2013. május 20., hétfő

Tipródások



Valami átváltott bennem. Egyszerre csak azt kezdtem érezni, hogy ugyanazokat a köröket rovom, az ezerszer leírtak futnak ki újra meg újra a billentyűk alól. Először csak a blog külsején akartam változtatni, aztán már teljesen újat akartam indítani, mert azt éreztem, hogy hiába változtatok a külső megjelenésen, attól még  a tartalom nem változik, márpedig nekem a tartalommal volt problémám. Végül a tipródásaimnak lett az eredménye a több hetes kihagyás, és a mostani letisztultabb külső, ami Zitának hála, megszületett.
Nem csak a blogozásban akadtam el, de nem éreztem késztetést még a hőn szeretett egem fotózásához sem. Csak úgy voltam. Lebegtem, vagy úsztam a napok sodrásában, ahogy tetszik. Az idő valóban illuzórikussá vált számomra. Időnként rádöbbenek, hogy elteltek napok, hetek szinte úgy, hogy tudomást sem vettem róluk, a történésekre csak érintőlegesen emlékszem. Azért ez elég riasztó tud lenni: a "valóság" talaja mintha nem is lenne, nem hogy két lábbal álljak rajta!
Közben azért kőkemény munkával töltött hetek ezek, lévén hogy részleges lakás tatarozás-festés után vagyok, ami egybeesett a hirtelen beköszöntő tavasz berobbanásával, amikor gyorsított filmes tempóban nőtt és virágzott minden, és a veteményezésre alig maradt idő. Két pakolás-takarítás közt nyírtam a füvet, vetettem a magokat, ültettem a krumplit, és a pénzkereső tevékenységemet is végeznem kellett.
Lehet, hogy ez is hozzájárult, hogy nem volt "kedvem" blogozni, ki tudja? :)
A tapasztalataim azonban azt mondatják velem, hogy ezek  befordulós, bezáródós időszakok valaminek a beépülését jelzik. Mondhatnám azt is, hogy szintváltás, de nem biztos, hogy itt "magassági" /értsd: magasabban fejlett / szintet kell érteni, inkább azt, hogy integrálni kell a megértések egy újabb kirakós-összerakós darabját. Hogy ez valójában micsoda is, az csak később derül ki, akkor, amikor végre sikerül megérteni olyan dolgokat, amik eddig nem álltak össze a fejemben. Ezekben a bezáródós időszakokban általában türelmetlen vagyok magammal és másokkal is. / eléggé el nem ítélhető módon! / Még mindig nehezen viselem, bár tudom, hogy nem véletlenül van ez így, hogy valami miatt olyankor takarék üzemmódra kell kapcsolnom. Ez a fizikai tevékenységre nem vonatkozik, hál'Istennek, sőt, ilyenkor ez az egyetlen, amivel ki tudom engedni a gőzt. Lassan vége az apálynak, jön a következő hullám. Addig meg tanulok a lassan smargdzöldből sárgássá halványuló búzamező hullámzásából, ahogy fújja a szél. Épp olyan, mint a tenger.

6 megjegyzés:

  1. Szép lett a blogod !Valószínű ilyenkor belül történik sok minden .Szerintem kell is időt hagyni arra , hogy mindaz ami a fizikai világban történik , a bensőnkben a helyére kerüljön .
    A felgyorsult világunk egyik legnagyobb hátulütője szerintem az , hogy nem hagy időt ..vagyis mi nem hagyunk benne időt magunknak ..hogy minden szinten átéljük azt ami történik .
    A búzamező csodálatos látvány ahogy hajladozik , mintha egy láthatatlan óriási kéz simogatná .:)

    VálaszTörlés
  2. Azon már tűnődtem én is, mostanában miért nem emlékszünk úgy vissza - akár a közel múlt eseményeire sem - mint régebben... aztán lassan rájöttem, csak a pillanat van, az a valóság. A többire meg majd emlékszünk, ha kell emlékeznünk.
    Viszont azt a töltetet, amit május első napjaiban kaptál, bizony kell idő emészteni, beépíteni, megérteni. Nem csodálom, hogy elvonultál és változtattál. :)

    VálaszTörlés
  3. Furcsa. Aranyszín sárgára beért búzamezővel álmodtam nemrég, ahogy fújja a szél, mint a tengert... és egy nő learatta, betakarította a termést.
    Összhangzattan. Azt hiszem. :)
    Van, aki kívül hangos. (én)
    Mert épp muszáj. Van ez így.
    Mindannyian munkálkodunk. Ki így, ki úgy. :)

    VálaszTörlés
  4. Tündi: Köszönjük! :) Valahogy úgy van, hogy ha akarom, ha nem, kikövetelik a dolgok a nekik való időt, hogy megtalálják a helyüket. Szép a hasonlatod a simogató kézzel!
    Attila: Jól esett a mosolyod! :)
    Marianna: Nekem is hiányoztatok. Furcsa ez, hiszen sosem találkoztunk, mégis részei vagyunk egymás életének.
    Livi: Hogy mennyire igaz amit írsz, csak most tudom, mert szó szerint megterhelte az emésztőrendszeremet. Folyt a tisztítás ezerrel! :) Ma már jobban vagyok, de még mindig leginkább csak nézek kifelé a fejemből.
    Duende: Igen, érik lassan. Érünk. Közeledik az aratás. Valahol mind össze vagyunk kötve, ugyanazt tapasztaljuk, mint egy háló, amelyiken mindenhová eljut ugyanaz a rezdülés. Igen, Te most látom elemedben vagy! :)

    VálaszTörlés