2010. október 19., kedd

Majdnem mágikus, misztikus utazás

Foto by RAm MoRRison

Engedtem a rábeszélésnek, és "kimozdultam egy kicsit, hogy emberek közt legyek". /Értsd: más emberek közt./
Vonatoztam. A magyar vasutak állapota messze a lehangoló után van. Legalábbis a Tiszától /Dunától?/ keletre, /vagy nyugatra is?/. Lepukkantság, kosz, életveszélyesen megromlott pályaszakaszok, késések. Diákként évekig sokat vonatoztam, de a helyzet azóta csak romlott. Mindig olvasnivalóval felszerelkezve indulok útnak, de már nem is csodálkoztam, hogy sem oda, sem vissza nem volt módom olvasni. Odafelé egy hölgy szegődött mellém, rögtön a felszállásnál, és rövid időn belül kikötöttünk a "világvége" témájánál, amit nem én /!/ kezdtem. Ő kérdezett. Én mondtam, hogy beszélhetek róla, de szóljon, hogy mikor hagyjam abba, mert nem akarom terhelni. Nem szólt. Átszállásunk után is csak egy aludni szándékozó fiatalember vádló tekintete akadályozott meg bennünket abban, hogy végig erről beszéljünk. Gondolom, valami átokfélét is küldhetett, ami a visszaúton ért utol. Épp belemerültem volna a könyvembe, mikor a velem szemben helyet foglaló idős hölgy és fia kedvesen és mosolygósan bevont egy beszélgetésbe, ami szintén rekord idő alatt a "világvégénél" kötött ki. Hallgattam az ő változatukat. Érdekes volt. Belegondoltam, hogy bár ugyanarról beszélünk, mégis mennyire más értelmezésben. Igyekeztek meggyőzni a saját igazukról, mondtam, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben akar, meg egyébként sem nagyon ellenkeztem, így a végén szépen mosolygósan váltunk el. Belegondoltam, hogy az, amit én magamban igazságként felépítettem, mások számára mennyire érthetetlen és riasztó lehet.
Az "emberek között lenni" meg egy fesztiválon kellett volna, de nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a tömeg egyáltalán nem vonz, utálom, ha mindig mindenkit kerülgetni kell, nem élvezem a műsorként tálalt kínálatot, az időjárás sem kényeztetett, az evés és ivás meg megbosszulta magát. :)