita, hogy a felemelkedés útja egyéni, vagy csoportos? Van aki azt gondolja, hogy a személyes út megjárása mindenkinek egyéni megéléseken, megtapasztalásokon keresztül történhet, senki senki helyett nem tud "megváltódni". Van aki azt mondja, hogy nem lehet segítség és irányítás nélkül hagyni a "tömegeket", akik a változás beindulásával majd csak néznek, mint Rozi a moziban.
Azt hiszem az alapkérdés akkörül forog, hogy a magammal foglalkozás az egós cselekedet-e, vagy valami más? A másik fő kérdés, hogy miért van az, hogy olyan népszerű a "vak vezet világtalant" szituáció?
Amikor rányílt a szemem az addig nem látott dolgokra, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megmutassam lehetőleg minél több embernek, mert ezt mindenkinek látni és tudni kell! Idővel lecsihadtam. Mindenki csak annyit képes felfogni a világból, amennyinek a felfogására megérett. Ez a tétel rám épp annyira vonatkozik, mint mindenki másra.