2012. április 17., kedd

Nézőpontok II.

by RaSheLi

 Mivel támadt egy kis mozgás a bejegyzés nyomán, úgy gondoltam, folytatom a téma boncolgatását. Sok jó gondolat felmerült, ahol érdemes mélyebbre ásni, annál is inkább, mivel a felvetődő vélemények között több van, amivel már akartam is foglalkozni. Gondolok itt pl. a spiri-ezo témára,vagy az egyéni utak kontra kívülről várt csoda, s nem utolsó sorban, hogy kik, és honnan tudják, hogy mi lesz? 
Először is szeretném leszögezni, hogy a véleményem a jelenlegi hitrendszeremből ered, ami nincs bebetonozva, folyamatosan alakul. Vannak vonzódásaim, bizonyos területek jobban érdekelnek, mint mások, de igyekszem nyitott lenni, sokfelé figyelni és átszűrni magamon a megismert infókat. Ez persze nem jelenti azt, hogy tévedhetetlennek tartanám magam, koránt sem.
Tisztelek minden olyan embert, aki nem elégszik meg azokkal a válaszokkal, melyeket születésétől fogva készen tettek elé, hanem megpróbál a díszletek mögé nézni.A saját fejünkkel gondolkozni nem olyan könnyű, ráadásul eléggé energia és időigényes. Örömmel veszem, ha vitatkoznak velem, mert ilyenkor mindig nagyobb az esély arra, hogy felismerem a gyenge pontokat, vagy kiderül, hogy hol kellene többet tudni, mint amim van. / Sok helyen : )) /
A kutakodást cirka 20 éve űzöm úgy, hogy a környezetemben senki nem volt, aki partner lett volna ebben a "szenvedélyemben", sőt sokszor megkaptam, hogy hülye vagyok, törődjek hasznosabb dolgokkal. Sokszor lopva olvastam titokban beszerzett "szennyirodalmat", próbáltam rakosgatni a megtalált mozaikdarabokat, építgettem a saját hitrendszeremet, kerestem a válaszokat. Közben saját magamat is újra kellett építeni, szinte a semmiből. Akkoriban még jóformán senki nem beszélt ezotériáról, és a fogalmat is eredeti jelentésében használták. Épp a napokban beszéltem róla, hogy az sem lehetett véletlen, hogy amikor a keresők már eljutottak arra a szintre, hogy kezdett beszivárogni az addig rejtett tudás a felszínre is, és a hatásával számolni kellett, akkor egyszer csak robbant a piac, szép, színes, cukormázas, üdvösséget, gazdagságot, boldogságot ígérő szemfényvesztő irományok tömege jelent meg, velük együtt megjelentek a hiszékenység vámszedői, és sokan, akik keresők voltak kiábrándulva kaptak hányingert és fordultak el, vagy épp mostanság fordulnak el az "ezotériától".
Engem inkább a világot működtető törvények, a rend, a rendszer az, ami érdekel, a gyakorlati módszerek kevésbé. Mivel úgy hiszem, hogy a világon minden mindennel összefügg, az egyén minden cselekedete, változása hatással van a környezetére és ezzel az egész világra. A különváltság látszólagos, csupán illúzió. Az más kérdés, hogy a mindennapokban ezzel a magáramaradt, kiszakadt, elkülönült résszel azonosítjuk magunkat. Ha magamon dolgozom, az óhatatlanul hat a többiekre is, ha akarom, ha nem. Sőt a többiek is hatnak rám. A kollektív tudat, amely mindannyiunk egybeszövődő érzelme, szándéka, akarata, meghatározza, hogy a saját szándékaim milyen könnyen, vagy nehezen valósulhatnak meg.
Az emberiség ősi emlékezete szerint a világunk ciklikusan változik, szabályszerű mintázat alapján. A ciklusok azonban részei egy nagyobb egység ciklusainak is, és így tovább, ezzel óhatatlanul eljutunk arra a pontra, ahová az emberi elme felfogóképessége már képtelen eljutni."Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba" -mondta Hérakleitosz. Az emberiség fejlődési pályájára is igaz ez a felismerés, vagyis valószínűleg olyan dolgok következnek, amik ugyanígy még nem voltak. Az, hogy ez Felemelkedés, Dimenzióváltás, vagy mi lesz, / vagy lesz-e valami ?/ csak akkor derül ki, ha már megteremtettük magunknak, és jelzem hogy NEM MÁSOK TEREMTIK MEG HELYETTÜNK! A csodát nem lehet kívülről várni, a csoda bennünk van és általunk tud megvalósulni! Ha bárki azzal áltat, hogy megteszi helyettünk, jó nagy ívben ki kell kerülni.
A megnyilvánuló világ a megtapasztalás színtere. A Földre született lelkek nem mindegyike jött azonos  céllal. El tudom képzelni, hogy vannak lelkek, akik azt próbálják megvalósítani, hogy a testet megőrizve hogyan lehet magasabb frekvencián létező körülményekbe "átmenni". Olyanok is vannak, akik csak azért jöttek, hogy játszanak egy kicsit a dualitás legdurvább idejében. Megint mások csak a bejáratott utakat akarják újra végigjárni, és még számtalan egyéb variáció van...
Mivel a Föld maga is egy élő, intelligens fejlődő létező, - aki eddig engedte, hogy gyermekei játszótérnek használják - szintén lép egyet a fejlődés létráján, ami azt jelenti, hogy elhagyja a 3 D-t. Miért ne lehetne így? A Dimenzióváltás nem vonatkozik egységesen mindenkire, és nem is "kívülről", vagy "felülről" fogják eldönteni, hogy "ki megy és ki marad", hanem mindenki egyéni választása által, és önmaga nemesítése által válik képessé rá, vagy fut majd neki újra egy új játékban. Hogy ez mennyire néphülyítés, vagy új vallás, az már magától a történettől független, az emberek teszik azzá, ami.
Most is kimaradt sok minden, de most ennyi. Köszönöm, hogy hozzászóltok, hogy együtt gondolkodhatunk!

U.i.: A körhintából való kiszállás humor volt! :) Ott volt utána: :)!
/Bár meg kell mondjam, fárasztó tud lenni ez a Vaskor! :)/

22 megjegyzés:

  1. Kerek ez, így, ahogy van.
    Az sem semmi ám, hogy az előző bejegyzésed ilyen mozgolódást inspirált.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örültem neki, mert azt érzem, hogy rengeteg kétség és megválaszolatlan kérdés van a témával kapcsolatban, de olyan nagy az anyag, hogy sokkal könnyebb lenne lépésről lépésre haladni, vagy konkrét kérdésekre keresni választ. Még így is maradt "lógóban" néhány felvetés, de majd apránként... :)

      Törlés
  2. Így már árnyaltabb a kép, Libuc.

    Bár (tudom, okoskodó vagyok) egy mondatba képes vagyok belesűríteni a kollektív jelenlétünk célját. Mindenkiét.
    Azért vagyunk itt, hogy megismerjük önmagunkat. Kész passz. :)

    "Ember, ismerd meg önmagad és megismered a világot."

    Én is köszönöm a diskurzust. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Okoskodni jó! :) Én is nagyon tudok! :) Sokszor nagyon jól jön, mert egy sor megoldatlan kérdésre rávilágít.

      Törlés
    2. :) A világ: tükör. Sőt. Szupertükör. :)

      Törlés
  3. Nekem is volt egy kis szóömlésem az előző bejegyzéshez, elnézést kérek értek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltél a szóömléseddel, mert nagyon is jók a felvetéseid. Nekem is vannak hasonló kétségeim, és ha együtt elkezdünk gondolkodni, talán messzebbre eljutunk, mintha a saját bűvös körünkön belül keringünk.

      Törlés
    2. Kedves Intuitív, én is reagáltam az előző bejegyzéshez. :)

      Törlés
  4. Nah, nehogy bocsánatot kérjetek légyszi, amiért leirtátok a gondolataitokat. Én nagyon jól érzem magam itt. Külön tetszik, hogy senki nem érezte úgy, hogy erősebb hangot kell megütnie, amiért mások a tapasztalatai és nézőpontja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony ne! Az nagyon jó, hogy összevetjük a tapasztalatainkat. Ezekből lehet tanulni a legtöbbet. Most megint rájöttem, mennyire fontos az alapos munka, a pontos megfogalmazás. Sajnos, amíg nem működik a tökéletes gondolatátvitel, körültekintően kell megválasztani a szavakat! :))

      Törlés
  5. Bocsánatkéréssel tartozom. Mindenkitől elnézést kérek, akinek megbántottam az érzéseit. Nem kellett volna szólnom. Vagy pontosabban: nem így kellett volna. Még ha nem is értek egyet, finomabb hangnemet üthettem volna meg. Tényleg sajnálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne már :)
      Idézhetek?

      "Ami bennem sérthető, azért nem is kár."
      Müller Péter

      Törlés
    2. Most már tudjátok, hogy miért tűnök néha nagyon nyersnek .. persze naaagy nagy szeretettel :)

      Törlés
    3. Zita, Te lenni nyers? Még sosem tapasztaltam nálad. :)

      Törlés
  6. A nagy vehemencia mögött valószínűleg erős érzelmek állnak. Elgondolkoztam rajta, vajon én váltom-e ki vagy más? Sok mindenben igazad volt, Duende, és sokszor nem is árt, ha ebben a "lájtos" közegben a fontos dolgok nyomatékot kapnak. Nem hiszem, hogy megsértettél bárki is, és Zitával egyet értek: aki megsértődik, az meg is érdemli!
    Készüljetek a következő "ütközetre", mert a témát folytatom és számítok Rátok! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, Libuc. Nem Te... Jelenleg perben vagyok a Jóistennel. :)
      Csak a szokásos... Mi a jó fricértfrancért csinálom ezt az egészet?
      Egy-két könyvem bánja, kissé megröptettem őket. Megint.
      Elegem volt a sok bölcsességből (hülyeségből). Szemétdombra való mind. Igaza van Ram Tzunak!

      Úgyhogy megint ott tartok, hogy egyet tudok. Hogy nem tudok semmit sem.

      Éljenek a madarak, a zöldülő fák, a finom ételek, a jó alvás és az üres agy! :))

      Törlés
    2. He-he-he! :))) Ezt ismerem! :)) Rá se ránts, majd elmúlik!!!:))

      Törlés
    3. :))) Na ennél jobban nem tudom leírni. :)



      "Ram Tzu azt hallja egyfolytában:

      Egy mély, kinyilatkoztató, megindító
      Spirituális élményben volt részed.
      Horogra akadtál.
      Többet akarsz.
      Kereső lettél. Nincs narkós,
      Ki nálad jobban rákapott,
      Ki nálad kiábrándultabb,
      Ki nálad nyomorultabb.
      Valaha talán
      Megelégedtél volna
      Egy új autóval
      Vagy egy szerető társsal.
      Most már nem éred be
      Kevesebbel
      Az Istennel való egyesülésnél.

      Ram Tzu tudja: Rábasztál."

      :))

      Törlés
  7. Ez jó!!! :D Azt hiszem, abszolút korrekt megfogalmazás! :)))

    VálaszTörlés
  8. Duende, legközelebb, ha röptetsz könyvet, röptesd erre! Nem mintha mindenevő lennék, és szeretnék szemetet olvasni, de legfeljebb én is eljutok oda, hogy kidobjam, vagy éppen belegabalyodjak. Egyébként pillanatnyilag én is az üres agy állapotában vagyok.

    VálaszTörlés
  9. Merre az arra? :)) Észak, dél, kelet, nyugat - vagy bízzam a szélre? :)

    VálaszTörlés