2014. december 10., szerda

Hogyan válunk valódi teremtővé?


Jónéhány hét eltelt már azóta, mikor először találkoztam az új tudat technológiával, akkor még csak csodálatos orosz gyógyítók címszó alatt. Új csodákat emlegettek és ígértek a beharangozók, de mivel az elmúlt időszakban nem voltunk híjával a csodák ígérgetésének, kissé szkeptikusan futottam át az írást. Másodjára akkor jött elém, mikor a pránás tanárom hívott fel, hogy jó lenne egy előadást szervezni, mert fantasztikus tudás nyílt meg az emberiség számára és ezt minél több embernek meg kell ismernie. Bár az előadás még mindig nem jött össze, de a YouTube-on belefutottam a témába, persze mint tudjuk, véletlenül. Megnéztem amit csak találtam, és azóta úgy érzem, hogy minden tudásmorzsa, amit eddigi életemben begyűjtöttem azt a célt szolgálta, hogy megértsem Grabovoj és Petrov gondolatait. Értelmet nyert sok olyan mondat, amit elfogadtam igaznak, mert éreztem, hogy igaz, de most egyértelműen belekattant a helyére, és átláttam a működés mechanizmusát. Megértettem, hogyan működik a teremtés. Nyilvánvalóvá vált, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat, és bármire képesek vagyunk. Megértettem olyasmit is például, hogy mi értelme van annak, hogy szerzetesek folyamatosan egymást váltva zengetik az OM-ot., és végtelen hálát kezdtem érezni irántuk. Tudatosult bennem, hogy igen, hatalmas tudatátalakulás fordulópontján vagyunk és csak rajtunk múlik minden! Nem megkergült, lila ködben révedező álmodozók vagyunk, hanem a világ átformálói.
Akit érdekel itt keresgélhet:

4 megjegyzés:

  1. Ha belegabalyodsz a román ortodox vallásba, kapsz ott is annyi tudatmódosító technológiát, hogy csak na....

    VálaszTörlés
  2. Igyekszem nem belegabalyodni! :) Ez pedig, amiről itt szó van, nem tudatmódosítás, hanem a tudat képességeinek a kihasználása.

    VálaszTörlés
  3. Van valami konkrétum is? Egy fog visszanövesztése dokumentálva? vagy az orosz doktor pl. visszanöveszthetné a haját, hogy hihetőbb legyen a történet. Én csak azt látom ebben az egészben, hogy részt kell venni egy tanfolyamon és fizetni kell :)

    VálaszTörlés
  4. Ez az? A Krasznai Magdi blogján futottam bele párszor.
    http://kvm17.blogspot.hu/2014/07/segito-szamsorok.html
    http://kvm17.blogspot.hu/2014/07/a-holnapi-10-millioszoros-naphoz.html
    http://kvm17.blogspot.hu/2014/11/fontos-szamsorok.html
    A képeken látható számsorok közül kettőre éreztem rá azonnal, de amint utánaolvastam, hogyan kell alkalmazni, az jutott eszembe, hogy igazán fogékony állapotban, elmélyülve az embernek éppen a bonyolult számsorokkal gyűlik meg a baja.
    Van tipped? Próbáltad már? Esetleg tanfolyamon? A tapasztalatod nagyon érdekel.
    A fognövesztés bizarr, engem a rezgésterápia fogna meg, ha tudnám, hogy ez így tényleg megmozgat valamit.

    VálaszTörlés