2011. szeptember 14., szerda

http://open.salon.com/blog/ratsafratsa/2009/01/12/smileyface

Kicsit hűtlen lettem a blogomhoz.
Ha írtam is, gyakran más tollaival ékeskedtem, ahelyett, hogy saját gondolataimat fogalmaztam volna meg. Csak időhiány lett volna? Mire is jó blogot írni?
Azt hiszem, én azért írtam, mert volt sok olyan gondolat, kérdés, érzelem, amit nem volt kivel megbeszélni, de kifelé igyekezett.
Manapság egyre több emberrel találkozom, aki hasonló érdeklődésű, és bár minden nap megtermi a maga témáját, amit ki lehetne fejteni, valahogy mindig elmarad. Fáradt vagyok estére. Sokat dolgoztam mostanában, ez tény. Mire végig zongoráztam a "napi kötelező" oldalakat, már ragadt is le a szemem. Sokszor azt gondolom, kit érdekelhetnek az én napi kis történéseim? Ám valójában ettől lesz emberi, életszerű, intim. Ebben a blogban inkább csak az esszenciákat szeretném közzétenni, mondanám, hogy csak OKOSKÁT akarok játszani, de azért néha beoson valami üde magán hangulat. Már amikor üde, de jórészt elég komor, ugye?
Ha jól belegondolok, már verset is csak akkor írtam, mikor le akartam rakni valami nehezen megélhetőt. Talán a mostani gondolataimmal/hangulataimmal is így vagyok. Eredetileg azért kezdtem el, hogy formába öntsem a bennem kavargó, kiforratlan gondolatokat, de ahogy személyes kapcsolatok kezdtek kialakulni, óhatatlanul Nektek, olvasóimnak is próbáltam megfelelni. Mostanában egyre inkább ajánlásokat adtam, mintha én bármit is jobban tudnék, vagy mintha nem tudnám, hogy mindenki megkapja a megfelelő információt, ha szüksége van rá.
Hát, igen, ez is egy szerep, hogy azt hiszem, hogy nekem feladatom másokat információhoz juttatni. Majd, ha már elég lesz, hogy csak ülök, mint Buddha, és szemlélem a körülöttem zajló világot, archaikus mosollyal az ajkamon, akkor ilyen beírások sem születnek majd.