Mantrázás... Na neee... Az olyan... indiai... távoli... értelmetlen, régi és mittudomén! Ráadásul szanszkritül, vagy ki tudja hogy kéne mondani, nem is értem mit mondok, ha kántálom, hogy: "Om trayambakam yajamahe Sugandhim pusti vardhanam"....Különben sem hiszek a szertartások hókuszpókuszolásaiban! Bagdi Bella magyarul mondja... Jó, jó, csinál valamiket, néha egész jó, de nehogy már ilyen kis együgyűségeket hepizzek itt össze! Majd ettől változik meg a világ! Ettől majd minden szép, a rózsaszín ködben alig látszó sz@rnak tűnik... Nem hinném, hogy ez így működik!
Aztán lecsendesedett bennem ez a párbeszéd.
Az is kellett hozzá, hogy felismerjem, hogy valójában mit jelentenek azok a szavak, hogy "hála", "alázat", "áldás". A "köszönet"-tel alapból nem volt sok bajom.
Aztán egyszer csak észrevettem, hogy úgy teszem a dolgaimat, megyek az utcán, meg ilyenek, hogy alapból a szépségekre figyelek, és hálát érzek azért, hogy részesülhetek ebből a szépségből, és már maga a tény, hogy vannak, és én érzem őket elég ahhoz, hogy jól legyek, és mosolyogjak, pedig a mosolygás nem volt mindennapi elfoglaltságom. A szám sarkán még most is a keserűség sokáig hordozott nyoma látszik.
El kellett jutnom lépésenként odáig, hogy észrevegyem magamon amint hagyom, hogy az érzelmeim elragadjanak, belesűvítsenek a megszokott lehúzó áramlatokba. Hogy belemenjek mások által sugalmazott rosszkedvekbe, reménytelenségekbe, ítélkezésekbe. Persze ilyenek még mostanság is vannak számtalan esetben, de már ritkábban veszek beléjük.
Mi az a lelki nyugalom? Amikor azt érzem, hogy jól vagyok. Teljes vagyok, békés, elégedett, elfogadó. Elfogadom azt, ami van. Úgy, ahogy van. Mint Bridget Jones-t anno.
Néha, persze nem olyan könnyű, de kipróbáltam, és éles helyzetekben is működik. Hogy micsoda? Hát a mantrázás. Na, jó, ne mondj semmit...
Van egy primitív szöveg:
Hála és köszönet,
Hála és köszönet,
Hála és köszönet,
Áldás, áldás áldás!
Millió dallam költhető rá. Csak mész, teszed a dolgod és mondod, dúdolod, variálod vég nélkül, és a lelkedbe beköltözik, amiről dalolsz: a béke és az áldás.
Ebben az ismetlodos dologban lehet valami okos dolog is. Mert peldaul amikor engem az a fajta depresszios allapot kerulget (mint depresszio fuggo) amitol az en depresszoios allapotom is rohogni kezd, lemegyek a kertbe es gyomlalok, meg gyomlalok, meg megint gyomlalok. Recseg ropog derek, hat, reng a haj, folyik az izzadsag, s lam a depis krizis elmulik egy ideig.
VálaszTörlésHogy most ez beke vagy aldas, nem tudom, meg eppen dallamnak sem mondhato, de hatasos.
A földdel való munka tényleg roppant hatásos, legyen az depresszió, vagy sima rossz kedv! :) Ha tehetem én is mindig a kert felé őgyelgek! :)
VálaszTörlés