Hogy beálljon a rend

Próbálom átmosni magamon a dzsuvát, ami a napi feladataimon túl elém tárul.

Nem könnyű. Pedig én kivételezett helyzetben vagyok, ha azt nézem, hogy nincs főnököm, és magam osztom be az időmet. Főnököm "csak" az élet, megélni pedig nekem is kell, akkor is, ha hasonló vagyok a mezők liliomához, vagy az erdők madarához.

Kitüntetésnek veszem, hogy kaptam időt, hogy felfogjam és formába öntsem azokat a megérzéseket amikkel nap, mint nap szembetalálom magam.

Mostanában kicsit hallgatag voltam, nem véletlenül.

A maradék időmben próbáltam ráhangolódni, hogy mi az, ami vár ránk.

Végül is, röhej, ha belegondolok, hogy milyen csekély azon emberek száma, akik aggódnak emiatt.

Végül is, engem sem érintett meg azoknak az embereknek az aggódása, akik 2000 miatt aggódtak.

Mi történt 12 év alatt?

Mi történt velem 12 év alatt? Mi az, amit nem tudtam és most tudni vélek? Mi változott bennem, hogy másként látom a világot? Mitől hiszem el azokat a dolgokat, amiket 12 évvel ezelőtt hangosan kinevettem volna a legjobb esetben, de leginkább végig sem hallgattam?

Nem tudom.

Valahogy az élet lépésről lépésre elém hozta azokat a megéléseket, amelyek ide vezettek, ahol most vagyok.

12 évvel ezelőtt nem hittem volna, hogy megtapasztalom, hogy létezik az érzékeinken túli világ. Fogalmam sem volt róla, hogy képes vagyok érezni energiákat, az energiák mozgását, hogy képes vagyok információkat fogadni egy másik ember valóságából.

Hihetetlen valóság bontakozik ki körülöttünk, válik mindenki számára hozzáférhetővé. Nem kell más hozzá, csak odafigyelés, érdeklődés, nyitottság. Másfajta hozzáállás az élethez, a működő valósághoz. Amikor ezt látom, akkor ez megerősít abban, hogy változik a világunk, vagyis valóban történnek azok a változások, amiket egyre többen érzékelnek, de túl kevesen tesznek érte, vagy tartanak ott, hogy megértsék ennek fontosságát, vagy azt, hogy mit jelent, hogy mit is kellene tenni?

Ha most valaki visszakérdez, hogy akkor mondjam meg, mit kellene tenni, - ha olyan okos vagyok - akkor csak sablon válaszokra vagyok képes. Azok, akik előttem járnak, már megfogalmazták a válaszokat, de amíg nem értem el addig a pontig az úton, én is csak sejtettem, de nem értettem a lényeget.

Nincs más mód, csak az, hogy a saját útját mindenkinek magának kell megjárni, a felismerések ajándékát mindenki maga nyitja ki, hiszen maga is helyezte el azzal a céllal, hogy majd amikor arra jár, és rátalál, milyen jó lesz majd örülni!

Mi vár ránk? Biztosat nem tudok, magamnak sem, nem hogy másnak. Amiket a közvetítésekből kiókumlálok, az az, hogy lesznek kihívások. 

Kihívások mindig is voltak. Ha valóban az "idők végét" éljük, az akkor is csak egy rövid szakasz a mindenségben, és most sem más a feladat, mint hogy a lehető legtöbb tapasztalatot begyűjteni.

Vannak akik tudatában vannak a sorsformáló időknek, vannak, akik a saját valóságukra sem eszméltek még rá, hát ki tudja? A sorsformáló idő mindenkinek a saját szintjén számít.

Azt gondolom, hogy a megnyilvánuló energiák, egymásra ható erők mintázata formálja a világot. Mi ennek az energiának részegysége vagyunk. A szándékunk, a "töltésünk", a minőségünk, milyenségünk formálja a létrejövő rendet.

Most az energiamintázatban másfajta rend készül megnyilvánulni. Pontosan úgy, mint ahogy a múlt bejegyzésben a golyók lengése egy időben teljes harmóniába kerül, míg máskor látszólag rendszertelenül mozognak. Most a harmónia rendjébe hangoljuk egymást, úgy, mint a metronómok a kezdő videón.