2012. december 12., szerda

Hullott az áldás


"Na, hullik az áldás az égből!" Régen az öregek így mondták, ha nagy hó, vagy eső esett. Azt hiszem, ez a mai napra abszolút igaz volt. Nem győztem kunétolni a havat, még a padlásról is hordtam le, mert befújta a szél. Ahhoz képest, hogy szerettem volna minél jobban ráhangolódni a mai napra, meglehetősen tevékeny voltam. A fenti képet tegnapelőtt készítettem, tetszik a "csillagokkal" teleszórt fehérség. Na, mára hullott mégegyszer annyi, a csillagocskákat betakarta, nyomuk sem látszik.


Az áldás, ami láthatatlan formában érkezett ma, remélhetően ugyanígy betakart mindannyiónkat.
Mivel csatlakoztam Zsuzsi keresztlányom felhívásához, hogy örökítsük meg az 5x12-t, kevéssel az időpont előtt útra keltem, hogy lefotózzam a helyi Reál üzlet akcióját.
12 óra 12 perckor eladók, vásárlók, akik épp ott voltak, egy percre kézen fogva szeretetkört alkottak:




Senki sem kérette magát, amikor felkérték, hogy álljon be a körbe. Kicsit magyarázni kellet, hogy miért is van ez, de mindenki a szebb jövő reményével töltekezett, legalább erre az egy percre.
Hazafelé egy másik boltba is betértem, ott is épp a "világvége" volt terítéken. Bár nem kérdeztek, csak beleszóltam, elmondtam, hogy a világvége érdeklődés hiányában elmarad, és elmeséltem, hogy a másik boltban mi történt éppen. Nekik is tetszett.

4 megjegyzés:

  1. Szívmelengetőek a fotóid !:)A hó pedig nem kevés , nagyon szép lehet .
    Remélem nálunk is lesz .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lenne minél több ilyet látni. A havat küldöm, de nem garantálom, hogy odaér! :)

      Törlés
  2. én ilyenektől elbőgöm magam perpill.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az jó, mert azt mondták, hogy a beérkező energiák épp az ilyen megnyilvánulásokat erősítik! :)

      Törlés