ÉvszakVáltás

Vajda János fotója

Ma reggel, mikor a nap már kezdte felolvasztani a hirtelen hidegben megfagyott növényeket, a park hársfáiról úgy hullottak a levelek, mint télen a hó hull. Folyamatosan pilinkéztek a súrló napfényben, egyre vastagabb levélszőnyeget alkotva. Megálltam, hogy gyönyörködjek. Eszembe jutott a vers, amit tizenhat évesen írtam egy hasonló reggel után. Akkor köd is volt, átsejlett rajta a felkelő nap, és az előző este még lombos fák csupaszon álltak, alattuk vastagon beborítottak mindent a  lehullott levelek.

"A fák olyan hirtelen szabadultak meg 

haldokló, sápadt-beteg leveleiktől

hogy kopaszságuk fel sem tűnt,

csak a levélszőnyeg borította utak simultak megadóan,

nesztelen lépteink vigyázóiként

magányosságunk csöndes, megriadt árnyaihoz."

Most egészen más hangulat járt át. Azt gondoltam, hogy most megpihennek a fák, a föld, és tavasszal már egy más világban ébrednek. Egy szebb, reménytelibb világban.

És ez így van.