2012. március 12., hétfő

Csalódásokról

maniacworld.com

 A csalódásaim mindig abból fakadtak, hogy az elvárásaimat, vágyaimat, rávetítettem egy emberre, vagy egy helyzetre. Nem vettem róla tudomást, hogy az nem feltétlenül olyan, mint én hiszem, vagy mint amilyennek szeretném. Mentem, törekedtem a célom felé, és egy idő után kiderült, hogy nem működik.
Először nem értettem, tovább próbálkoztam.
Aztán elkezdtem hibáztatni magam, mert azt hittem, elrontottam valamit.
Aztán dühös és csalódott lettem, és a másik embert, vagy a körülményeket hibáztattam.
Pedig csak azt kellett volna megértenem, hogy minden és mindenki olyan amilyen.
Nem változtatni kell rajta, hanem elfogadni.
Eldönteni, hogy akarom-e olyannak, vagy tovább keresni a számomra megfelelőt.
Én döntök.
Mindig.

4 megjegyzés:

  1. Tudod, olyan ez, mint a spanyolviasz. Nem én találtam ki, de mostanra tudtam beazonosítani, hogy a saját életemben hol és mikor estem bele ilyen csapdákba.

    VálaszTörlés
  2. Ez az ám Artemis részéről kicsit erős! De félretéve a tréfát: a változtatásnak talán nem az elfogadás az egyetlen alternatívája. Szerencsés, ha az Értés, mint az intelligencia egyik fontos ismérve, mi által a másik ego-szögéből képessé lehetünk szemügyre venni a világot, megelőzi az elfogadást. Mert lehet, hogy ezt-azt mégis csak változtatni kéne esetleg - nem nekünk amazon, hanem neki magán.
    Azé mondom...! ne hagyjuk má futni azt a másikat, csak úgy...
    (az Őr-dög :-)

    VálaszTörlés
  3. Igen, János: neki magán! Ez a lényeg, hogy én nem változtathatok meg semmit/senkit az ő akarata ellenére. Ha úgy dönt, hogy megéri elfogadni a játékszabályokat, akkor megteszi. Ha nekem megfelel az, amit tapasztalok, még akkor is, ha nem olyan volt az előzetes elvárásom, akkor én is változom, változtatok, egymáshoz alakulunk. Vagy ami még jobb: nincsenek is előzetes elvárások, csak kinyílok a megtapasztalás, megismerés felé. / ha jobban tetszik, levetem a páncélzatomat :) /
    Ha nem személyről van szó, akkor még egyszerűbb az ügy, akkor csak egyváltozós, vagyis csak nekem kell dönteni.
    Még sosem láttam ezt a név bontást ebben a formában, de nagyon tetszik! :DD

    VálaszTörlés