Idill

123rt.com

Ma olyan volt az ősz, amilyennek mindig is szeretném: szelíden mosolygó.

A reggeli pára lágy vonalakat rajzolt, a ferde napsugarak narancsszínnel melegítettek. 

Kora reggel gyér varjúcsapat jelezte, hogy ez már az utolsó felvonás utolsó jelenete, napközben a seregélyek nagy csapatban keringéltek búcsú gyanánt.

Legszívesebben hanyatt feküdtem volna dél körül a fák alatt, ahogy a sárga-olívzöld-okker-rőt, de leginkább arany fény átragyogott a lombokon, mert jó lett volna magamba szívni, elraktározni a szürke ólmos napokra. Ökörnyálak szálldostak szerte-széjjel, a magas szárú gazokat egymáshoz kötözték, és imazászlókként lengedeztek a villanyvezetékeken. A finom fátyolfelhők olyanok voltak, mintha egy japán festő pingálta volna fel őket a kobaltkék égre, és este a lemenő nap lila kondenzcsíkokat karistoltatott rájuk a repülőkkel.

Szépség.

Ajándék.

Hála.