Valahogy olyan lezárós korszakom van, meg már a kendő képét sem szeretem nézni a blogomon, hát megpróbálom összegezni az elmúlt napok-hetek téb-lábolását.
Azt érzem, hogy valami lezárult, lényegében nincs már teendő, néhány eldobált szemetet még begyűjteni, ha mégis kezembe akadna valami értékes elkallódott darab, akkor a megőrzendők közé tenni, sütkérezni még egy kicsit az ajándék arany sugarakban, aztán bevackolódni a melengető álmok közé, és várni a csodát, ami vagy jön, vagy nem.
Hiszek a változásban. Hiszek, mert szükséges, mert elodázhatatlan. Hiszek, mert nem akarom, hogy ne változzon. Hiszek, mert a zsigereimben érzem, még akkor is, ha csak gyémántos sziporkákban mutatja magát az ég kékjében, a színek képtelen ragyogásában. Tudom, hogy ez egy folyamat. Tudom, hogy láthatatlan a vége. Az is lehet, hogy nem is látom majd. De akkor is azért vagyunk itt, hogy átfordítsunk egy fogaskereket az idők szerkezetében. Vagy az is lehet, hogy átfordul az magától ,mi pedig csak fordulunk vele. Nem tudom, miért hiszem , hogy fordul a rendszer. Valahogy ez így van a helyén, így természetes. Ettől minden a helyére került, minden amit éltem átúszva évezredek hullámain. Itt már nincs mit csinálnom.
A világom már nem itt épül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése