2012. június 11., hétfő

Kapaszkodások


"Mindenki szorítja a félelmét..." énekelte nem is olyan rég Zselenszky gróf, és milyen igaza volt!
Félelemre vagyunk kondícionálva.
Erről a témáról már a Félelem"játék" bejegyzésemben egyszer értekeztünk, most újra eltűnődtem azon, hogy mennyire át-meg átszövi mindennapjainkat a félelem. Ha valaki veszi a fáradtságot és megpróbálja egy napig figyelni magát, hogy hányszor szalad végig az agytekervényein, hogy fél valamitől, hát szerintem meglepődik. Félünk, hogy elalszunk, ezért ébresztőt készítünk elő magunknak, amitől már a kezdés is kellemetlen lesz. Én a magam részéről utálok mindenféle csörgésre-csipogásra stb. ébredést. / Inkább felébredek magamtól. :) /
Félünk, hogy nem nézünk ki jól, mikor a tükörben meglátjuk magunkat, félünk az öregedéstől, a fogaink romlásától, a hajunk túlzott hullásától, attól, hogy nem ér össze a nadrágunk, már megint híztunk...stb
Félünk akkor, ha eszünk, mert vajon mi van az ételben? / tartósító, vegyszer, koleszterimszint növelő, zsír, cukor, kálium....stb. / Félünk, ha nem eszünk, mert lesik a vércukorszint, tönkremegy a gyomrunk, gyengül a teljesítőképességünk ...stb.
Félünk, hogy nem jön a busz, dugóba kerülünk, baleset ér, nem érünk időben a munkahelyre, megázunk, megfázunk, ránk tüsszent valaki és elkapunk valami betegséget ...stb
Félünk, hogy meg tudunk-e felelni a feladatainknak, főnökünknek, kijövünk-e a kollégákkal, leépítésektől, munkanélküliségtől... stb.
Vég nélkül lehetne folytatni.
Miért van mégis, hogy annyira ragaszkodunk ehhez a félelemmel teli életvitelünkhöz? Miért olyan nehéz rávenni valakit, hogy próbálja máshogy nézni és élni az életét? Miért hiszik azt olyan sokan, hogy ez az élet normális, nincs mit tenni, így kell elfogadni ahogy van és küszködni benne utolsó leheletig?
Hallgatom a panaszokat és ha próbálom megvilágítani, hogy ki kéne lépni a bűvös körből, ami fogva tartja az illetőt, úgy megrémül, hogy azonnal bezárul. Megszűnne az ismerős világa, amelyikben már olyan tud tájékozódni. Akkor is értetlenül néznek, ha megkérdezem, hogy mi a jó nekik ebben a helyzetben? Hát semmi! Akkor miért nem változtat rajta?
Ugyanez a helyzet a világ mostani állásával. Egyre nyilvánvalóbban érzi mindenki, hogy "valami van", "valaminek történnie kell", "ez így tovább nem mehet". De akkor miért nem tesz érte? Kitől várja a csodát? Miért tűri nap mint nap, hogy a feje felett, ráadásul rá hivatkozva azt tegyenek a világgal, amit csak akarnak?
Mert fél! 
Mert erre kondícionálták!
Mert mindenki szorítja a félelmét...

5 megjegyzés:

  1. fantasztikus ez a fotót (meg oldalt az imádott felhőim is:)))
    és tetszik, amit írtál is

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a fotó engem is nagyon megfogott, a saját felhőim meg a mániám :)
      Örülök, ha a téma mást is érdekel.

      Törlés
  2. jart utat a jaratlanert nehezen adnak fel, meg akkor is ha felos:)es felnek az ujtol is, mert az meg felosebb, hiszen ismeretlen.
    Csak erre tudtam most gondolni, de az is lehet felek leirni az igazat:D
    JO van, csak jatszom:)
    Talan magat a felelmet is lehet pozitivan is nezni, az ember azt felti , ami fontos neki..pl.:)

    Puszi Kati:)nagyon jo a tema!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy a félelmünk végül is a tapasztalatból ered, mert igaz az, amit Murphy mondott: Ami megtörténhet az meg is történik...

      Törlés
    2. Persze, tudom én is. csak azt nem tudom, hogy meddig lehet még süllyedni, vagy hagyni, hogy történjenek velünk a dolgok, ahelyett, hogy a kezünkbe vennénk a saját életzünket. Valószínűleg majd csak akkor lesz mozgás, ha már nem lesz veszteni való...

      Törlés