2012. május 23., szerda

Képalkotás

oktel.hu

"Képzeld el!" - mondjuk gyakran, megfeledkezve a szavak mélyén megbújó jelentésről.
Mi is ez a "KÉPzelés", vagy "vizualizálás"  (ahogy manapság divatos nevezni ), és főként: mire jó? 
A minapi csoportos meditáció alatt minden résztvevőnek ugyanazt kellett elképzelni: megtisztul a Föld minden negatív entitástól (létezőtől), negatív energiától, a félelemtől, háborúktól, önzéstől stb. A minden szempontból megtisztult Földünket képzeltük el olyannak, amilyennek látni szeretnénk. Hogy mindez hiábavalóság?
Nagyon is nem az!
Belénk van nevelve, hogy ne álmodozzunk, ne képzelődjünk, mert az semmire se való, meddő időpocsékolás. Pedig gondoljuk csak végig: hogyan jönnek létre a műalkotások, a találmányok, az épületeink és minden amit az ember alkot!
Kezdetben vala a gondolat. A gondolat, ami nem kézzelfogható, nem anyagi, mégis létezik, mert befészkeli magát az agyunkba és nem hagy nyugodni. Honnan jön ez a gondolat? Hogy lett? Így akaszkodtak véletlenül össze az agyunkban levő kémiai alkotóelemek? De hagyjuk is ezt a részét a dolognak, bár ez is megér egy misét. Talán majd addig is eljutunk egyszer. Szóval: foglakoztat minket egy megvalósulni igyekvő gondolat, annyira foglalkoztat, hogy vágy keletkezik bennünk, ellenálhatatlan vágy, hogy megalkossuk, formába öntsük.  Egyre több részlet áll össze, aztán lassan "lejön az anyagba", vázlatok, rajzok szóbeli tervezgetések formájában. Aztán megszületik a kész új mű, ami eddig sehol sem volt. A semmiből ajtó lesz /Attila ;-) / vagy épület, repülőgép, festmény, vagy a gondolat kristályosított változata: vers. Minden, amit mi emberek teremtünk, ezt az utat járja be. A képzeletünkben megjelenő KÉP formát kap a valóságunkban. 
Íme a teremtő képzelet, a legnagyobb teremtő erőnk, amiről lebeszélnek bennünket!
Egy gondolatból annál nagyobb valószínűséggel lesz kézzelfogható valóság, minél nagyobb a létrejöttét akaró, segítő erő, a vágy, a szándék. Minél többen akarnak valamit, annál nagyobb ez az erő. A szándékok összeadódnak! Mi egyes emberek olyanok vagyunk, mint egy-egy falevél, a fa lombkoronája mégis egyetlen szerves egységként szolgálja a fát, egyedül, önmagában értelmetlen a léte.
Mondhatjuk persze, hogy ebben a mostani eltozult világunkban úgysem megyünk semmire azzal a maroknyi emberrel, akik hókuszpókuszolnak. Azt is mondják, hogy egy fecske nem csinál nyarat, mégis: "nincsen az az egy fecske, amelyik után ne jönne a többi" - Berecz Sztyopkát idézve-. :)

11 megjegyzés:

  1. Ha igaz a kvantumelmélet, miszerint a lehetőségek közül a tudat választ ki egyetlen egy element, azáltal, hogy arra helyezi a fókuszt, akkor a kép szó is egy másik értelmet nyer. Itt lebeg körülöttünk egy csomó lehetőség melyek közül a legdurvább mondjuk egy atomháború, és a legszebb egy tiszta, ragyogó Föld. Azáltal, hogy minél többen elképzeljük az egyiket, valósággá tesszük. Olyan ez mint a fényképezés: a sok pillanat közül csak egyet kapunk le, abból lesz megtestesült fénykép.
    Tehát a képzelés valójában lehet, hogy egy választás. A kép gyökkel rokon a kap, mert mintegy elkapunk és rögzítünk egy lehetőséget a sok közül. A te írásod indította el ezt a gondolatmenetet bennem. Lehet, hogy megint félrebeszélek, meg kell mérjem a lázam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök a továbbfűzésednek, mert errefelé akartam menni én is. :) Valóban így van, hogy a lehetőségek folyamatosan áramlanak körülöttünk és mi választunk közülük. A kép-kap párhuzammal sincs semmi bajom, különösen nem ebben a megközelítésben! Beszéltél már valaha is félre? :)

      Törlés
    2. (megint csak válaszban tudok hozzászólni)
      Pontosan ezen gondolkodtam ma, hogy tulajdonképpen egy ingerszegény világban élek, ami lehet az én hibám is. Viszont azt látom, hogy sokan vannak már így, mintha valamiféle hályog ereszkedne a látásunkra. Valami elveszi a figyelmünket, pedig éltem sokkal rosszabb helyzetben, mégis produktívabb és aktívabb voltam. Valamiben csalódunk most a mi generációnk. Ezért nem riposztázunk, nem ellenkezünk. Belefagyunk ebbe a csalódásba. mert egyfajta világba igyekeztünk, ahol a tisztességes munka, szorgalom, hit és szeretet meghozta a gyümölcsét. Ma mindennek az ellentétét éljük. A gyerekek még pozitívan állnak hozzá, mert még nem szembesültek azzal a valósággal, amivel most mi. De már ők is jelzik, hogy baj van. Sokszor kérdezem magamban, hogy honnan jönnek a gyermekek a jóindulattal, humorral ebbe a világba? És csoda, hogy felnőve lefagynak ők is? Mikor rájönnek, hogy szó se róla annak, amire jöttek.
      Na most ide jön egy érdekes szitu. Mondjuk én valamiért feladtam. Mondjuk valamiért én látom így. Mondjuk. Az aki azt mondja magáról, hogy biza nem szabad feladni, és ezen a címen elkezd valamiben aktiválni, mert ugye nem szabad feladni, legtöbbször miben aktivál? Politikában vagy vallásban. Az aki másban akar aktiválni, lassan feléli összes energiáit, teljesen haszontalanul. Mintha egy ceruza elemet tennél oda, hogy a világ energia hálózatát töltse.
      Michelangelo alkotott. De ha nem lettek volna a pápák, akik megrendeljék tőle a műveit (amiket csak ígérték, hogy kifizetik), talán ma nem is létezne olyan, hogy Michelangelo. Azt akarom ezzel mondani, hogy ha ingerszegény közegben élünk, nincs válasz arra, amit alkotunk, akkor belefagyunk a várásba, a reménybe. Magyarán, nem csinálhatok egy necc kalapács nyelet 15 lejért, holott csak az anyag 3o lej. Nincs az a nemzeti, emberi meg istenes érzület, ami egy új necc kalapácsnyélre ösztönözne. A másik pedig. Ugye úgy nevelkedtem több generáción keresztül, hogy a társadalom számára hasznos dologban leleddzem. Mit látok? Hogy hamis a világ, amit elképzeltem magamban. Mert ha élni akarsz, akkor olyan pozícióba kell tenned magad, hogy rád legyenek szorulva. Ha függnek tőled, élsz, ha nem, kinyuvadhatsz.
      Hogy mit kéne tennem? Nem tudom. Mert mást nem tudok. Viszont arról lemondtam már, hogy mint a mesében a jószívű, szorgalmas és szegény embert elismerik.
      Szerintem sokan vagyunk így. Hogy igyekezetünk visszavágott és nemhogy hasznosakká váltunk volna, hanem paraziták lettünk. (bocs a hosszú lére, ha nem haragszol kiteszem az én blogomba is, hogy letudjam a mai bejegyzésemet is..)

      Törlés
    3. Én is érzem ezt a megtorpanást, bénultságot, fásultságot, kilátástalanságot... Épp ez mutatja, hogy valaminek a határára értünk, valami ilyen módon nem működik tovább. Akkor most ki kell találni, hogyan lesz működővé. Ez a mi dolgunk, és az utánunk jövőké.

      Törlés
  2. Igaz, Kati jól megtanultuk a leckét. Kollégista koromban sokszor megbüntettek azért, ha észrevették, hogy nem kifelé figyeltem. Így később még a csalódottságot és a haragot is le kellett fejtenem a dologról.
    Mostanában napi szinten alkalmazom, mert hatalmas ereje van. A magam módján határátlépésnek hívom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kifejezés ez a határátlépés! Most, hogy mondod, raeszmélek, hogy milyen gyakran igyekszem feszegetni a határokat. Az intuíciómra pl. már nagyon odafigyelek, mert nagyon jó hatásfokkal kezd működni. A képalkotást is gyakorlom, de sokszor nem vagyok elég alapos, hamar megunom, és továbbállok. Már pedig ebben nagyon fontos hogy minél pontosabban kidolgozzuk a részleteket. Inkább a könnyebb utat választom, leadom a rendelést, és rábízom a gondviselésre. Nem minden esetben ez a jó megoldás, azt hiszem! :)

      Törlés
    2. Gyakorlat teszi a mestert. Nem is közhely :) Tudatosan alakítjuk ki a szokásainkat. A vizualizáció is simán válik szokássá. Nekem az jött be, hogy séta közben gyakoroltam. Akkor nem foglalt le a készülődés, csak spontán játszadoztam például a kis Mihály-kék tükörgömbjeimmel. Vagy amikor ülök a kutyámmal a fűben és ugyanezt csinálom a szülői házzal. Így nem unom meg. A panelban már más a helyzet, az tényleg sivár.
      A határátlépés gondolatát azért szeretem, mert mindig tudatosul bennem a határtalanság és a teremtő erő kapcsolata.

      Törlés
    3. Vicces, mennyire egy hullámhosszon mocorgunk. Napok óta készülök írni erről :)

      Törlés
    4. Szerintem most ez van "hozzánk közel" a térben, mert épp belebotlottam a témába itt is:
      http://dimenzio-uzenetek.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1194876

      Törlés
  3. Igen, ez van belénk nevelve, hogy ne álmodozzunk, mert a materialista világban nem érték az, ami nem anyag. Én mindig álmodozó voltam, lelkiismeret furdalással egybekötve, a fentiek miatt. Soká jöttem rá, hogy a képeket, amit látok használhatom is, de rengeteg kép elveszett az évek alatt, mert nem sűritettem anyagba. Vagyis talán nem veszett el, csak számomra nem elérhető.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó, hogy rájöttél! :) /sokunk örömére/
      Az elveszett képek szerintem újra és újra felbukkannak, legfeljebb kicsit más formában. Legalábbis azok, amelyeknek általad kell megszületniük. :)

      Törlés