Történt egyszer, hogy Micimackó, aki nagyon szeretett enni, és emiatt hajlamos volt elfeledkezni arról, hogy ez bizonyos következményekkel jár, meglátogatta Nyuszit. Amikor már mindent megevett, amit illett, sőt, annál többet is, indulni készült:
"– Akkor hát megyek. Isten áldjon meg!
– Isten veled! Remélem, jóllaktál.
– Mér, van még valami? – csúszott ki Micimackóból.
Nyuszi elrakta a terítéket, és kissé hűvösen csak ennyit mondott:
– Nincs.
– Nem úgy gondoltam – mondta gyorsan Mackó. – Hát akkor szervusz. Most már sietnem kell.
És már lódult is neki az ajtónyílásnak.
Mellső lábait kidugta, a hátsókkal nekifeszült, s egy percre az orra ki is került a szabadba.
Aztán a fülei... aztán a két mancsa... aztán a vállai... aztán...
– Segítség! – ordított Micimackó udvariasan. – Azt hiszem, jobb, ha visszafordulok.
– Annál is inkább – mondta Nyuszi –, mert magam is szeretnék kijutni.
– De nem megy ám! – mondta Micimackó. – Teringette!... Illetve azt akartam mondani: segítség!
Nyuszi hirtelen meggondolta magát, s mivel lakásának volt még egy másik kijárata, gyorsan kiosont rajta, megkerülte a buckát, odaugrált Mackóhoz.
– Bennragadtál? – kérdezte.
– Azt éppen nem – vetette oda Mackó fölényesen. – Csak pihenek itt egy kicsit... Tűnődöm és dudolászok."
– Isten veled! Remélem, jóllaktál.
– Mér, van még valami? – csúszott ki Micimackóból.
Nyuszi elrakta a terítéket, és kissé hűvösen csak ennyit mondott:
– Nincs.
– Nem úgy gondoltam – mondta gyorsan Mackó. – Hát akkor szervusz. Most már sietnem kell.
És már lódult is neki az ajtónyílásnak.
Mellső lábait kidugta, a hátsókkal nekifeszült, s egy percre az orra ki is került a szabadba.
Aztán a fülei... aztán a két mancsa... aztán a vállai... aztán...
– Segítség! – ordított Micimackó udvariasan. – Azt hiszem, jobb, ha visszafordulok.
– Annál is inkább – mondta Nyuszi –, mert magam is szeretnék kijutni.
– De nem megy ám! – mondta Micimackó. – Teringette!... Illetve azt akartam mondani: segítség!
Nyuszi hirtelen meggondolta magát, s mivel lakásának volt még egy másik kijárata, gyorsan kiosont rajta, megkerülte a buckát, odaugrált Mackóhoz.
– Bennragadtál? – kérdezte.
– Azt éppen nem – vetette oda Mackó fölényesen. – Csak pihenek itt egy kicsit... Tűnődöm és dudolászok."
/ Milne - Karinthy : Mcimackó/
Amikor úgy teszek, mint aki tűnődik és dudorászik, az csak ezért van, mert szeretném, hogy úgy nézzen ki, normális mederben folyik az életem.
Hmmm...
VálaszTörlésNem hiszem, hogy kéne, bár igaz, senkire nem tartozik, ha éppen nem abban a mederben folynak a dolgaink ahol kéne, vagy szeretnénk. Ez persze én vagyok, általában kivetítem magamból, ha tele van a hócipőm, ám ettől még én is tűnődöm, sőt dudolászok is :)
Innen kezdve azonban fenntartásokkal kezelem a feltűnően tűnődő és dudorászó (most l, vagy r?) embereket :D
Az'annya"! Akkor most én is "kivetítek"? Feltűnően sokat dudorászok az utóbbi időben...:))
VálaszTörlésEz egy kicsit címzett üzenet volt, védekezésképpen írtam. Csak akkor gyanús a dudorászás, ha közben be vagytok szorulva! Egyéb esetben nem. :)
VálaszTörlésHogyan lehet segíteni, ha be vagyunk szorulva?
VálaszTörlésTudod Zsuzsa, azt hiszem a legnagyobb segítség, amit az ember magának adhat, az annak a tudása, hogy ez is elmúlik egyszer. Amikor rájöttem, hogy az életben minden olyan, mint a szinusz görbe, föl megy, aztán le, majd megint föl, de egyik helyen sem áll meg, hanem egy pont után átlendül, akkortól, ha lent vagyok, már nem hiszem azt, hogy ez így is marad. Várom, hogy mikor jutok már ki a gödörből!
VálaszTörlés