Befelé nyíló kapu

by Sarah Hornsby

Mindannyian másképpen érkezünk meg a belső utakra nyíló kapuhoz. Az is lehet, hogy már többször is elértünk idáig, de sosem léptünk át rajta, csak belestünk, aztán vagy nem tűnt elég hívogatónak amit épp láttunk, vagy épp elrettentett, és gyorsan visszacsuktuk. Inkább kerestünk egy kerülőutat, mit sem sejtve arról, hogy minden út elkerülhetetlenül ehhez a kapuhoz vezet.

A belső utak felfedezéséhez, bejárásához csendre van szükségünk. Talán azért tűnik olyan nehéznek belépni belső világunkba, mert a külvilág folyton zajong, hivalkodik, elvonja a figyelmünket.

Ülj csak le egy nagy forgalmú bevásárló központban, és próbáld kívülállóként figyelni, mennyi inger ér folyamatosan, egy időben: mozgás, fények, színek, hangok, illatok, érzelmek. Egy nagy-nagy kavarodás, amit az agyunk őrületes tempóban próbál analizálni, folyton új és új ingerekre fókuszálva. Persze a gyakorlottak ilyen közegben is képesek elvonulni belső csendjükbe, de ők már máshogy látják környezetüket.

Legkönnyebben akkor jutunk át a kapun, ha egyedül vagyunk, - lehetőleg a természetben - és csak szemlélődünk minden cél nélkül, mondhatni "csak nézünk ki a fejünkből". A történések átfolynak rajtunk, nem érintenek meg, nem késztetnek reagálásra. Az agy kikapcsolva, saját létezésünk a középpont, a tengely, amely körül ez a világnak nevezett szemfényvesztés áramlik. Nem kell hozzá drog, sem semmilyen szer, elég csak átlépni a lényünk belső világába vezető kapun.

Azt gondolnánk, hogy ha elindulunk befelé magunkba, intim, szűk helyen találjuk magunkat, ehelyett a tágasság határtalan érzete fogad. Határtalan és ragyogó. A lélek kibújik a test szűk behatároltságából, és megtapasztalja a kiterjedést, az örömöt, a nyugalmat, az elfogadást, a biztonságot. Szabad és lebegő. Hasonlót talán az álomba zuhanás előtti utolsó éber pillanatokban érzünk, de ez bármeddig fenntartható.

Ha az utazó kellőképpen feltöltődött, felébredhet a kíváncsisága, szeretne továbblépni, felfedezni mi van még az eddigi tapasztalásokon túl. Bármerre indulunk is, mindig önmagunkkal fogunk találkozni. Felbukkanhat bárki, az mi magunk vagyunk /voltunk-leszünk/ különböző élethelyzetekben, korokban, megélésekben. Fel kell ismernünk az összes aspektusunkat, elfogadni, magunkba olvasztani, feloldani, átszeretni.

Ha akarom kaland, ha akarom munka. Kitartást és türelmet igényel. Az önmagunkkal való szembenézés nem mindig kellemes. Sokszor "megzakkanthatja" az embert. Jó tudni, hogy minden szembenézés lehetőség arra, hogy régtől magunkkal hurcolt, megoldatlan problémáinkat, fájdalmainkat fel tudjuk ismerni, le tudjuk tenni, fel tudjuk oldani. 

Megszabadító, felszabadító élmények ezek, amelyek egyre közelebb visznek a teljesség megéléséhez.