2012. május 10., csütörtök

Aranykapu


Honty Márta Aranykapu

Úgy tartják, amikor a tanítvány készen áll, megérkezik a tanító. A tanítvány hiába kéri a beavatást, hiába fizet drága tanfolyamokért, csak akkor tudja magába építeni a tanítást, ha már megélte azokat a stációkat, amelyek által képessé lesz magáévá tenni a tanítás lényegét.
Senki sem vezethet mást végig a saját megjárt útján, mert mindenkinek saját útja van, saját megtanulandó feladatokkal. Ez egyszerre fájdalmas és felemelő. A régi öregek azt mondták , hogy csak annyi terhet rak rád az Isten, amennyit elbírsz. Mennyire más életfelfogás ez, mint amiben most élünk, folyton elégedetlenkedve, szitkozódva, átkozva mindent és mindenkit. A terhek hordozása megerősít. Idővel ráébreszt bennünket saját erőnkre.
Tanító nem csak egy személy lehet, hanem egy szituáció egy sorshelyzet, egy probléma, amelyik szembejön velünk. Megesik, hogy elbukunk, hogy kifog rajtunk, vagy megpróbáljuk kikerülni. Minden esetben újra felbukkan majd különböző formában, egészen addig, míg meg nem tudjuk oldani. Nem éri meg arra játszani, hogy megpróbáljuk kicselezni választott sorsunkat, mert ebben az esetben hatványozott erővel bukkan elénk abban a pillanatban, mikor épp elégedett mosollyal veregettük meg a vállunkat.
A megoldandó feladatainkat magunk választjuk, segítőink pedig lélekcsaládunk tagjai, akik vállalják a saját szerepüket a mi kis színdarabunkban.  Minden megpróbáltatás egy-egy tapasztalatszerzési lehetőség.
Amit hajlamosak vagyunk rossznak ítélni, gyakran sokkal gyorsabban elvezet a célhoz. Ha egy embernek mindene megvan egy idő után motiválatlanná válik, hiányzik az életéből a kihívás, a cél. Az életben hullámhegyek és hullámvölgyek követik egymást, zűrösebb és nyugodtabb időszakok váltakoznak, hol kerék, hol talp. A küzdelmes életszakaszok után általában van lehetőség pihenni is.
Az egész életünk tanulási, fejlődési folyamat. Nem a semmiből a semmibe tartó röpke felvillanás.
Tapasztalataink nem csak a saját tulajdonunk, hanem úgy gyűjtjük be őket, mint a méhek a virágport, meg a nektárt az egész méhcsalád számára. Mi az egész emberiség, sőt az Univerzum minden intelligens létezőinek nagy családja számára szerzünk tapasztalatokat. Ha igaz, nemsokára kicsengetnek, kapuk nyílnak amelyek új világba vezetnek majd. Olyan ez a kapu, mint a mesében: szurokkal, vagy arannyal borítja be a rajta átmenőt.

6 megjegyzés:

  1. A jelen tanügyi rendszerek, az adózási rendszerek, a levadult vallásos világ mind egyre megy, hogy: "arra játszani, hogy megpróbáljuk kicselezni választott sorsunkat".
    A versenyszellem, a ki a legjobb, a ki a legszebb, a ki a legerősebb, nagyobb kárt tesz az emberiségben mint a hamburger, a margarin vagy a szénsavas ital.
    Hihetetlen sok problémát felvetettél ebben a bejegyzésedben is, mint mindig.

    VálaszTörlés
  2. Igazad van, Attila, mint mindig, mikor puffogsz a világ ellen. Abban is, hogy az ijesztgetős körlevelekben leírt "mérgek" jelentéktelenek a lélekrombolásokhoz képest. Itt jön be a képbe a Gandhi idézet, hogy magadat építsd követendő példának, ne a világ kőfalának rohanj újra és újra neki fejjel. A világ /látszólag/ még mindig kemény dió egy embernek, de szerencsére egyre többen vagyunk! :)

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Érdekes ez, mert eredetileg nem is erről akartam írni, de ez lett belőle. Újabban egyre többször van ilyen...

      Törlés
    2. :) Ez jó. Vezet a tollad. :)

      Törlés
  4. "Megesik, hogy elbukunk, hogy kifog rajtunk, vagy megpróbáljuk kikerülni. Minden esetben újra felbukkan majd különböző formában, egészen addig, míg meg nem tudjuk oldani."
    Ez érdekes. Barátnőmmel arról beszélünk néha, mikor bele bele sétálunk uganabba a szituációba, (ez lehet bármi, naívságunk, vagy jóindulatunk miatti átvágások, amikor becsapnak minket, vagy a hozzánk hasonló embereket, vagy ismétlődő rossz kapcsolatok), hogy miért van ez? Talán nem tanultunk az előző esetekből? És az élet, vagy valami/valaki tanít minket? És addig addig lépünk ugyanabba a gödörbe, amíg meg nem tanuljuk?
    A rossznak ítélt dolgokat, amik elvezetnek sokszor a célig én is így látom.
    Mert ugye mondják, ha elesel, nézz körül a földön is, nem találsz e ott kincset.
    Meg hogy: minden rosszban van valami jó.
    Pffff sokszor gondolkozom ezen én is. Nyilván ha rossz dolog történik velem, nem mindig tudok pozitív lenni...sőt néha én is elkeseredem a világ dolgain....

    VálaszTörlés