freepic.com
Egyetlen,
mérhetetlenül sűrű pontba húzódva
kuporgok magzatpózban.
Fényes áramlatokra emlékszem,
Színek, szimfóniák, örömök
hullámaiba olvadtam.
Átsuhantam rajtuk, magukba öleltek
felragyogtatták színeimet.
Mindent elfogadó, befogadó szeretet
ölmelege ringatott.
Sűrű, éjsötét, rideg világba zuhantam,
tengerből a csepp.
Minden mozdulat sebeket szakít,
a hangok sikítva siklanak, mint éles tőrök.
Mindenhol ismeretlen külön világok, átjárók nélkül.
Mindenhol meg nem értett idegen szándékok.
Mindenhol magány.
Egyetlen,
mérhetetlenül sűrű pontba húzódva
kuporgok magzatpózban.
Láthatatlan fényvirágok porzói robbannak szét,
fénypollenek vibrálnak körülöttem,
bársonyos érintésük ébreszt.
Lassan dereng,
hajszálrepedéseket tágít a fény,
és valahonnan messziről,
mintha halkan
dallamok hullámoznának.
Ezt ki irta?
VálaszTörlésEz úgy jött. Előző nap elolvastam egy mélytudat tisztításról szóló írást, és akkor jött az az érzés, amiből másnap ez a vers lett. Régen nem sírtam már, de akkor előtörtek a könnyeim, ebből tudtam, hogy valami nagyon mélyen eltemetett fájdalomra bukkantam, valamikor nagyon régről. Most, ahogy formát kapott, én is könnyebb lettem tőle. Így tisztulnak fel lassan bennünk a dolgok.
TörlésNem találok rá szót, amivel ki tudnám fejezni. Talán csak igy, hogy már segitettél : mélységes és végtelenbe nyúló. Tetszik!
VálaszTörlésÖrülök, ha megérintett. A furcsa az, hogy nem ezt akartam írni, mikor leültem a gép elé, de csak jöttek elő a szavak. Az eredetileg eltervezett téma meg valahol elmaradt. :)
VálaszTörlés