Egyre hajmeresztőbb információkkal találjuk szembe magunkat. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet eldönteni, mi ezekből "igaz"? Én nem tudok erre olyan választ adni, ami tuti. Szűrjük át magunkon és hallgassunk a szívünkre, mondodanám, bár ez már közhely. Mégsem tudok jobbat. Mindenki annyit tud befogadni, ahol éppen tart a megértésben.
A sokéves tapasztalatom az, hogy sokfelől sokféle infót kell begyűjteni, összevetni. Az ősi tanításokat a legfrissebb tudományos eredményekkel, az újabban divatos "csatornázásokat" /szellemi, médiumi úton érkező közvetítéseket / a hajdani próféták hasonló módon kapott szövegeivel, stb.
Nem könnyű nyitottá, befogadóvá válni, hiszen egész eddigi életünkben valami egész másra voltunk trenírozva. Úgy tanították, hogy ez van, ezt kell elfogadni, minden más mese, babona, agyrém, ostobaság, hiszékenység, nevetséges, szégyellnivaló.
Emlékszem, mikor még az elején jártam ennek a felfedező útnak, mennyire megriadtam egy-egy hihetetlen infótól. Aztán ahogy gyűltek az ismeretdarabkák, úgy kezdett minden lassan a helyére kerülni. Volt, hogy évek teltek el, mire eljutottam oda, hogy rájöttem: a régebben elutasított dolgok nagyon is illenek a képbe.
Hogy mi az "igazság" és mi nem az, nem tudom most sem. Majd az idő bebizonyítja, vagy elveti. Minden amiről hallunk, olvasunk valakin keresztül érkezik hozzánk. Az ő hiedelemvilága, látásmódja szövi át. Ezért nem tartom helyesnek, ha csak egy bizonyos emberhez, irányzathoz ragaszkodik valaki, mert az akármennyire "jó", akkor is csak a gyémánt egyetlen oldala.
Azt gondolom az igazság mi mind együtt vagyunk. Mindannyian őrzünk valamit, amiből a teljesség összeáll.
Ráadásul ezt az igazságot folyamatosan mi formáljuk a saját képmásunkra.
Ühüm. A kényelmesebb fajtája inkább elfogad egy kiválasztott messiást, semmint szembe kelljen néznie azzal, hogy ahogy a természet minden nap meghal és ujjászületik, úgy mi is változunk minden nap. A sikeresebbje jó irányba változik.
VálaszTörlésAhány fanatikust láttam életemben (a feleségem szerint az ilyen ne alapítson családot), hiába szegezte tekintetét az égre és legenerálta az isteni erőket, mert körülötte minden és mindenki szenved. Valamilyen számomra ismeretlen okokból, legtöbb ember mégis az ilyent teszi maga elé példaképnek. Vannak ezek a merev nézetek, miszerint ha az ember kitartóan követ valamit, bármi mást félretesz, hogy célba ér. lehet, hogy abba a célba beér, amit magának meghatározott célnak. De nem biztos, hogy benne marad az életben.
Elnéztem ezt a Pufi örökölt kutyát. Lekölyközött. A dilis kutya ásott egy nagy gödröt nem messze az ajtónktól és oda pottyantotta a kölykeit. Pedig volt neki hátul, ahol lakott a régi gazdája rendes fa háza. Ez meg itt ázott két teljes nap. Aztán az este látom fogta a kölykeit és elvitte a faházba. Szerintem belátta, hogy tévedett és kijavította a hibáját. Mert benne volt az életben. Hány felnőtt inkább kuksolna ott abban a sáros gödörben, csakhogy ne kelljen szembe néznie tévedésével? Okosabb egy kutya az embernél, én mondom.
Nagyon is igaz, hogy aki túl sokat keresgél és túl sokat néz az égre, az nem marad benne az életben. De mi van akkor, ha ez az élet már nem érdekli, mert az a mód ahogyan működik nem felel meg neki? Ha azon dolgozik, hogy miként lehetne megváltoztatni, hogy élhetőbb legyen? Megkeresni, hogy hol romlott el? Ha csak zsörtölődünk, másokat hibáztatunk, depisek leszünk, megbetegszünk stb. azzal csak újra meg újra ugyanabban a körben keringélünk. Jogos, hogy ne legyen családja. Legalábbis ne a hagyományos értelemben. Annak idején fel voltam háborodva, mikor azt olvastam, hogy Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy hagyd el apádat és anyádat és kövess engem. Pedig igaz, hogy aki erre az útra lép, az elszakad a megszokott közegétől. Nem azért mert ő megy el, hanem mert a többiek nem tudják/akarják követni. Ezen az úton csak előre lehet menni, visszafelé soha. Ez egy választás. Vagy a megszokott módon él valaki, vagy eltávolodik attól az élettől. Nem jobb, vagy rosszabb; más. Másmilyen választott feladattal.
Törlés„Aki kezét az eke szarvára teszi és hátratekint, nem alkalmas Isten országára.” (Lukács 9,62)
VálaszTörlésés e világban maradunk ugyan, de már nem e világból valók leszünk - szintén Jézus mester szavaival. Igen, elszakadunk.
Elhagyni apát, anyát, szeretőt, hazát, családot valójában ahogy írod Libuc egy belső folyamat. Nem megállítható. Valójában csak egy kondicionált létformát hagyunk el, azt az utat, amit mások jelöltek ki számunkra. Valójában éppen hogy így találunk rá önmagunkra, a saját utunkra. Így igaz.
:( :) Ez a boldog-szomorú helyzet...
Törlés