2012. július 31., kedd

Akadályok

by Martha Dahlig
 "A hét "főbűn"

Önmagukban talán nem mindig nagy bűnök, de sok súlyos bűnnek forrásává, "fejévé" lehetnek:

1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség. "
/http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=32/

Legutóbbi bejegyzésemben a szeretet hét mintázatáról volt szó, erről eszembe jutott, hogy a bűnnek is hét formáját szokták emlegetni.
Mitől, miért bűn a bűn? Eddig azt gondoltam, hogy a bűnt mások kárára követjük el. Valósában több ennél. A bűn olyan, mint az utunkon elénk kerülő akadály. Megnehezíti a célunk elérését, ahová mindahányan tartunk: legbelső teljes énünk, teljes szellemi önvalónk, ha jobban tetszik: az OTTHON.
Megpróbálom itt és most átgondolni, melyik mit is jelenthet. Nézzük sorjában:

KEVÉLYSÉG, vagy más helyen HIÚSÁG.
Lényege, hogy bármilyen szempontból mások elé/fölé helyezem magam, különbnek, jobbnak, többnek, szebbnek, okosabbnak, ügyesebbnek, stb.
Lényegében talán az összes többi alapja, mert az alapvető kitételt sérti, mely szerint mind egyenlőek vagyunk, egyformán fontosak valamilyen szempontból. Vajon melyik szervünk a legfontosabb: a szívünk, vagy a vesénk, vagy az agyunk? Bármelyik nélkül nem működünk. Vajon ha egy apró fogaskerék hiányzik egy gépből, működőképes? Ha magamat fontosabbá teszem a másiknál, akkor egyensúlytalanságot hozok létre, magamnak többet igénylek, másokat háttérbe szorítok. Mivel mind az egy részegysége vagyunk, nem létezhetünk egymás nélkül és egymás ellenében.




FÖSVÉNYSÉG
A fösvénység lényege a megvonás, a visszatartás. A fösvény magának akar minél többet, de nem azért, hogy élvezze a hasznát, hanem, hogy felhalmozza.  A gazdagság élvezet, áramlás, az öröm áradása, az élet maga. A fösvénység ennek megakadályozása.  Gát a folyó útjában.
A fösvény megfoszt másokat és önmagát az élet teljes élvezetétől amikor megtartja és elzárja az eredendően közös javakat.










BUJASÁG
Öncélú. Olyan, mint egy folyton önmagába visszaforduló hurok, út, amely nem vezet sehova, pedig maga az energia, amely elérhető általa az egekbe emel. Az is lehet, hogy a bujaság a spirál lefelé tekeredő ága, szemben megfelelően használt szexuális energiával /tantrikus szex/ amely felfelé tekeredő, emelő minőség. A bujaság mindig kielégülést keres, és mindig apad az ereje, egyre mélyebbre kerül, egyre értéktelenebbé válik.









IRIGYSÉG
Az irigység lényege, hogy a másiknak ne legyen jobb, mint nekem. Az ego teljes energiáját a korlátozásra fordítja. Mások ellen fordítja az energiát, de ezzel magát is blokkolja. Rokon a fösvénységgel, csak más előjellel.













 TORKOSSÁG
 Ez pedig a bujasággal rokon, mert a test élvezetét helyezi előtérbe, ezáltal öncélúvá válik.














HARAG
A harag beszűkülés, egy helyzetbe való bezáródás, megakadás. Az energia felhalmozódik egy zárt rendszerben, ahol pusztító erejűvé fokozódik. Önmagunkat és másokat is pusztítunk vele.
















A JÓRA VALÓ RESTSÉG
Ha tudom a jót, de mégsem cselekszem, az annyi, mintha felhatalmazást adnék a rosszra. A restség pangás, a posvány, az erők kioltása, a lassú haldoklás. Elfecsérlése a lehetőségek megélésének.















Közel sem teljes és tökéletes a gondolatmenet. Tovább lehet gondolni ezeket még, talán fogom is, most ennyire telt. Érdekes volt ráébredni, hogy ha az életet áramlásnak fogom fel, akkor minden "bűn" ezt az áramlást akadályozza valamilyen módszerrel. Szívesen venném a véleményeket!

10 megjegyzés:

  1. Annyira sok már szerintem így is a felsorolás...hogy emberekben/bennünk ezek közül akármelyik, néha több is benne lakozik. Én nem mondhatom, hogy tökéletes lennék, sőt, lehet senki sem tökéletes. CSak számomra fájdalmas, amikor olyan valakivel találkozom, akikben ezek a tulajdonságok vannak.Vagy ha magamban vélek felfedezni bármi "bűnt" ezek közül, nagyon gyorsan elgondolkozom, miért van,s hogy lehet tompítani eltüntetni, átalakítani jóra.
    Szerintem azokkal van inkább gond, akik nem is ismerik ezeket fel, s elvannak magukkal, másokkal. Azt nem véve figyelembe, hogy ártanak másoknak, s maguknak.Na persze ebből kifolyólag gátolva az élet áramlását.Másokban, magukban.
    Érdekes, épp filmajánlót raktam ki a blogomra, de itt most eszembe jutott megint egy film. A: Hetedik. Elég durva. Nem tudom láttad-e?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is mind élünk ezekkel a bűnökkel, és ha már felismerjük őket, jó úton járunk. Az út hosszú, mind máshol tartunk éppen. Azt hiszem, előbb-utóbb mindenkinek szembe kell néznie a következményekkel.
      A filmet nem ismerem, majd utána keresek, köszi!

      Törlés
    2. Erre a filmre gondoltam:

      http://www.port.hu/hetedik_se7en/pls/fi/films.film_page?i_film_id=1045

      Törlés
  2. Hoppá, most, hogy elolvastam, rájöttem, hogy én is birtoklok pár főbűnt. Van munka elég :)

    VálaszTörlés
  3. A katolikus egyháznak, ami igen elterjedt, nagyon kezdetleges bűn-büntetés fogalma van. Ennek köszönhetően az emberekben is ez a szint létezik. Pedig egy picit feljebb lépve már rengeteget segithetünk magunkon. Nagyon jó a meglátás,az áramlás megakasztásához hasonlitani a bűnt. Én egy nagyon egyszerű példa által értettem meg a bűn lélektanát, (már nem tudom kitől származik): ha belecsapsz a vizbe, az visszacsapódik rád. Az egyház ugye azzal ijeszgeti a hiveit, hogy ha bűnt követsz el, pokolra jutsz. És nem emeli fel a hiveit, nem érteti meg velük, hogy ha bűnt követsz el, annak okvetlenül következményei vannak, de nem az történik, hogy az isten figyel és megbüntet, hanem a világ egy áramlás, egy harmónia egység, bárhogy fogalmazom, értitek, és ha ezt magzavarjuk, az nem múlik egy nyomtalanul.
    Más : mások által feministának nevezett ( de nem vagyok az )nőként éredekesnek találom, hogy nők mutatják be a főbűnöket, mintha férfiak nem követnék el ezeket

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az egyháznak itt is vannak hiányosságai. Szerintem rossz módszer megfosztani embereket annak tudatától, hogy felelősek önmagukért és a világért, de nem azért mert kiszolgáltatottjai, hanem mert urai annak!
      A képeket nő alkotta, és ebben az esetben szerintem nincs szó a nemek szembeállításáról, csupán egy gondolat végigviteléről. Mondjuk azt, hogy a nők dekoratívabbak! :))

      Törlés
    2. Akartam mondani, hogy szépek a képek! És szerintem jól megfogják a bűnök hangulatát. Ez akár paradoxon is lehetne...

      Törlés
  4. Nekem tetszik, hogy az életáram akadályaiként soroltad fel. Azt hiszem semmi bajunk nem lenne, ha mindet maradéktalanul felszámolnánk, de az őszinteségünk tükre is, mert a tökéletesség egyik oldalról illúzió, más részről aki eléri, már abszolút nem törődik a tökéletesség dolgával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem áltatom magam azzal, hogy képes vagyok, vagy lennék "bűntelen" életet élni, de jó dolog, ha az ember legalább ráismer arra, hogy mi az, amit éppen tesz. Egyébként épp azért kezdtem foglalkozni a témával, mert megint felismertem egy-két "bűnt" a hétköznapi rutinszerű cselekedeteimben. :)

      Törlés