2013. június 5., szerda

KÉTség

www.almanac.com

Kétféle érzetem van: egyrészt olyan, mintha állóvízben pangnánk, másrészt olyan, mintha folyamatosan kavargó áradat sodorna magával. Ám ez az áradat nem valahonnan valahová visz, hanem körbejár. Megmagyarázni sem tudom. Talán attól függ, hogy melyikre figyelek? Vagy talán jobb hasonlat lenne egy hurrikán? Akkor érzem a mozdulatlanságot, mikor a közepében / a középpontomban / vagyok?
Körülöttem mindent áthat a káosz, a kiszámíthatatlanság, a bizonytalanság, a félelem attól ami jöhet, és attól, hogy csak rosszabb jöhet, hogy már hinni sem mernek az emberek abban, hogy jót is hozhat bármilyen változás. Foggal körömmel kapaszkodnak a megszokott bejáratott útvonalaikhoz, mert azt érzik komfortosnak még akkor is, hogyha szenvedésekkel van kiverve. Érzem a mozdíthatatlanságot, és érzem magamban a türelmetlenséget emiatt a mozdíthatatlanság miatt, és a tehetetlenségem miatt, mert úgy érzem kevés vagyok, hogy felrázzam az alvókat.
Mindig is azt éreztem, hogy mindenki egyenlő. Minden ember. Mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg. Nem azt mondom, hogy mindenki egyforma, hogy egy tudatszinten létezik. Nem állítom, hogy mindenki ugyanarra képes, ugyanaz a dolga az emberi közösségben. De nem hiszem, hogy egyesek kizsákmányolhatják a ketteseket. Gondolkoztam rajta, hogy ezt vajon a szocializmusban megélt gyermek és ifjúkorom oltotta-e belém, de azt érzem, hogy ez attól korábbi: mindig is így gondoltam. Ezt hoztam magammal. Mindig is "szociálisan érzékeny" voltam.
Most két lény van bennem jelen. /na, jó van több is, de most csak erről beszélek :)/: az egyik a harcos, aki szeretné felhívni a figyelmet a sok igazságtalanságra, hazugságra, kizsákmányolásra, jogtalanságra, stb., és végre tenni valamit! Akár úgy, mint ahogy most a török testvéreink teszik, mint ahogy mi is tettük már néhányszor, és a "világ" tudomást sem vett róla!
A másik tudja, hogy mindenkinek saját útja van, amelyiken végig kell mennie, és azt tiszteletben kell tartani, nem szabad beavatkozni a szabad akaratába.
Hol van a határ?
A legtöbb, amit tehetek, hogy magamat emelem minél magasabbra a tökéletesség felé. Saját magunknak kell etalonná válni, utat mutatni, amely követésre méltó.
A szabad akarat mellé mindenki megkapja azt is, hogy felelősséggel tartozik a döntéseiért.

4 megjegyzés:

  1. Nézem az itthoni médiát a törökökről, majdnem semmit nem adnak át, azt a keveset is inkább bagatellizálva. Van most itt is valami média harc, nem egészen értem, hogy a konkurenciában hogyan jöhet a másik bemocskolása, mindent bevetve kinyírása, azt hittem a bizonyításnak sportszerűnek illene lenni, legalábbis úgy lenne győzelmi értéke, vagy tévedek?

    VálaszTörlés
  2. Nem Te tévedsz, Attila, most már semmi olyasmi nincs, hogy sportszerűség. Tombolás van, ésszerűtlen, indulatos, mint mikor elszabadul a pokol. Nincsenek gátlások, most minden nyilvánvalóvá válik. Minden szándék, minden önzőség, nem számít a módszer. Ám azt mondom, ez jó: legalább minden láthatóvá válik mindenki számára, aki látni akar. Ami a török helyzetet illeti, több lehet ott a tét, mint amit tudatnak velünk, mert a Bildenberg csoport találkozójára a hét végére több török személy is hivatalos. Szerintem eddig nem voltak meghívva.
    http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/06/a-vilagot-iranyito-nagyhatalmu-babok.html

    VálaszTörlés
  3. Addig nem tájékoztattak a török esetről, amíg valaki meg nem halt. A halál már hálás téma a médiában, beszélni kell róla.

    VálaszTörlés
  4. Igen, meg akár azt is bele lehet érteni, hogy így jár, aki ilyet csinál, nem?

    VálaszTörlés