by Mikhail Dudarev
Olyan ez, mint várni a csatlakozásra. Téblábolni senkiföldjén, már nem itt,de még ott sem. A kötelékek melyek az előző helyhez kötöttek már leváltak, de a síneken távol-közel semmi. Látszólag üresség, semmi sem történik, pedig valahol már dübörögve közeledik egy szerelvény, hogy oda vigyen, ahová menni szeretnék.
Én ezeket az időszakokat használtam ki olvasásra, meditációs gyakorlatokra, elmélkedésekre. Eleinte nagyon nem szerettem őket, aztán rájöttem: aranybánya van minden ilyen látszólagos leállás mélyén. Ma már kifejezetten örülök neki, ha van ilyen senkiföldje időszakom.
VálaszTörlésMilyen igaz! :) Nincs bennem türelmetlenség (vagy csak egy pici), és hálát adok, hogy van időm azt csinálni, amit így nyugodtan, alaposan, időben meg tudok tenni.
TörlésTapasztalatból tudom, hogy ez egyfajta "szint lépés", és amint minden szál összeér, beindul a következő menet.
Bizony. :) Mikor túl vagyunk terhelve, akkor meg nem kívánunk mást, csak nyugalmat és időt. :)
TörlésValóban. Ámbár csak akkor fejlődés-lehetőség, ha ténylegesen ki is használjuk ezeket az időszakokat. Tudod. Olyan ez, mint a tudat: mehetünk alá is (alkoholmámor, drog, TV bámulás, stb...) vagy fölé is (meditáció, szamadhi).