Dupla szivárvány

 

lookingtothesky.com

Nem tudom, mi történt, de a legutóbbi bejegyzésem már kétszer nem ment ki, hát úgy döntöttem, hogy akkor biztos nem kell, hogy kimenjen... Kíváncsi vagyok ez most működik-e? Arra nem is gondolok, hogy ez lesz a harmadik dolog, ami tönkremegy, mert túl vagyok egy keringeltető szivattyú cserén, meg a kocsi motorházában keletkezett tűzön. Igaz, most jut eszembe, ma reggel eltört a gyermekeimtől évekkel ezelőtt kapott anyáknapi bögrém. Talán megvan a három és leáll a pechszéria. /Vagy ahogy egy ismerősöm mondaná, ezek a történések azt mutatják, hogy egy új réteg nyílik meg a térben számomra./

Akármi is történik, én ma egy olyan ajándékot kaptam, amit csak erősen giccsbe hajlóan tudok elmesélni.

Szép nap volt a mai, négykor ébredtem, már derengett, hát elhatároztam, korán kelek, és kapálok egy kicsit még munkába indulás előtt. Így láthattam, hogy a nap párában kelt, később nyugatról befelhősödött, de eső nem esett. Napközben kisütött a nap, szép, bodros tejszínhabfellegek uszikáltak, a szél bolondozott egész nap a fákkal, nem kis gondot okozva - szerintem - a  virágokkal rogyásig megrakott akácfáknak. Az akácillat olyan töménységben van jelen az egész városban, hogy mindent elfed, különösen az esti órákban.

Munka után hazajöttem, ettem valamit, aztán arra figyeltem fel, hogy különös fények vannak kint. Kimentem, épp a fejem felett egy mélyen úszó sötét fellegecske lógatta rojtos széleit, a nap már alulról világította meg, próbált nagyon ijjesztőnek látszani, hirtelen záport fakasztott magából, nagy, nehéz cseppek hulltak, még néztem is, nincs-e köztük jég? Nem volt, csak huncutkodott. Aztán, ahogy arrébb araszolt, egyszerre csak felragyogott a szivárvány, egyre erősebben látszott, és én nem törődve az esővel, lementem a kertbe. Ott már szabad a tér, és semmi sem akadályozott, hogy megtaláljam a legjobb nézőhelyet, mert tegnep levágták a mezőt, úgy feküdtek a "levágott sarjúrendek, mint könyvben a sorok...". Olyan látványban volt részem, amiben még soha: a szivárvány teljes 180 fokban előttem pompázott, mint egy hatalmas boltozatos kapu! Ott, ahol találkozott a földdel, hihetetlen intenzitással ragyogtak a színei, és mintha mélysége lenne /mint a román templomok kapubéllete/, még két halványabb szivárványréteg volt látható, fölötte pedig védőn egy másik szivárvány feszült.

Álltam és néztem, és a szememből eleredtek a könnyek, mert annyira sok volt a szépségből, hogy már nem fért el bennem az öröm és a hála, hogy részese lehetek ennek a csodának!