M. C. Escher
Volt az életemben egy időszak -bő két éve-, amikor különös lelkiállapotba kerültem. Úgy éreztem, hogy legszívesebben én befejezném ezt a játékot. Nem találok már benne semmi érdekeset, mindent amiért idejöttem már úgy-ahogy bevégeztem, nincs kedvem tovább kínlódni, unom... Akár be is fejezhetném. Nem volt ez kifejezetten öngyilkossági szándék, sokkal inkább egyfajta feladás. Azt éreztem, hogy nem kötődöm már senkihez és semmihez. Érdekes módon, úgy fél év alatt összefutottam minden olyan emberrel, akivel elvarratlan szálak maradtak, kisütetlen feszültségek vibráltak még köztünk, és rájöttem, hogy már semmi jelentőségük nincs számomra. Aztán néhány hónap múlva kiderült, hogy olyan egészségügyi problémám van, ami akár halálos is lehet. Amikor beleegyeztem a műtétbe, nem ijedtséget éreztem, hanem megkönnyebbülést. Akkor találkoztam a fénymunkás tanításokkal. Pár hónap alatt nagyon sok információt gyűjtöttem be. A műtét úgy zajlott le,ahogy számomra a lehető legtökéletesebb volt. Gyorsan felépültem, pozitív élményként éltem meg. Az életem, a gondolkodásmódom teljesen megváltozott, mintha más emberként kezdtem volna új életet, bár a díszlet körülöttem változatlan maradt. Folyamatosan éreztem, hogy segítséget, támogatást, hatalmas szeretetet és erőt kapok olyan forrásból, amiről korábban hallani sem akartam. Később értettem meg, hogy akkor dönthettem volna úgy is, hogy kilépek, befejezem. Én a folytatást választottam. Azt, hogy végigjárom a nehezebb utat. Azt, amiért idejöttem, amit felvállaltam.
Lassan leomlanak körülöttem a régi helyszínek, leválnak a régi emberek, széthullanak idejétmúlt kapcsolatok. Helyettük újak születnek, őszintébbek, szeretettelibbek, elfogadók, segítők. Már új világ épül.
Nekem is volt egy ilyen pontom.
VálaszTörlésNagyon érdekes volt, mert tényleg nagyon mély szinten döntünk erről. Álmodtam egy éjjel. Színpadról, maszkos figurákról. És ott, a darabból szólt ki egy szereplő, hogy akkor most?
Ennyire emlékeztem. Csak hetekkel, hónapokkal később tudtam biztosan: az életet választottam.
Akkor döbbentem rá, hogy ezeknél a nagyon lényegi útelágazóknál a hétköznapi, külső énünknek nincs szavazati joga.
Ahogy haladunk előre az úton, úgy kell folyamatosan tisztítanunk le magunkról a felesleges mázakat és terheket. A fényen letisztultan kell átlépnünk. Elvarratlan szálak nélkül, akár önmagunkkal, akár másokkal szemben. Ez sok-sok döntés, mindig nehéz döntések sorozata. Ha nem lépjük meg őket, akkor sem kerülhetjük ki őket. Valahogy csak belekényszerítenek.
VálaszTörlésAztán olyan útra kerülünk, ahol elmúlnak a gyötrelmek, mert a mázak lepergésével tényleg magunkba látunk. Szembesülünk a bennünk mélyen létező Teremtő Erővel.
Duende, tetszik az utolsó mondatod... Az ebben az érdekes, hogy olyan ez, mint a két nem találkozása. Mindig a nő dönt, de úgy intézi, a férfi azt érezze, ő választott. Akkor helyesek a választások, ha ezek nélkül a "játékok" nélkül történnek a dolgok. Ha átengedjük magunkat a belső intuícióknak. Mert akkor együtt döntünk. Vagy a férfi és a nő, vagy a belső én és az Univerzális Energia.
Örülök, hogy továbbgondoltátok a gondolataimat.
VálaszTörlésIgen, Duende, az utolsó mondatod számomra is új megvilágításba helyezte az egész folyamatot. Tényleg így van, ahogy írtad! János, Te pedig "tettél Rá még egy lapáttal", amikor behoztad a női-férfi aspektusok szerepét. Köszönöm! :)
János, valóban "kényszerítik" az emberi lényt. A szellem bököd, taszít, lök vagy éppen megállásra kényszerít. Olyan mint szél... Felkapja az embert és nincs talaj, nincs kapaszkodó, csak egy erős örvénylő mozgás van egy folyamatos átalakulás... (A szellem útján nincsenek önként jelentkezők.)
VálaszTörlésÍgy igaz az is, amit a két nem találkozásáról írtál. Amikor két embernek tényleg találkoznia kell, az is olyan, mint mikor felkap a szél. Nem tudod hol, mikor találkoztál Vele, egyszer csak ott van, de olyan, mintha mindig ismerted volna és nem emlékszel a kezdetre csak azt tudod, mindig voltatok és lesztek egymásnak.
Nincs benne logika, játszmázás - nagyon spontán az egész.
"- Mit mondtál?
- Szeretlek.
- Nem értem.
- Én sem."
Libuc - jó inspirálóan beszélgetni! :)
Pontosan azt lehetne írni, hogy a jó és a rossz énünk belső harcában élünk. A rossz mindig a külső felől hat. És erre vagyunk hajlamosabbak hallgatni. A jó mindig a lélek felől, belülről keres és súg. Sokszor nagyon halkan, ezért nyomja el a másik harsogása. Az igazán fontosakat azonban meghalljuk, legyen akármilyen halk. És ahogy egyre messzebbre jutunk az úton, úgy lesz a hallásunk is kifinomultabb.
VálaszTörlésKöszi a 4 sort.
Erről szól minden. A jó dolgokat nem érteni kell, megélni...
János, én már régóta csak egy dolgot tudok.
VálaszTörlésAzt, hogy nem tudok semmit sem.
Nem azért, mert bonyolult az élet. Nem. Az élet nagyon egyszerű, tiszta.
Hanem mert... csupacsupa titokzatosság.
Óóóó Duende! Ez a helyes. A titokzatosság a lényeg, ettől új mindig.
VálaszTörlésValamikor nagyon régen olvastam: Az első korty a tudomány serlegéből elválaszt Istentől. Ám a pohár alján megtalálod, ha keresed.
Az én leegyszerűsített értelmezésemben: minél többet tudsz, annál inkább arra kell rájöjj, hogy semmit.
Nem is kell. Érezni és engedni és befogadni... A Tudás egyedül Isten birtokában van.
:)
VálaszTörlés„Bort ittam szeretőm emlékére, mielőtt a
szőlőt megteremtették volna, lerészegedtem.
Azt mondják: „bűnt ittál”.
Abból ittam, amit bűn lett volna nem inni.
Még mielőtt születtem,
Mámorban voltam tőle,
Így maradok mindörökké, még akkor is,
Ha csontjaim elporladnak.”
(Ibn-al-Farid)
(Imádom. Gyönyörű!)
Örülök, úgy érzem magam, mint egy klubban! Nagyon jó, hogy így beszélgettek/ünk! Olyan, mintha idehordanátok a letisztult gondolataitok ajándékát. Köszönöm :)
VálaszTörlésLibuc - Te írsz nagyon jó gondolatébresztő bejegyzéseket, én köszönöm! :)
VálaszTörlésDuend, köszi a verset. nagyon mélyen érintett...
VálaszTörlésKedves Hajnalváró, csak a Saslelkületű hölgy záró gondolataihoz tudok csatlakozni.
Én is köszönöm. Neked a gondolat ébresztést, Duende-nek a végtelenül élvezetes eszmecserét!