2009. november 16., hétfő


földanyánk

Csak egy igazi anya tud úgy tanítani, mint ahogy engem tanított -most már tudom- Földanyánk, Gaia. Észrevétlenül, okosan, szeretettel. Hajnalonként jártam gondozni a kertet, mert akkor még nem volt meleg. Egyedül voltam, csendben, a gondolataim is lecsendesedtek, és figyelővé váltam. Figyeltem a fényeket, a madarak hangját, a harmatcseppeket gondosan összegyűjtő növényeket, a rovarok riadalmát, ha megzavartam őket, vagy éppen a gondtalanságukat, amikor csak élvezték a létezés örömét. Miközben igyekeztem jó gondozója lenni a rámbízottaknak, sokszor szembesültem azzal, hogy a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy én szeretném. Előfordult, hogy nem azt a tövet vágtam ki ritkításnál, amelyiket szerettem volna, hanem egy sokkal életképesebbnek, ígéretesebbnek tűnőt.
Milyen érdekes is ez! Ez az életben is így van. Sokszor az, aki nagy ígéretként indul, valahol kihullik, derékba törik az élete, vagy csak elenyészik, ki tudja miért? Akik szinte esélytelenek voltak, egyszerre lehetőséghez jutnak, és élni is tudnak vele. Kezem, mint a Teremtő keze, élők sorsát határozta meg. Ahogy fent, úgy lent is.
És mi van, ha mi is csak így nevelődünk a Nagy Kertben? A törvények mindenre és mindenkire egyformán vonatkoznak. Mi van, ha nem is mi formáljuk a sorsunkat? Ha csupán a tapasztalásokat gyűjtögetjük össze? Éljük az életünket, ha szerencsénk van termést hozunk, a következő élet zálogát, amit a Földnek adunk, hogy földbe kerülve megszűnjön eredeti önmaga lenni, átalakulva új életet kezd, talán mit sem tudva az előzőről...
Ahogy lent, úgy fent is...