2012. május 16., szerda

Ellenállás

by Giovanni Rubaltelli

Ma hajnalban felültem az ágyamban, úgy mintha nem kellene vigyáznom a derekamra, mire egy éles hasítás figyelmeztetett: na-na! Ne olyan hevesen! Túl vagyok 2x3 órás fantasztikus masszázson, ami fél óra talpmasszázzsal kezdődik, aztán hát-nyak-karral-lábbal folytatódik, - de bele kell érteni az utolsó kisujj ízületet is! - nem csak masszázs, de kimozgatás is, az ízületek kilazítása is a csomag része. A hátoldal után jön az elülső, ugyanolyan alapossággal, szóval: ha nem fájna egy porcikám sem, maga volna a megváltás. Így is az, csak meg kell érte szenvedni. :) Nos: hálátlanság a részemről, hogy még mindig megáll bennem a szusz, ha hirtelen nem úgy mozdulok, ahogy kellene. Úgy döntöttem, hogy ennek véget vetek!
Ma szabad volt a délelőttöm és kukorica kapálással szándékoztam eltölteni, ebben nagyon zavart volna egy rendetlenkedő csigolya /vagy több pláne!/. Adamus legutóbbi közvetítésében arról is beszélt, hogy a testünkkel közöljük ellentmondást nem tűrően, hogy mik az elvárásaink, a fájdalmakat egyszer és mindenkorra küldjük el. Ám legyen! De mivel én szeretem magam és a testem, szeretettel és hálával közelítettem meg. Eltűnődtem rajta, hogy mi is okozhatja, hogy folyamatosan feszes, görcsös a nyakam, a hátam, a karjaim és ne soroljam... Amikor feszesek az izmok, egymáshoz préselik az ízületeket, amelyek így sokkal nagyobb terhelésnek vannak kitéve. Miért nem vagyok laza? Megengedő, elengedő, folyékony, képlékeny? Lágy és folyékony, mint a fény?
Elképzeltem és miközben elképzeltem, hangosan mondtam a testemnek, hogy feltölti a fény, az izomrostokat átjárja, átmelegíti, fellazítja. A gyönyörű, fényes, sima felületű ízületeken ragyog a fény, a testem áttetsző és folyékony, könnyen változó. Gyönyörű, egészséges, tökéletes, és én köszönettel és hálával fogadom, hogy engem szolgál. Miután ezt ilyen jól megbeszéltük a testem olyan volt, amilyennek lennie kellet. :) Sokat dolgoztunk és megint tanultunk valamit így együtt: a testem és én.

7 megjegyzés:

  1. Jó módszer. :) Én is hasonlóan voltam ma - csak én a gyomrommal, az emésztőrendszeremmel. És hasonló technikát alkalmaztam. (Bár még egy plusz kis trükköm is van.) Nekem sajnos ez a gyenge pontom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És azt a kis trükköt elárulod, ha szépen megkérlek? :)

      Törlés
    2. Ó, csak anyni, hogy legutóbb, mikor agykontrollal gyógyítottam a yomrom, egy kis fekete cica képében láttam. Jól meglepődtem. :) Azt mondta nekem, azért így látom, mert mindig negatívan gondolok rá, és nem szeretem. És ha így látom, akkor esélyem sincs nemszeretem érzéseket küldeni felé. És igaza van. Mert a macskákat imádom, a kiscicákat meg mégjobban. :) Úgyhogy ha mostanban a gyomromra gondolok, mindig a kiscica képében ugrik be. és csak szeretni tudom! :) És csak mosolyogva tudok rágondolni. Azóta sokkal jobban vagyunk így együtt, a gyomrom, meg én. :)

      Törlés
    3. Van valami ebben az "átszeretős" dologban! :)

      Törlés
    4. Érdekes és kedves :)
      Nekem túl egyértelmű az emberi test anatómiája, úgyhogy ilyesmi eszembe sem jutott. Általában mindenféle fényekkel dolgozom, meg ilyesmi.
      Ami az Adamus közvetítést illeti, klassz gyakorlatias tippeket tartalmaz.

      Törlés