2012. január 22., vasárnap

A mai napra


"Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már


elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,


buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.


Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra."

/ József Attila: Flóra  Hexameterek /

2012. január 21., szombat

SZERelem 2


Hogy az előző bejegyzésben leírtak hogy jönnek a SZERelemhez? Hát úgy, hogy a történések láncolata eljuttatott egy új megértési szinthez. Ehhez az is kellett, hogy sokat pihenjek, aludjak.  Nagyon sok információt alvás közben kapunk, ugyanis éber állapotban a befogadást az elme gyakran gátolja, mivel nem tud vele mit kezdeni, nem illik a hiedelemrendszerébe, ezért elutasítja, túlsiklik rajta.
Hiába ismertem föl a múltkoriban, hogy ki kell üríteni a tudatot ahhoz, hogy befogadóvá lehessünk, továbbra is vadásztam az információkat, annak ellenére, hogy tudom: most már saját magunkra kell hagyatkozni, használni a megérzéseinket, hasznosítani az eddigi tapasztalatokat.
A fájó gerincem nem engedett sok időt a gép előtt tölteni, a gép meg egyébként is rendetlenkedik, túlterhelt a kis memóriája. Így kerültek elő a régebben megvett könyvek. A rég olvasott könyvekből meg épp az az információ, amire most van szükség. Mindig van olyan, hogy nem értem a leírtakat, aztán egy kis idő teltével újraolvasom, és minden világossá válik. Most is ez történt. Azt pedig, hogy most mire van épp szükség onnan tudom lemérni, hogy különös módon minden fórumon arról kezdenek beszélni: jelen esetben az energia bevonzásáról, a teremtéseinkről, és a szeretetről, ami mindent áthat.
Akikre szeretek figyelni: Kryon, Adamus, Mihály ark, de a többiek is egyre erőteljesebben hívják fel a figyelmünket arra, hogy változtassuk meg eddigi korlátolt gondolkozásmódunkat .Ébredjünk a tudatára, hogy a szándékunk, a megfelelő intenzitású érzelemmel, vággyal magához vonzza a megfelelő történéseket. Hogyan is történik mindez? /Na most jutottam el a SZERelemhez! :)/
Az egész Univerzumot elképzelhetetlenül apró tudati egységek alkotják. Bár önállóak, de a legváltozatosabb módon kapcsolódhatnak egymáshoz, hosszabb-rövidebb idejű nagyobb egységet alkotva. Vitalitásuk, hajlamaik, töltésük, tudatuk van, mozgásuk értelmezhetetlen a jelenlegi idő struktúrában. Ezek az egységek hoznak létre mindent, amit tudati energiával megálmodunk, és szándékaink, vágyaink erejével hatva rájuk, a kívánt egységbe rendeződnek. A rendszerek nem statikusak, folyamatosan áramló energiák alkotják, az hogy bármit is stabilnak, szilárdnak érzékelünk, csak a tudat viszonyítási módja. Amikor elfogadom az eddig megszokott észlelési, működési módokat /"régi energia"/, akkor lényegében elutasítom az összes többi lehetséges valóságot, vagy tapasztalási módot. Az vagy, amit hiszel magadról!, Te teremted meg a saját valóságodat! Sokszor hallottuk, olvastuk, de még mindig nem tudjuk, merjük élni, nem hisszük, hogy működik, pedig DE!
Kryont idézem innen:
..."Van valami a szeretet körül. Minden felől áramlik. Átjárja az Emberi Lények lelkét. Nagyon erősen érzed. Nem vagy tudatában annak, hogy küldték, vagy te vonzottad oda, csak van. Majdnem olyan rendkívüli és mélyreható, mintha valami másnak lenne a része, valami nagyobb dolognak."...
Ez a mindenhol jelenlévő, mindent átható, mindent formáló erő az, amit mi magyarok szerelem néven nevezünk, ami minden teremtésünk alapja. Milyen csodás, hogy a nyelv megőrizte az ősi tudást!

2012. január 20., péntek

SZERelem

website-design-backgrounds
Mára rájöttem, hogy a legújabb információ a SZERelemmel kapcsolatos.
Bocs, akkor lassítok... 
Kezdem onnan, hogy kb. novemberben influenza-szerű beteg lettem. Mivel nem először élem át, tudom, hogy ez nem AZ, csak "olyan, mintha". Rossz közérzet, gyengeség, orrfolyás, fejfájás, hasmenés-hányinger /esetleg/, de mindenképpen van egy semmivel össze nem téveszthető jellemzője: megfekteti az embert, nyugalomra kényszeríti, és főként teljes érdektelenségre a világ dolgai iránt. Nem mondom, hogy élvezem, de tűrök neki, megadom ami jár, mert jobban járok én is. Tudom, hogy ez egy olyan folyamat, ami nagyon megterheli a testet, mert átalakulásokon megy keresztül, ezért pihenni kell. Ha meg kellene fogalmazni, hogy mi történik ilyenkor, azt mondanám, hogy újratöltik a rendszert, átírják, frissítik. Általában nem azonnal érződik a hatás, van egy kis átfutási idő. Most egészen mostanáig tartott, kicsit már türelmetlen is voltam. 
A késésnek valószínűleg az az oka, hogy feldolgozatlan blokkok vannak jelen a testben, és amíg a blokkokat nem sikerül beazonosítani, és eltávolítani/elengedni, addig nem tudok tovább lépni.
A test négy alapegységből tevődik össze: fizikai, mentális, érzelmi és spirituális. Pontosabban a négy test egy egységet alkot, egymást kiegészítve, egymást segítve szolgál bennünket, különbontásuk teljességgel értelmetlen. Ha az egyensúly bármelyik alkotórész javára vagy kárára felborul, kibillen a személyiség egyensúlya. Én pl. hajlamos vagyok előnyben részesíteni az érzelmi és a mentális részt - nem is beszélve a spirituálisról -, a fizikai meg valahol elhagyatva kullog utánunk. Ettől van az, hogy nehézségeim vannak, ügyintézésnél, hogy szétszórt és feledékeny vagyok, valamint, hogy zavarba tudok hozni gyakorlatias embereket lehetetlen kérdésekkel. /Arról most nem beszélünk, hogy ők is engem. :) /  Ráadásul bevonzok a megoldatlan problémámhoz helyzeteket, melyek ezáltal láthatóvá lesznek, ezért kénytelen leszek szembenézni velük. Aztán vagy megoldom, vagy tovább görgetem magam előtt őket; a lavinák jó példázzák, mindez hova vezet.
Amivel dolgom volt a múlt év végén: félelem, lelkiismeret furdalás, megfelelési kényszer, büszkeség és az áldozati szerep felvállalása. Ennek lett az eredménye, hogy két-három hétre majdnem mozgásképtelenné tettem magam, így ráértem gondolkozni a dolgokon.
Az, hogy ezeket így feketén-fehéren leírom, nem azért van, mert "te mindent meg tudsz magyarázni" / idézem a nővéremet /, hanem mert tudatosan próbálom figyelni, hogy mit csinálok, és az milyen következménnyel jár, vagyis felvállalom a felelősségemet a döntéseimért.
Lényegében erről szól a TUDATOSSÁG: nem "csak úgy" élünk bele a világba, aztán azt hisszük, hogy áldozatai vagyunk a dolgok állásának. A jelenlegi helyzetünkért a saját döntéseink a felelősek: az, ahol most vagyok, az eddig hozott választásaim eredménye. Választásunk pedig mindig van! Lehet, hogy egyik sem jobb a másiknál / látszólag /, de van.
Most pedig elnapolom a befejezést.
Folyt. köv.
 

2012. január 19., csütörtök

Szertartások

showmethegeek.net

Akkor most továbblépek egy kicsit még, aztán ígérem, szelídebb vizekre evezek.
Mindig kicsit értetlenül figyeltem a szertartásokat. Azt gondoltam, fölösleges hókusz-pókusz, hogy mondjuk egy misének szigorú szertartásrendje van, meg lóbálják a füstölőt, hintik a szentelt vizet, stb.
Ugyanígy túlzásnak éreztem az ezoterikus körökben dívó oltáremelést, füstölőzést és hasonlókat. Mígnem rájöttem, hogy közel sem fölöslegesek. Azt hiszem, most nem térek ki arra, hogy miért fontosak a "külsőségek". Talán csak annyit, hogy ahogy a magyarban mondjuk: SZERt-tartunk. A SZER-elem az, ami egységbe, egybefogja/tartja a többi elemet /FÖLD,VÍZ, TŰZ, LEVEGŐ/, ami mindent áthat. A szertartás az egységbe, rendbe való beillesztést jelenti, egyben azt is, hogy szer-elemmel, szeretettel hatja át, más szóval mondhatjuk azt is, átlényegít, átvarázsol, mágiát űz: fehér mágiát.
Mint közismert, ahol valami működik, ott azonnal az ellentéte is működni kezd, és bár sokáig nem hittem, hogy ezek a dolgok nem csak elavult babonaságok, rá kellett figyelnem, hogy lehet itt is valami. Elég, ha csak két manapság divatos filmre utalok a Da Vinci kódra, vagy a Tágra zárt szemekre.
Ha valakit érdekel a téma, sok csemegéből szemezgethet a hálón, én most egy nagyon sokrétű oldalt linkelek be, ahol a kabbalista számmisztika alapján mutatnak be meghökkentő dolgokat:

2012. január 16., hétfő

A második

 http://www.revelacionesmarianas.com/The%20Warning.htm

Úgy döntöttem, hogy a Galaktikus Föderáció érzékeny kérdésköre után tovább feszegetem a határokat, és "bedobom a köztudatba" /ha még nem lenne ott/ a "Nagyfigyelmeztetés" témáját.
Mint többször is jeleztem, szeretek egészen szokatlan, meghökkentő, vagy hihetetlen információkra is figyelni. Mit lehet tudni? Annak idején Galileit is őrültnek tartották, aztán meg az lett a hivatalos álláspont, amit ő mondott. Változnak az idők...
Ha elfogadom, hogy léteznek olyan embertársaink, akik az átlagosnál kifinomultabb érzékekkel rendelkeznek /legyen az abszolút hallás, fejben számolás és hasonlók/, akkor azt is el kell fogadnom, hogy vannak olyanok, akik képesek érzékelni "más dimenziókat", az onnan jövő információkat fogják és lefordítják számunkra. Ők a médiumok. Mostanában gombamód szaporodik a számuk, már tanfolyamokon tanítják, hogy kell csinálni. Ez egyrészt azt mutatja, hogy ébredeznek azon képességeink, amelyek állítólag mindannyiunknak rendelkezésére állnak, másrészt meg szaporodik azoknak a száma, akik azt hiszik, hogy egy hétvége bármire feljogosít bárkit.
A "Nagyfigyelmeztetés" az európai látnoknő, az "Isteni Irgalmasság Máriája" névvel illetett hölgy által lett ismert. Miután többször volt része Mária jelenésben, fokozatosan készítették fel a feladatra, amire kiválasztatott: 2010 novembere óta kap üzeneteket, / amiket már számtalan nyelvre lefordítva lehet olvasni az interneten /, amelyben felhívja az emberek figyelmét Jézus második eljövetelére amely hamarosan bekövetkezik. A látnoknő egyházi vezetésben részesül, az üzenetek valódiságát az egyház vizsgálja, de több magasrangú egyházi személy is hitelesnek tartja őket.
Belinkelem az oldal elérhetőségét, a jobb oldali sávban hanganyagok is találhatók, többek közt a magyar Mária Rádió által készített riport, 2011.10.31.-i dátummal:

2012. január 13., péntek

Látkép


Szeretem a hidegfrontot, mert mindig kitisztítja a levegőt. Olyan messzire tolja a látóhatárt, amennyire csak lehetséges, és ragyognak a színek és a fények. Ezen a képen olyanok a felhők, mint egy impresszionista festményen.
Furcsa ez az áltavasz, ami körülvesz minket, van benne valami valószerűtlen és hajlamos vagyok azt érezni, hogy csak toporgunk, ahelyett, hogy berúgná már végre az ajtót az a "valami", aminek az eljövetelét azért várjuk, hogy aztán minél hamarabb utána legyünk.
Bár, ha belegondolok, amikor látom beomlani egymás után a hazugságra épített várakat, akkor muszáj azt is látnom, hogy épp úgy történik minden, ahogy azt előre megmondták. Egyre nagyobb darabok esnek le, omlanak és roggyannak meg, aztán már nem lesz idő és erő mindenhová odaszaladni, és aládúcolni: az egész felépítmény összeroskad. Benne élek a történetben, de képes vagyok kívülről is nézni, érzelmek, drámák nélkül. Már megéltem ennél nagyobb omlást is, vagy lehet, hogy csak nagyobbnak éltem meg, mert először omlott össze az addigi életem. A furcsa az, hogy van utána is tovább, és nem biztos, hogy az nekem rosszabb. Üzenem ezt azoknak, akik először néznek szembe hasonlóval.
Szóval igyekszem kényelmes páhollyá képzelni a helyzetem, nézni az előadást, és figyelni a történéseket, sírni és nevetni, amikor úgy hozza a forgatókönyv.

2012. január 11., szerda

Takaró


Most dicsekvős leszek, és azt sem bánom, ha a fotók gyalázatosak.


Kész lett a bébitakaró jövendő első unokámnak, és ennek most nagyon örülök, mert elég régóta kotlottam rajta. Ráadásul egész jól sikerült a tűzés is, amitől azért tartottam egy kicsit.


A hímzett virágok adottak voltak, valamikor egy blúz elejét díszítették, én csak újrahasznosítottam őket.
De élőben sokkal szebb!