A megértés nehézségei

- Hogy engedheti ezt Isten!? Az ő kötelesége lenne, hogy legalább odamenjen az ebolában szenvedőhöz, és letörölje az arcáról a szenvedése könnyét!

- Ez nem Isten dolga.

- ???!

- Ez az emberé.

- Hogy lehetsz ennyire képmutató?! Olyan vagy, mint a pap, akivel a múlt héten több órát beszélgettem, és annyi volt a végkövetkeztetése, hogy a világban minden bűn az emberek műve, minden dicsőség  pedig az Istené! De hát miféle dicsőség ez? Nézz körül!

- Kit nevezel te Istennek?

-Mert te kit nevezel annak?

- Számomra az "Isten" fogalom magába foglal minden létezőt. Földön-égen és azon túl. Mindent, ami megnyilvánult és mindent, ami nem az.

- Ugyan már! Ez csak duma! A felelősség alól való kibújás! 

- Az az Isten, akiről te beszélsz, rajtad kívül van. Magadat nem helyezed belé, tehát rá háríthatod a felelősséget. Ő nem tesz ellene, ő a felelős! Milyen világot teremtett ide nekünk? Tisztára elcseszett, és ráadásul szívat minket, rajtunk veri le, minket kér számon! Ugye így gondolod? Pedig csak egy kicsit kéne változtatni a nézőponton: mivel "Isten" MINDEN LÉTEZŐ, ezért magában foglalva ott vagy te magad is. Minden "dicsőség", amit életedben létrehozol, EZÉRT az ő dicsősége is. Minden cselekedetünk, "bűnünk", vagy "dicsőségünk" az általunk megélt tapasztalat, ami nem "jó", vagy "rossz" /mert ezek csak a mi nézőpontunkból tűnnek annak, mert mi tapasztaljuk-szenvedjük meg /, hanem ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor egy gyerek a víz partján fog egy kavicsot, és végignézi/tapasztalja, hogy beledobja a vízbe, és a felszínen és a víz alatt hullámok látszanak, miközben a kavics leér, ameddig süllyedhet. A levegő is hullámokat vethet, de ezt mi emberek kevésbé érzékeljük, de attól még vannak. A gyermek a tapasztalást elraktározza magában, vagy új kavicsot dob be, vagy továbbmegy más tapasztalások felé.