http://open.salon.com/blog/ratsafratsa/2009/01/12/smileyface
Kicsit hűtlen lettem a blogomhoz.
Ha írtam is, gyakran más tollaival ékeskedtem, ahelyett, hogy saját gondolataimat fogalmaztam volna meg. Csak időhiány lett volna? Mire is jó blogot írni?
Azt hiszem, én azért írtam, mert volt sok olyan gondolat, kérdés, érzelem, amit nem volt kivel megbeszélni, de kifelé igyekezett.
Manapság egyre több emberrel találkozom, aki hasonló érdeklődésű, és bár minden nap megtermi a maga témáját, amit ki lehetne fejteni, valahogy mindig elmarad. Fáradt vagyok estére. Sokat dolgoztam mostanában, ez tény. Mire végig zongoráztam a "napi kötelező" oldalakat, már ragadt is le a szemem. Sokszor azt gondolom, kit érdekelhetnek az én napi kis történéseim? Ám valójában ettől lesz emberi, életszerű, intim. Ebben a blogban inkább csak az esszenciákat szeretném közzétenni, mondanám, hogy csak OKOSKÁT akarok játszani, de azért néha beoson valami üde magán hangulat. Már amikor üde, de jórészt elég komor, ugye?
Ha jól belegondolok, már verset is csak akkor írtam, mikor le akartam rakni valami nehezen megélhetőt. Talán a mostani gondolataimmal/hangulataimmal is így vagyok. Eredetileg azért kezdtem el, hogy formába öntsem a bennem kavargó, kiforratlan gondolatokat, de ahogy személyes kapcsolatok kezdtek kialakulni, óhatatlanul Nektek, olvasóimnak is próbáltam megfelelni. Mostanában egyre inkább ajánlásokat adtam, mintha én bármit is jobban tudnék, vagy mintha nem tudnám, hogy mindenki megkapja a megfelelő információt, ha szüksége van rá.
Hát, igen, ez is egy szerep, hogy azt hiszem, hogy nekem feladatom másokat információhoz juttatni. Majd, ha már elég lesz, hogy csak ülök, mint Buddha, és szemlélem a körülöttem zajló világot, archaikus mosollyal az ajkamon, akkor ilyen beírások sem születnek majd.
Nem, nem komor. A blog már csak olyan dinamikus forma, aminek a ritmusát éppen az tudja felvenni, aki tudatosan változik. És a megfeleléseknek az elképzelt elvárásokhoz van közük. Biztosítalak, részemről nincs ilyen. Szeretem olvasni a blogodat mindig éppen úgy, ahogy van.
VálaszTörlésEn is , en is:)szeretem olvasni is, es hasonlo gondolatok foglalkoztatnak ismet, merthogy volt mar ilyenem.Igzan nem tudom mi valtja ki, es haragszom magamra kesobb, mert elsosorban magamnak kezdtem irni, de kivedhetetlen a valtozas, a kanyarulatok.Alakitjuk egymast akaratlanul is.
VálaszTörlésSzerintem semmi baj nincs azzal, ha valamit, valakit ajanlasz, de en jobban az ilyet szeretem, amikor ilyen privatba beengedo:)Koszi!
JO iras volt Kati:)
Az eredeti Szellem a fazékban szakácskönyv még mindig "íróasztalfiókban" hever. Minden nap írtam, egy éven át. Amolyan napló volt, rövid kis saját gondolatokkal, s az aznapi receptekkel. Nagyon szerettem írni, mert néha magam is meglepődtem, mik gyüttek ki belőlem. Szerettem írni, mert egyfajta meditáció és belső utazás volt, egyszerűen irtóra élveztem. Olyan mélységesen intim volt, olyan nagyon én voltam. Vagyok. Ma is néha bele-bele olvasok.
VálaszTörlésAztán kaptam egy fényképezőgépet és úgy gondoltam (jól), hogy blogként könnyebb kezelni a receptjeimet a képekkel együtt. Így léptem ki a nyilvánosság elé. Én szeretek okoskát játszani. Megvédi az intimitásomat önmagammal. Ugyanakkor olyan idegen tollakkal ékeskedem, olyan gondolatokkal, amik egybecsengenek saját világommal. Valójában mindkét blogomat gyűjtőként használom.
Emellett jó megosztani másokkal azt, amit úgy gondolunk, hogy értékes bennünk. Buddha mikor megvilágosodott, sok időre eltűnt az erdőben. Nem akart tanítani, vívódott. S aztán mégiscsak, mikor visszatért az emberek világába, tanítani kezdett. Évtizedeken át beszélt, beszélt, beszélt. Mert úgy gondolta, ha csak egy embert is elvezethet a nirvánába, már megérte. Hasonló a dilemmád Buddháéhoz. :)
Én szeretem azt is, mikor önmagadról mesélsz, és szoktam örülni az ajánlásoknak is. Egyszerűen csak írj, közölj, akkor és azt, amit úgy érzel, szívesen megosztasz velünk. De azt gondolom, hogy a napló csak intim lehet, az nem tud nyilvános lenni, mert mindenképpen "beüt" az, amiről írsz: a megfelelés. Még ha nem is erős, de mindenkiben működik szerintem, aki nyilvánosan szerepel. A nagyon mély önmagunkkal való munka és élmények nem megoszthatók. Ennélfogva én a blogírást mindenképpen személytelennek gondolom, legyen az bármennyire is személyesnek tűnő. Mindenképpen szereplés. És ezzel sincs baj.
Zita, ugye tudod, hogy Te is nagyon lelkesítő tudsz lenni? :))
VálaszTörlésIgen, Ágnes hatunk egymásra, és ez nem is baj. Sőt! Jó, hogy vagytok, bár azt mondják ez virtuális világ, de amikor Zitával találkoztunk, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy nem ismerjük egymást, és majdnem teljesen olyanok voltunk egymásnak, ahogy azt elképzeltük egymásról /:)), igaz, Zita?/ Ezzel azt akarom mondani, hogy ezek valódi, létező szimpátiák, és lelki kapcsolódások, még akkor is, ha óceán van köztünk, és soha nem találkoztunk, ám, ki tudja? Hátha egyszer majd mégis! :)
Duende, nagyon jó, hogy az a napló nem maradt a fiókban, csodás amit csinálsz, igényes, gyönyörű, és az is lehet, hogy a főzést is megszeretem majd. /Egyre közelebb vagyok hozzá. :)/ Lényegében egyetértünk mindabban, amit leírtál, köszönöm!
Mindhármótoknak köszönöm!
Igaz. Nincsenek távolságok, az illúzióját akarattal létre lehet hozni, de minek?
VálaszTörlésKedves Buddha aspektusodnak üzenem, hogy mosolyogva fog mindent megtenni, amíg csak teheti.