Történet egy asszonyról

X hangja már a telefonban árulkodott labilis hangulatáról, de amikor megérkezett, láttam is rajta, hogy ki van bukva. Nem kellett sokat várnom, hogy megtudjam az okát.

Idős, erős akaratú apja, aki régóta gondozásra szorul, megvádolta, hogy erre kellett neki /mármint X-nek/ az a fene nagy tanulás, hogy most az apját berakja az "elfekvőbe", mert biztos benne, hogy most, ha beviszik a kórházba, többet nem fogják hazahozni. X lelkébe késként hatoltak az alaptalan vádak, hiszen évek óta gondozza teljes odaadással az apját, aki az utóbbi időben nagyon zavarosan viselkedik, amikor otthon van. A kórházban érdekes módon kevesebb probléma van vele, ezért már többször úgy esett, hogy haza vágyakozó apját hazavitte, majd kénytelen volt visszavinni. A kórházban, amikor a kezelő orvosával beszélni akart a helyzetről, az orvos letámadta, hogy mit gondol, még a családi problémákat is vele akarják megoldatni? Mondott egyebeket is, de most lényegtelen. Szegény X csak hebegett leforrázva és értetlenül.

Sajnáltam a történtek miatt, mert végigkövettem az elmúlt kb. öt évét, ami maga volt a pokoljárás. Nagyon nehezen viselte szeretett anyja halálát. Addig anyja mindenben segítette, kímélte, féltette, szerette. Az anya halála után apjáról is neki kellett gondoskodni, aki nem könnyítette meg a dolgát. Mellette állt jóravaló, szelíd férje, aki megbetegedett, és pár év kórház-járás, műtétek után kiderült, hogy gyógyíthatatlan. Közben apja hozzájuk költözött, és neki egyre kínzóbbá váltak a  térdproblémái. A térdműtétekre férje jobb időszakaiban került sor, miközben az apja állapota is folyamatosan romlott. X, aki elfogadta mindig az élete során, hogy ő gyámolításra szorul, és egyedül gyenge és sebezhető, zsinórban arra kényszerült, hogy egyre nagyobb és nagyobb terheket hordozzon. Gondozta, majd eltemette jó férjét, megvívta a harcot a hivatalokkal, miközben végig azt érezte ereje végén jár.

Most, ahogy ott sírt, és arról beszélt, hogy ő feladja, belefáradt, megkérdeztem tőle:

- Szerinted mi volt az, ami most történt veled? 

Kérdőn nézett a könnyein át.

- Ugye most úgy érzed, hogy bántottak igazságtalanul?

- Igen! Nem érdemeltem meg! Nem ezt érdemeltem, én mindent megtettem...

- Szerinted mire akart Téged ez a helyzet ráébreszteni?

- Arra, hogy védjem meg magam.... mondta végül tűnődve, és már nem sírt.

- Bizony arra! Gondold csak végig, hogy milyen voltát öt éve, és milyen vagy most! Mi mindent megtettél, elviseltél, megoldottál! Nézd csak meg milyen erős vagy, mekkora erőt birtokolsz! Az ember életében újra és újra előjönnek helyzetek. Olyanok ezek, mint a próbák: nézzük, meg tudod-e már oldani? Egészen addig előjönnek, amíg az ember fel nem ismeri őket, és meg nem oldja. Utána nem jönnek többé. Ha legközelebb ilyen szituba kerülsz, már fel fogod ismerni! Ha felismered, már tudni fogod a megoldást. Már ismered az erődet, és nem hagyod magad, nem hagyod, hogy mások elrabolják tőled!

Az élet eddig úgy működött, hogy egymástól vettük el az energiát. Egymás elleni harc volt az életünk. Lényegében életre-halálra szóló harc. /Az energiáért való harc technikáit a Mennyei prófécia c. könyv remekük elmeséli./ Ahhoz, hogy ne legyen szükségünk egymás kizsigerelésére léteznek más módszerek. Töltekezhetünk a természetből, a szépségből, meditációs technikákkal, és adhatunk egymásnak önként figyelmet, törődést, szeretetet. Adni úgy kell, hogy nem várunk el érte viszonzást. Csak útnak indítjuk, mint egy papírhajót a vízen. A szándék = energiaminőség. Mindig visszatér hozzánk, akkor is, ha jó, akkor is, ha rossz. Nem akkor, nem attól, sokszor felismerhetetlen formában, de biztos lehetsz benne, hogy minden szándékod rajtad landol majd egyszer.