2010. július 18., vasárnap

Befogadás és kirekesztés

Kecskeméti Dorottya alkotása

Általam nagyrabecsült és szeretett rokonom, Péter felsorolta, hogy  csak a családunkon belül, hányféle nép génjeit hordozzuk, így aztán fölösleges magyarkodni, mert olyan, hogy tiszta magyar nincs.
Nekem ez a megjegyzés éppen kapóra jött, mivel azóta is foglalkoztat a gondolat, hogy folytatom a magyarsággal kapcsolatos témát.
Valóban nagyon sok népből vagyunk összerakva. Épp ez adhatná az erőnket is, mint ahogy évszázadokon, évezredeken keresztül így is volt. Befogadó nép vagyunk /vagy voltunk?/, az Arvisura is ezt erősíti meg.
Az Arvisura szellemiségéről vitatkozni viszont csak akkor lehet, ha valaki veszi a "fáradtságot", és elolvassa.
A magyarság és a magyarkodás roppant nagy és szerteágazó kérdéskört jelent, ezért is nehéz hozzányúlni. Hol is kezdjem?
Előre leszögezem: számomra minden, ami nem az elfogadást, befogadást, az egységet, az EGY-et támogatja, eleve esélytelen. 
Mindig a megválaszolatlan kérdések késztetnek keresésre.
Pl. Miért van az, hogy míg más népeknél teljesen természetes és helyénvaló az egészséges nemzeti öntudat, nálunk minimum gyanús, ha nem félelmetes? Nézzünk körül a világban: ki merné szemére vetni a franciáknak, cseheknek, lengyeleknek, osztrákoknak, - de sorolhatnám bármely nem Európai népet is -, ha felvállalják nemzeti hovatartozásukat? Az amerikaiakról nem is beszélve.
Tőlünk miért kell félni? Számunkat tekintve igazán nem vagyunk jelentősek a világ lakosságához mérten. Mégis ott vagyunk az élvonalban, akár a tudományt, akár a kultúrát, vagy a sportot nézem.
Miért utálnak minket a szomszéd népek? Vagy nem is, csak éppen működik a jól bevált oszd meg és uralkodj módszer, és ha így van, ki működteti?
Hová tűnt az a szerves tudás, ami még 2-3 emberöltővel ezelőtt is folyamatosan jelen volt, amit a szülők, nagyszülők adtak át a gyermekeiknek arról, hogy kik is vagyunk? Honnan jöttünk, és hova tartunk?
Mikor változott meg minden, és miért?
Folyt. köv.